+ Életmód

Megtagadhatja egy orvos az egészségügyi ellátást valakitől csak azért, mert transznemű?

transznemű emberek

Bár sosem hallottam azt a szót a környezetemben, hogy transznemű, teljesen egyértelmű volt, hogy az érzéseimről beszélni szigorúan tabu. Megértettem, ha nem akarom, hogy bántsanak, akkor mindezt magamban kell tartanom.

Keresés a weben

A transzneműek problémái láthatatlanok maradnak” 

Úgy tűnik, hogy a transzneműekkel szemben mindenhol kirekesztőek, ám azt gondolná az ember, hogy legalább a melegek elfogadóbbak velük. Vagy tévedünk?

Az LMBTQ mozgalmakban – már amennyire ez egy mozgalom – a T a legalulreprezentáltabb betű. A felvonulás idején a médiumok szinte kivétel nélkül csak melegekről és az őket érintő problémákról beszélnek, amik persze fontosak, de a mi problémáink láthatatlanok maradnak, szinte senki sem beszél róluk. Az LMB emberek között is gyakran találjuk szembe magunkat transzfóbiával, legyen szó akár bulikról, rendezvényekről vagy egész szervezetekről. Bőven tapasztalhatunk ott is megkülönböztetést, kirekesztő, bántó dolgokat és ignoranciát. Egy transz nő egy külföldi cikkben azt írta, nem elvárható tőlünk, hogy mind örüljünk és ünnepeljünk a melegházasság hírének kapcsán, amikor sok, magát LMBTQ egyenlőségért küzdőnek hirdető szervezet ignorálta évtizedeken keresztül a transz embereket és a problémáikat. Ráadásul az erre is (mindegyik betűre) felvett támogatásokat kizárólag a házassági kampányokra, vagy az LMB, de főleg meleg férfiakat érintő ügyekre költötték – miközben évente több száz transz embert gyilkolnak meg transzfób gyűlöletből világszerte. Az LMB közösségben a mai napig következetesen kérdőjeleznek, vagy bántanak meg minket jó néhányan. Gyakran arra hivatkoznak, hogy „túl bonyolult” megtanulni azt a pár szót, amivel valaki a nemünket tiszteletben tartva tud beszélni rólunk. Így nagyon nehéz együtt örülni egy olyan közösséggel, ahol ennyi negatív élmény ér minket. Azért szerencsére akadnak olyan LMB aktivisták is, akik tényleg nagyon jó szövetségesek, és sokat tesznek a mi egyenlőségünkért is.

transznemű emberek

Leverne Cox színésznő, az első transznemű ember, aki viaszszobrot kapott a Maame Tussaud múzeumban.

Riasztóan sokan kísérelnek meg öngyilkosságot a transzneműek – sokkal többen mint a ciszneműek – közül. Okolhatjuk ezért a fent említett diszkriminatív, megalázó helyzeteket és a társadalmat?

Ezek a jelenségek a minket érő mindenféle bántás és a transzgyűlölet tünetei.

A TransVanilla kutatásából kiderült, hogy Magyarországon a transz* emberek közel 54%-a gondolt komolyan az öngyilkosságra – akik közül 44,4% meg is kísérelte azt – ami hasonlóan sok más országhoz, egy sokkal magasabb szám a nem-transz emberekhez képest. A számok nem azt mutatják, hogy velünk lenne bármi baj, hanem sokkal inkább a társadalommal. Ugyanakkor a depresszió és más hasonló problémák is sokkal magasabb arányban érintenek minket.

Sokan – a fentieket tekintve is érthető módon – mégsem tudják felvállalni a transzneműségüket. Meddig hazudhatnak és játszhatnak szerepet önmaguk és a társadalom előtt?

Túlélési technikája sok mindenkinek van, ami sok esetben az átmenet előtt kell nagyon; sok transz embert láttam már, aki addig próbálja elfojtani magában a nemi identitását, ameddig csak lehetséges, vagy aki a képzeletébe, valamilyen függőségbe, jobb esetben pedig valamilyen tevékenységbe menekül. Ezek a stratégiák azonban csak ideig-óráig működnek és a legtöbb embernél eljön az a pont, hogy képtelen tovább így élni. Képtelenség egy életen át elviselni azt, ha egy olyan nemben kell élni, amik nem mi vagyunk, naponta eljátszani egy szerepet, amit rosszul osztottak ránk. Küzdeni azzal a szörnyű, akár a saját testünkre is kiható idegenség érzésével, amit azért érzünk, mert sosem volt a miénk az a jog, hogy úgy élhessünk benne, ahogy nekünk jó. És akkor valaki vagy feladja, vagy elindul azon az úton, hogy a nemének megfelelően élhessen. Ami egy transzgyűlölő társadalomban sokszor nehéz út – de járható. Ez leginkább azon múlik, hogy valaki meddig bírja így, hiszen olyan országokban is ugyan úgy próbálnak transz emberek önmagukként élni, ahol sokkal több erőszaknak vannak kitéve, mint itt. Sok helyen rendszer szinten éri őket a legdurvább erőszak és állami szinten üldözik őket. Ettől még nem akarok általánosítani sem és megmondani, hogy mindenkivel pont így lenne. Sokan sokféleképpen értelmezzük a saját élményeinket és magunkat, de én ezt látom ebből az egészből.

Az átmenet után könnyebb lesz?

Ez mindig nagyon egyéni is, hogy ki hogyan éli meg. Nagyon sok szempontból mondhatni, hogy igen, vagyis nagyon sok transz ember számol be arról, hogy minden nehézség ellenére még így is ez volt élete legjobb döntése és hogy elmondhatatlanul teljesebb életet élhet az átmenet után. De arról nagyon ritkán hallani, hogy ettől még utána is sok problémával nézünk szembe, csak másfélékkel, mint előtte. Például az élet bármelyik területén bárhol, bármikor érhet diszkrimináció minket, ha kiderül a transz státuszunk. Vagy sokkal több bántás éri azokat a transz embereket, akik kevésbé felelnek meg a nemi normáknak, vagy akiken jobban látszik a transz mivoltuk. Noha attól, ha egy transz nőn látszik, hogy transz, még lehet ugyanolyan szép és nőies, mint egy cisz nő és ugyanolyan értékes ember, mint bárki más. A társadalom viszont pont az ellenkezőjét üzeni nekünk folyamatosan – hogy egy nő csak a teste alapján lehet értékes, hogy nőnek, vagy férfinak lenni csak egyféleképpen lehet és hogy ezek biológiailag jól körülhatárolható fogalmak. És azt, hogy a cisznemű emberek értékesebbek és előrébb valóbbak a társadalomban, mint a transz emberek.

transznemű emberek

April Ashley egykori brit modell, aki 1961-ben “bújt elő”. 2012-ben tüntették ki a a Brit Birodalom Érdemrendjével.

Vagy hogy egy férfinak transz nőkhöz való vonzalmát szégyellni kelljen, vagy azt, hogy mi nem vagyunk tényleg nők. Ezek persze hatalmas hazugságok és nagyon káros üzenetek, amik ránk is hatnak. Rengeteg transz embert ismerek, aki internalizálta ezeket a transzfób üzeneteket és úgy tud túlélni, hogy magába építi ezeket. Nagyon sok ilyen transz van, aki azt érzi, nincs joga dühösnek lenni, ha bántják, hogy ő tényleg másodrangú, hogy transz nőként neki nem jár az a tisztelet, mint egy nem-transz nőnek, vagy mint bárki másnak.

Önben mikor tudatosult, hogy transznemű nő?

Nagyon nehéz meghatározni egy ilyen pillanatot, mivel az egész környezettől folyamatosan azt az üzenetet kapjuk, hogy transz nőként nem lehetünk nők, nem is lehetünk nőiesek, legyünk olyanok, amit mások mondanak.

Inkább csak felvillanások voltak, amikor összeállt egy-egy pillanatra, hogy nő vagyok. Aztán ezt újra és újra el is vesztettem, mert körülöttem mindenki azt kommunikálta, hogy ez lehetetlen, nem lehetek az, aminek gondolom magam. Nem is csodálkozom, ha valaki csak felnőttkorában tudja először ezt megfogalmazni. Inkább azt csodálom, hogy nekem olyan korán sikerült.

transznemű emberek

Candy Darling transz színésznő, Andy Warhol múzsája/www.amandakmchugh.com

Azt hiszem, az első ilyen pillanatom hat évesen volt, persze akkor még szavaim sem voltak erre igazán. Ha gyerek vagy, még csak azonosulni tudsz – ahogy érzed, hogy ez a játék te vagy, vagy nem te vagy, ez a dolog kifejez-e téged, vagy idegen és semmi közöd hozzá. Az első élmény, amire visszaemlékszem, szörnyű volt: nem értettem miért kell a fiú öltözőbe mennem a legelső testnevelés órámon. És erről a napról pont van egy ilyen emlékem is, mint amit Lana Watchowski, a Mátrix nemrégiben előbújt transznemű rendezője mesélt; amikor elmentem a lányok előtt a sorban, akkor azonosságot, összetartozást éreztem, azt, hogy én olyan vagyok, mint ők, ott lenne a helyem.

Amikor pedig be kellett állnom a fiúk mellé, akkor idegenséget éreztem. Azt, hogy én nem ide tartozom. Össze voltam zavarodva, tudtam, hogy nem stimmel valami.

Már hat évesen „előbújt”?

Nem, dehogy – azt hiszem, akkorra már annyi transzfób és szexista dolgot hallottam, hogy szinte tudtam, hogy milyen dolgokat válaszolnának az emberek. Bár sosem hallottam azt a szót a környezetemben, hogy transznemű, teljesen egyértelmű volt, hogy az érzéseimről beszélni szigorúan tabu. Megértettem, ha nem akarom, hogy bántsanak, akkor mindezt magamban kell tartanom. Már azért is sok bántás ér egy gyereket – ahogy engem is ért –, ha nem a nemi szerepeknek megfelelően viselkedik, túl „lányos”, vagy „fiús”. Mi lett volna akkor, ha elmondom, hogy én úgy érzem, lány vagyok? Semmi jó. Ebben ma is biztos vagyok, hogy jól ítéltem meg a helyzetem. Nem kaptam volna semmilyen támogatást akkor, abban a környezetben, ha gyerekként előbújok.

Mikor beszélt erről először?

Majdnem húsz évesen, a volt partneremnek. Addig magamban tartottam. Egy idő múlva azt is feladtam, hogy csendben lázadjak és próbáljak úgy viselkedni, ahogy nekem jó – volt hogy a tükör előtt gyakoroltam, hogy hogyan kell „fiúsan” menni, mert magamtól nem ment és féltem, hogy újra célpont leszek, ha észreveszik, mennyi feminimitás és nőiesség van bennem. Attól féltem rájönnek, hogy valójában nőnek érzem magam, nő vagyok.

Hogyan fogadta a környezete?

A barátoknak és az ismerősöknek elég vegyes volt elmondani; sok mindenki volt, akit ki is raktam akkor az életemből, mert nem volt elég elfogadó. És sokan csak elsőre tűntek annak, de lemorzsolódtak útközben. Azért van egy-két ember, aki közel vagy távol, de tényleg elég elfogadó volt. Ők a mai napig megmaradtak.

A családomnak először csak az átmenetem előtt, 22-23 évesen mertem beszélni magamról; először nagyon nehezen ment nekik az elfogadás, komoly utat jártak be, amíg sikerült. Anyámmal volt, hogy fél évig egyáltalán nem is beszéltünk, az öcsémmel egy, apámmal pedig szintén nagyon viharos dolgokat éltünk meg. Viszont le a kalappal előttük, mert megdolgozták magukban ezt a dolgot; most egy nagyon elfogadó családom van. És úgy igazán az, nem csak konfliktuskerülésből, vagy tiszteletből nem mondanak bántó dolgokat, hanem tényleg akként fogadtak el, aki vagyok; a lányukként. Már nem bánom azt sem, hogy a távolabbi családom számára megszűntem létezni és hogy volt olyan pillanat, amikor tényleg teljesen gyökértelen voltam. Mert sosem volt ilyen jó, és felnőtt a kapcsolatom a szüleimmel mint most. Nekem szerencsém volt, és velük megérte az ide vezető út.

Oldalak: 1 2

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top