+ Interjú

Dés Mihály: Papírom van arról, hogy nem vagyok Szépíró

A Pesti barokk íróját három regény után sem választották a Szépírók Társaságába. A megalázó esetről, a sikerregény újrakiadásáról és színpadi változatáról kérdeztük az írót.

Dés Mihály, a Pesti barokk című, nagy sikerű regény írója az Élet és irodalomban tálalt ki arról, hogy miért nem választotta tagjai közé a Szépírók társasága.

Bármennyire rosszul esik ez nekem, egészen idáig – Karinthyval szólva – direkt sértés nem történt: be akartam lépni egy klubba, amely nem tartott méltónak arra, hogy a tagja legyek. Egyedül csak az birizgál, hogy mi alapján döntöttek így? – fogalmazott írásában Dés.

Majd írása végén párhuzamot vont a társaság közgyűlésén történtek és a mai magyar közélet között:

Mert ugye adva van egy olyan-amilyen, de alapvetően jóra szövetkezett, nívós társulás, ahol megjelenik egy sötét, pusztító erő, és átveszi az irányítást. Senkinek nem tetszik ez, de – ezért vagy azért – mindenki félrenéz, maszatol, legfeljebb bágyadtan opponál.

Dés Mihályt kérdeztük a közgyűlésen történtekről és persze a Pesti barokk új kiadásáról.

Miért döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza a Szépírók Társaságában történteket?

Azért, mert szerintem ez közügy, mégpedig egy igen jellemző és tanulságos közügy. Meg azért is, mert bár nem vagyok az a kimondottan kekeckedő típus, azt nehezen viselem, ha belém rúgnak.  Sose tudtam azonosulni az Arany János-féle „Nem pöröltem, félreálltam, letöröltem” hozzáállással. Ha egy mód van rá, inkább nem állok félre.

A Szépírók Társaságának közgyűlésén történtekben az a legszomorúbb, hogy lemodellezi a jelenkori magyar demokraták működését. Ez az ország legpozitívabb töltetű irodalmi társulása, itt vannak a legjobb írók, irodalmárok, és ráadásul annak idején a barbárság, a bunkóság, a politikai bornírtság ellen jött létre. Azért, mert a Csurka-Csoóri-féle mélymagyarok átvették az eredeti Írószövetséget.

És akkor most egy ilyen társaságban valaki nekiáll ostorozni egy szerzőt a főhőse állítólagos  nézetei miatt. Képzelem, mit művelt volna ez a személy az ötvenes években! Két éve üldöz rögeszmésen ez a nő: Facebook-kampányt indított ellenem, ahol ér, gyaláz, a kiadómat, a fellépő helyeimet molesztálja különös passziójával és még sorolhatnám. De mindez nem lenne érdekes. Hirhedt figurája ő az irodalmi alvilágunknak, mindenütt rettegnek tőle… Szóval ez az ügy anekdotikus, sztorizós része. A példaértékű az, hogy – egy perverz szavazási szisztéma következményeként, ahol is a a tartózkodás ’nem’-nek számít, és mert a többség inkább sunnyogott – el tudta érni, hogy – hiába voltak abszolút kisebbségben az én jelöltségemet leszavazók –, végül mégis ez a sztalinista, szocreál téboly győzedelmeskedett, miközben másik hat, számomra ismeretlen egyént Szépíróvá avattak.

Arról nem is beszélve, hogy ezzel nemcsak engem, hanem az ajánlóimat, Esterházy Pétert és Konrád Györgyöt is szemen köpték. Nagyon remélem, hogy az ugyanezen a közgyűlésen új elnökké választott,  igen jó szakmai hírnévnek örvendő és emberileg is tisztességesnek, karakánnak tartott  Gács Anna képes lesz megváltoztatni ezeket az agyament állapotokat. Mindenesetre nekem már testületileg kiállított papírom van arról, hogy nem vagyok Szépíró.

Milyen reakciókra számít a nyílt levél megjelenése után?

Gondolom, lesz, akit még jobban idegesít majd a könyveim sikere. Fölöttébb jellemző irodalmi közegünkre az a sztori, amit nemrég hallottam egy kritikus ismerősömtől. Az egyik közösségi oldalon belekeveredett egy vitába a Pesti barokkról. Mindenki fanyalgott, cikizett,  aztán kiderült, hogy a vitázók közül egyedül csak ő olvasta a könyvet. Szóval nem számítok nagy változásokra, de talán egy kis vihart sikerült kavarnom a szépíró biliben.

Úgy hírlik, lesz színházi változata is a Pesti barokknak. Mit lehet tudni a színpadi adaptációról?

Az adaptáció már egy éve elkészült, de a bemutató dátuma még bizonytalan. A rendező személyére voltak különböző verziók, emiatt csúszott a premier, de most úgy néz ki, hogy egy nagyon ígéretes rendező, Göttinger Pál viszi színpadra a Pesti barokkot a Belvárosi Színházban. A szereposztás azonban még nem publikus.

Ön vagy más kezdeményezte, hogy színházban is bemutassák a Pesti barokkot?

Egy nagyon jelentős magyar színész kért meg rá, mert beleszeretett a regénybe. Neki is álltam a regény dramatizálásának, de valahogy nem ment. Aztán az anyaregényembe (77 pesti recept – Gasztronómiai anyaregény) ástam bele magam. De később újra elővettem, és miután Göttinger is fűzött néhány építő megjegyzést a szöveghez, úgy gondolom, hogy tényleg sikerült színpadi környezetbe ültetni a regényt.

Annak is örülök, hogy Göttinger személyében egy fiatal szemszögéből láthatjuk majd a művet. A Pesti barokk tétje számomra ugyanis legfőképp az volt, hogy élvezni, érteni fogják-e azok is ezt a művet, akik nem felnőttként élték át a nyolcvanas éveket.

A visszajelzések szerint sikerült megugrani ezt a lécet. Amikor egy-két hónappal a megjelenés után a moly.hu-n vagy más fórumokon mai harmincasok kezdték dicsérni a könyvet, úgy éreztem, sínen vagyok.

A Pesti Barokk némileg a rendszerváltás közérzetét is bemutatja.  25 év elteltével, hogyan látja ma annak a kornak a hagyatékát? Spiró szerint például csak ölbe kaptuk a rendszerváltást, nagyhatalmak játszották le ezt is.

Nagyra tartom Spiró műveit és műveltségét, de ebben nagyhatalmi elméletben nem értek egyet vele. ’89-et nem lehet úgy tekinteni, mint Jaltát. Ez nekem túl konspiratív teória.

Az azonban igaz, hogy ölbe kaptuk a rendszerváltást. Az, hogy nem dolgoztunk meg érte, felerősítette a majd megcsinálják helyettem, az állam gondoskodik rólam életszemléletet, amit ma leginkább kádárizmusnak hívunk, de ennél már jóval korábban belénk ivódott.

Elég komoly recepciótörténete volt a Pesti barokknak már az első megjelenésekor is. Mi volt a legmeglepőbb reakció az összes közül?

Egyrészt az olvasóközönség reakciója. Minden korosztály lelkesen fogadta, olyanok is, akik a cselekmény időpontjában még meg sem születtek. Másrészt az, hogy a lehengerlően sok pozitív kritika mellett kaptam néhány kimondottan rosszindulatú, irigy recenziót is. Ez persze  be volt kalkulálva, hogy úgy mondjam, el is vártam, de közben én is csak egy gyarló, hiú, szeretetéhes, síró-író vagyok, aki persze halálra sértődött attól, amire oly előrelátóan számított. És hogy miért számított rá? Azért, mert a Pesti barokknak nincs köze a jelenlegi magyar kánonhoz, amellyel ugyan semmi bajom – sőt, jó két évtizedes spanyolországi működésem alatt becsülettel szolgáltam – csak éppen nem oda tartozom.

Képzelje csak el, például, hogy mit szólna a magyar elit kritika Houellebecqhez, ha az magyarul írna? Egy feltűnési viszketegségben szenvedő, aberrált ponyvaírónak bélyegeznék, akinek fogalma sincs a szépirodalom alapszabályairól. Mert azért valljuk be, a magyar kánon irodalmilag nagyon izgalmas, de olvasásélmény szempontból gyakran vérszegény. Az élet nem egy szürke lapály, ahol két csótány mered egymásra negyed órán keresztül, azt bizonyítva ezzel, hogy az életnek semmi értelme. Az életnek valóban nincs értelme, de közben úgy éljük le, hogy szenvedünk, hogy élvezzük, hogy imádunk enni, inni, hangoskodni, szeretkezni – mint egy Hrabal-regényben. Ezt akartam megjeleníteni a Pesti barokkban, mégpedig úgy, hogy nevetni is lehessen ezen a sok hiábavalóságon.

Miért váltott kiadót? Nem érezte jól magát szerzőként a Magvetőnél?

Külső szemlélőknek úgy tűnhet, mintha Nyáry Krisztián érkezése miatt távoztam volna, de ez csak egy véletlen egybeesés volt, sőt, ha tudtam volna, hogy ő jön, valószínűleg maradok. Nekem nagyon megtisztelő volt, hogy a Magvetőnél jöhetett ki az első könyvem, de egy idő után úgy éreztem, hogy nem foglalkoznak eléggé vele. Persze minden író paraoniás, mindegyik így érzi, én sem vagyok kivétel, de a Pesti barokk tényleg nagyon jól ment. Két hónap alatt elfogyott az első kiadás, elég kelletlenül mentek bele a másodikba, az is hamar elfogyott, és akkor másfél évig lényegében nem lehetett kapni. És ez nem esett olyan jól. Mondom, nem vagyok az a kekeckedő típus, de nem állok félre. Továbbállok.

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Stefánia Schwarz

    2016-05-30 - 19:59

    Csurka és Csoóri mélymagyarok? Ha ez egy dehonesztáló jelző, akkor nyilván ennek ellentéte a sekélyzsidó a pozitív minősítés. Feltételezem, hogy a szerző ebbe a kategóriába tartozik, hiszen valamelyik vele készült interjúban szükségesnek tartotta, utalni a származására.
    Nagyon szomorú, hogy még ez a mélymagyarok kirekesztésére megalakult társaság sem kért egy ilyen nagyszerű irodalmárból. itt bizony nem lehet mást tenni, folyamodni kellene tagságért a mélymagyaroknál. Hátha Csurka forogni kezd a sírjában és áramot lehet vele fejleszteni…

  2. Stefánia Schwarz

    2016-05-30 - 22:13

    Nyugtával Bicsérd a napot!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top