A Valami fiatal szélhámos szövegei túlnyomóan monológok, ahogy azt megszokhattuk Forgách András előző köteteiben, például a 12 nő voltam című regényében. A történetek a szerző életének főbb színhelyein, vagyis a színházban, az egyetemen és a forgatásokon zajlanak.
A 27 novellát tartalmazó kötetben keverednek a szürreális és fiktív elemek, amitől kissé rossz értelemben véve megzavarodunk, mivel a fiktív történeteket is önéletrajzi ihletésűnek érezzük. Olvasóként pedig az is növeli zavarodottságunkat, hogy maguk az elbeszélések is kiszámíthatatlanok. Nem vagyunk benne biztosak, hogy ez minden esetben jót tett az írásoknak.
Néha olyan érzésünk támad olvasás közben, mintha itt-ott hallott, elcsípett mondatokból dolgozott volna a szerző – ami egyébként alapvetően nem lenne rossz módszer, és néhol jól is sül el – viszont gyakran érezzük úgy, hogy inkább nem hallgatnánk tovább az aktuális főhős mondandóját. Nagyrészt monológokról van szó, de azért akad néhány kivétel is, például a Besúgó, A kínai mosószalon vagy az Előadás.
Az álomszerűség végig erősen jelen van, különösen érezzük ezt a Jósnő című novellánál, ahol helyszínről helyszínre ugrálunk, de amikor végre kezdenénk belemelegedni az egyik történetbe, váratlanul vége szakad, és kezdődik a másik. (Úgy tudjuk az író Kafkától és Jungtól leste el a leírótechnikát, amellyel valóságként ábrázolhatja álmait.)
Megnehezíti az értelmezést, hogy Forgách gyakran nyitva hagyja a kérdést, úgy zár le, hogy végül is nem zár le. Ez is egy megoldás, aztán ki-ki kezdjen vele amit akar.
Ami a kötet szerkezetét illeti, némi csavar került a dologba. A könyv legelején található novella, az Előszó, ugyan még a helyén van, az Utószó viszont váratlanul bukkan fel a kötet közepén. A szokatlan elhelyezés ötlete Nagy Boglárka szerkesztőtől származik.
A novellák külön-külön és együtt is meglehetősen hátborzongatóak, sőt néhol egyenesen nagyon durvák, mint például a Kínai mosószalon: a főhős, F. úgy csalja meg a feleségét, hogy gyakorlatilag megerőszakol egy nőt, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Az még hagyján, hogy felkavaró, de szerintünk a szerző tipikus klisékkel fogalmazza meg az agresszív aktust.
(…) Még látta, ahogy a felesége befordul a sarkon a hátizsákkal, (…) és vonszolni kezdte a lányt a mosodában, mint egy vadállat a zsákmányát, amelyiknek már beleharapott a torkába, amelyiknek már spriccel a vére, de még él – a lány pedig valamiért tűrte, hagyta magát, talán F. őrülete hatott rá, talán megijedt tőle, talán egy kis kurva volt, ezt F. nem tudta eldönteni, kétszer annyi idős volt mint a lány. (…) F-nek életében ilyen rossz nem volt még, soha még ilyen gyalázatosan rossz nem volt még nővel, fájt neki is, de a lánynak is, aki felszisszent, feljajdult, és vadul el akarta lökni magától, abban a szent pillanatban, hogy F. beléhatolt, sietniük kellett. (…) Semmit sem érzett, surló, fájdalmas, lucskos érzés volt, nyilvánvaló, hogy egyikük sem élvezte, iszonyatosan nem élvezték. (…)
Nemcsak ennél a novellánál, hanem, mondhatjuk, szinte az összesnél felötlik bennünk, vajon megtörtént esetekről ír-e a szerző, valamint milyen mértékben keveri a valóságos eseményeket és a létező személyeket a fikcióval, esetlegesen az álmaival.
Az elmúlt tizenöt-húsz évben érlelődött írásokat olvashatjuk a kötetben: mintha valamiféle számvetésről, egy korszak összegzéséről, és lezárásról lenne szó, ami egyben újrakezdés is.
Forgách András: Valami fiatal szélhámos, Libri, 2015, 336 oldal, 2990 Ft
