Bár rokonaim többsége a jelenlegi országhatárokon kívül él, s szüleim is a mai Szlovákia területén születtek, soha nem jutott eszembe, hogy dolgom lenne a határrevízió. Azok közé tartozom, akik tudomásul vették, hogy az ország történelme így alakult, s ezek azok a keretek, amelyek között élni-halni kell. Persze, ettől még érdekelt, hogy miként alakultak ki a jelenlegi határok, és hogy milyen anomáliák határozták meg egy-egy település hovatartozását. Átérzem és tiszteletben tartom nagyszüleink kétségbeesését, csalódottságát, fájdalmát, érteni vélem a politikai és társadalmi következményeket. Éppen ezért (ennek ellenére?) eszembe nem jutna utcán üvöltözni, hogy
Nem, nem, soha!
meg
Mindent vissza!
Sok minden gyűlt fel ebben a témában az elmúlt majd’ száz évben. Éppen ezért érdemes megfontoltan, körültekintéssel nyilatkozni, s nem csak úgy előrántani egy vitában ezt a kérdést. A magyar politika nehezen találja a mértéket. Talán van, aki emlékszik arra, hogy mekkora balhé lett abból, amikor 2002-ben Medgyessy Péter Románia nemzeti ünnepén a budapesti Kempinski szállodában koccintott Adrian Nastase román miniszterelnökkel. Azóta persze többen többször átestek a ló túlsó oldalára, és sok olyasmi történt, ami – szándéktól függetlenül – többet ártott, mint használt.
Kirakták Orbán Viktor arcképét szalonnából
Egy ágyban Orbán Viktorral
Orbán nem akar multikulturális társadalmat
Nemzeti inzultáció
Megfestették a felcsúti arénát, a címe: Nemzeti árnyékszék
Ezüst mandzsettagomb (A szerző tulajdona)
És akkor Magyarország miniszterelnöke elmegy az Európai Parlamentbe, hogy megint „megvédje a magyar álláspontot”! Már ezzel is volna bajom, hiszen az én magyar álláspontom – legyen szó a bevándorlókról, vagy a halálbüntetésről – sokkal messzebb van Magyarország miniszterelnökének álláspontjától, mint Cicciolina (született Staller Ilona Anna) Árpád-házi Szent Margittól! Orbán Viktor eszmefuttatása értelmezési lehetőségek tömkelegét veti fel, s összességében mégis értelmezhetetlen. Sok egyéb mellett azt mondta:
Mi értéknek tekintjük azt, hogy Magyarország egy homogén ország, kultúrájában, gondolkodásmódjában, civilizációs szokásaiban meglehetősen homogén képet mutat. Szerintünk ez egy érték, és nem is szeretnénk ezt föláldozni. De nem akarjuk elvitatni azoknak az országoknak a jogát sem a bevándorlók befogadásához, akik egyébként ehhez hozzászoktak, és így akarják megoldani a problémáikat.
Ki az a „mi”? Mit szólnak ahhoz a magyarországi kisebbségek, hogy értéknek tekintjük, hogy „Magyarország egy homogén ország”? Mit szólnak ugyanehhez a nyelvészek, az építészek, az írók, a néprajzkutatók, a…? Mit szól ehhez Bartók és Kodály? Mit szólnak ehhez a határon túli magyarok, akiknek élete maga a multikulturalizmus? Mit szólnak ehhez a vallásos emberek? Miként értelmezi a kínai gyorsbüfés, és a szír gyros-os? Mi marad, ha a homogenitás okán kitakar(ít)juk azt, ami heterogén?…
És, ha már itt tartunk: mit szólnak azok – vannak ilyenek! –, akiknek fáj Trianon, akiknek baja van azzal, hogy oda a multikulti Nagy-Magyarország?
Mikor lett szlogenné, hogy
MERJÜNK KICSIK LENNI!?
Sőt, még kisebbek, mert ha a homogenitás érték, akkor túl sokan vagyunk, akik nem férnek bele ebbe az országképbe! Ha nem Magyarország miniszterelnöke lenne, aki ilyen csacsiságokat mond, akkor sokkal egyszerűbb lenne a megoldás:
Homogén ám az öreganyád térde kalácsa! Ember, nézz már körül!!!
– aztán otthagynám a bádogpultnál, traktáljon másokat. A fröccsömet még kifizetném, akkor is, ha úgy volt, hogy ő hív meg…
Baszki, ilyen gyenge, szarul megírt cikkelyecske, hogy a búsba kerülhetett egy „kulturális” lapba?
Apuka, vészkorszakban lett „református!”
„Az expressz asszimiláltak
közül egyeseknek szerénytelensége és illetéktelen, nagyhangúsága némely magyar ügyekben természetesen nem ismer határt, ugyanúgy, ahogy a születési hibában szenvedő ember előkelősködése sokszor határtalan. Belőlük kerül ki az a dzsentroid típus, mely dzsentribb a dzsentrinél, az a hon fitípus, aki hazafiasabb minden ősmagyarnál, belőlük kerül ki a fajmagyarság jogainak minden olyan türelmetlen hirdetője, akinek a fajmagyarsághoz faji alapon pontosan ugyanaz a kapcsolata, mint a faj zsidónak. Faji hiányaikat úgy akarják eltüntetni, hogy fajmagyarabbak akarnak lenni a parasztszármazékoknál, előkelőségi hiányaikat úgy, hogy dzsentribbek a valódi nemesnél. Minthogy őseikben nincs magyar vér, szüntelen harsogják a magyarkodó frázisokat. Olyan vendégek ők, akik meg részegedve, a vendéglátók szívességétől, tele szájjal hirdetik, hogy itt tulajdonképpen ők a gazdák és ők, merik »félteni« a magyar fajtát például a fajmagyar parasztság választójogától.” Szabó Zoltán, a Cifra nyomorúság írója!