Július 11-én zárás előtt összefutottunk a Király utca sarkán lévő Rossmann áruháznál. Ő épp jött kifelé két hülye szatyorral, én meg mentem be valami segédeszközért a díszletfestéshez. Nagyon megörült nekem, rögtön félre is álltunk beszélgetni. Persze azonnal beszólt valaki, hogy miért foglaljuk el a bejáratot…
Nagyon megijedtem, amikor megláttam mennyire gyenge állapotban van, de ezt igyekeztem nem mutatni. Röviden elmesélte, mi van vele, de viccelődött is. Közben véletlenül a Magdi is befutott, jött vásárolni.
Aztán az lett, hogy elkértem a telefonszámát, s megadtam az enyémet. Gondoltam, majd átgondolom, mi legyen. Az volt az érzésem, hogy ez a beteg ember teljesen magányos és egyedül van.
Nem voltunk mi még haverok sem, csak köszöngettünk egymásnak, amikor találkoztunk.
Végül megszorítottam a két vállát, s elköszöntem.
Búcsúzóul megmutattam a nyakamon a vágást, gondoltam, vigasztalásul, meg hogy ne adja fel.
Erre felkiáltott: Mindenki beteg?
Gyorsan beszaladtam a boltba, megvettem, ami kell, eléggé kiakadtam, Magdihoz se nagyon mentem oda, siettem dolgozni menni.
Hát így volt az utolsó találkozásunk…
Sajnálom! Nyugodj békében János!
ps.: Megnéztem a telefonszámot a noteszomban, az egyik utolsó bejegyzés, mert betelt…
Ocztos István
2015. július 23, 12:01 · Budapest
