Kelecsényi László regénye, amely 2014-ben jelent meg, a hetvenes évek elején játszódik. Szereplőinek többsége ma is él, némelyikük a saját nevén szerepel a történetben. A könyv összerímel Dés Mihály Pesti barokkjának alakjaival és színtereivel – de az Emléked leszek körül nem keltettek botrányt.
A könyvet a Noran Libro adta ki, itt féláron megvásárolható.
KELECSÉNYI LÁSZLÓ
EMLÉKED LESZEK
(két részlet egy regényből)
Egy júniusi délután az egyetem Budaörsi úti kollégiumában volt fellépésem, ahol levetítették a Hamu és gyémántot. Vitát kellett vezetnem utána. Elképzelni se tudtam, kik jönnek el abba a rettentően ronda, toronyház szerű épületbe ilyen remek időben, mikor már magasan jár a nap az égbolton, működnek a nyári strandok, és a lányok nagyon rövid miniket hordanak. Tapasztaltuk egyik koraeste Zénóval, mikor hosszasan ácsorogtunk az Astoria aluljáróban, a rejtett neonfények alatt. Jöttek-mentek a fiatal csirkék, és a barátom nem győzte kapkodni a fejét, de én sem maradtam le mögötte.
Add kölcsön a szobádat, csapott bele Zénó a közepébe.
Ennyire belejöttél? Marika?
Dehogyis, hiszen vele járok.
Hát persze, éppen azért.
Az utóbbi időben folyton azzal a csajjal mutatkozott. Azt hittem, miatta kéri kölcsön a szobát.
Nem fogalmaztam világosan. Aktot szeretnék rajzolni, de otthon nem lehet. Tudod, hogy a szobám valóságos átjáróház, és Marika bármikor beállíthat.
Nem őt rajzolod?
Ugyan, őt nem lehet. Lenne egy lány az egyetemi rajzkörből, aki hajlandó erre. A képzőművészetin is modellkedik. Persze, ha adod a szobádat.
Micsoda fejlődés, gondoltam magamban, míg szokatlan bőbeszédűséggel magyarázkodott. Azért csak megkérdeztem, hogy készítsek-e elő tiszta ágyneműt?
Mit képzelsz, háborodott fel, Ungi Éva pénzkeresési célból szokott modellt állni, de nekem ingyen teszi.
Aha, nyugtáztam, de alig hittem a meséjét. Mielőtt elindultam a toronyház felé, biztos, ami biztos, odakészítettem a heverőmre egy friss lepedőt.
Miután véget ért a vetítés, és a szerencsétlen Cybulski tényleg meghalt, ahogy pár évvel a forgatás után a valóságban is a wrocławi pályaudvaron, elég sokan maradtak a teremben. Míg Zénó az aktmodellt rajzolta, nekem a szellőzetlen forróságban életet kellett lehelnem a hallgatóságba, azaz szóra bírni az összeverődött, többségében lányokból álló társaságot. Az Egyetemi Színpadon könnyebben ment, de az a közönség profi ezekhez a boci tekintetű csajokhoz és előfelvételis fiúkhoz képest. Nyögvenyelősen indult, aztán mégis belejöttek. Segített egy srác, egy csillogó szemüvegű provokatőr. Ha a seregben is így viselkedett, sok napot tölthetett fogdában. Látszott, hogy nem zöldfülű – későbbi pályája az ellenzéki mozgalmakhoz sodorta, ott lett előbb állandó aláíró, aztán még híresebb szamizdat-készítő. Most szinte átvette a vita vezetését, éreztem, hogy kicsúszik az irányítás a kezemből, de nem bántam. Lovak közé a gyeplőt, gondoltam, és épp hogy fel nem álltam, hogy hazamenjek, de nem lehetett, mert Zénó barátom még nem végezhetett azzal, amibe belekezdett. Egyszer elárulta, mintha nagy titkot súgna meg, hogy neki nagyon lassan megy. Épp az a jó, oktatgattam, azt szeretik a lányok, ha soká tart, mire igencsak elcsodálkozott ezen az állításon.
Porosz Péter – kissé pikáns, hogy így hívták a provokátort –közben sikamlós politikai vidékre tévedt. Később, évtizedek múlva olvashattam az erről szóló III/III-as jelentésben – ma sem tudom, ki írhatta –, hogy a vitavezető, azaz jómagam, nem igazította helyre a hozzászóló helytelen nézeteit, amikor az a szovjet Vörös Hadsereg lengyelországi felszabadító tevékenységéről beszélt. Sokat adtam volna érte, ha megtudom az anonim jelentésíró nevét, aki, úgy látszik, ismerte az igazságot. Mi úgy tudtuk, és ezért sem állíthattam le Porosz Péter ismétlődő hozzászólásait, hogy a Vörös Hadsereg valóban ott állomásozott a Visztula keleti partján, és megvárta, hogy Hitler katonái leverjék a varsói felkelést.
Odahaza rend fogadott, akármi zajlott is a szobámban, semmi nem utalt rá. Zénó később megmutatta a szénrajzokat, holott nem kíváncsiskodtam, nem kérdeztem semmit. Cseppet sem emlékeztetett Marikára, aki meglehetősen vékony testalkatú, ez a modell viszont olyan, akin úgymond van mit fogni. De hát a barát nője, még ha az csak modell, mindig tabu, ez alapszabály, még akkor is, ha mégsem az övé.
