A gyermekkor vége felé, fiatal felnőttként sokan vezetnek naplót, hogy megörökítsék mindennapjaikat. Én nem tartozom közéjük. Sosem éreztem késztetést. Talán ez lesz majd az oka, hogy az én történetemet senki nem fogja elemezni. Szerencsénkre nemcsak naplóíró, de olyan ember is akad, aki a naplók kutatására tette fel az életét. Kunt Gergely történész, tanársegéd a Miskolci Egyetemen, doktori tanulmányai során kezdett el foglalkozni ezzel a Magyarországon kissé elhanyagolt témával.
Társadalomtörténet másképp
Kutatási területe a XX. századi, különösen az 1938–1956 közötti időszakban keletkezett kamasznaplók. A kultuszteremtés társadalomtörténete. Szocializáció, előítélet, propaganda kamasznaplók tükrében című PhD-dolgozatán alapuló könyve néhány év múlva fog megjelenni.
„Naplókkal társadalomtörténeti szempontból 2007-ben kezdtem el foglalkozni – meséli. –Doktori tanulmányaim során tudatosan ezzel a céllal kezdtem el összegyűjteni őket. Számos napló ma is magántulajdonban van. A levéltárak, múzeumok és fotótárak gyűjtőkörén a magánélet nyomait tartalmazó dokumentumok általában kívül esnek. Többnyire csak a híres emberek – politika- vagy kultúrtörténeti szempontból jelenős személyek és családok – anyagainak gyűjtésére helyezik a hangsúlyt.”
A témájához szükséges alapanyag összegyűjtése nagyon sürgető, hiszen az érintett nemzedék igen idős, így különösen nagy a veszélye, hogy naplóik örökre elvesznek. Ha nem gyűjti össze a hétköznapi életet dokumentáló naplókat, búcsút mondhatunk a korszak privát múltjának. Kunt Gergely ezért a levéltári kutatás mellett nem szokványos módját (is) választotta a források feltárásnak.
„Kezdetben egy hetilapban tettem közzé felhívást, majd több fővárosi és vidéki újságban kértem segítséget a kutatáshoz. Ezt pedig az internet adta lehetőségek követték. Hamarosan kaptam is a telefonhívásokat, a leveleket. Van egy olyan háromkötetes, nagyszerű napló is, amelyet egy lomtalanítás során találtak Budapesten és juttatták el hozzám! Jelenleg huszonnyolc személy több mint száz, kézzel írott naplója van a birtokomban, de természetesen kiadott naplókat is felhasználok a munkámhoz. A felhívásokra, cikkekre és interjúkra érkező megkeresések nyomán az egész országot bejártam. A naplók összegyűjtésében és megmentésében a feleségem odaadó segítsége nélkülözhetetlen volt.”
A napló igen érdekes műfaj. Legfőbb ismérvei a rendszeresség (többnyire napi bejegyzések), a személyesség, az egyidejűség (tehát nem az események után évtizedekkel papírra vetett visszaemlékezés vagy önéletírás) és a feljegyzések fragmentáltságából adódó stílusjegy (azaz mivel napi bejegyzésekről van szó, a napló töredezett, s nem alkot egységes, letisztult narratívát). Írója alapvetően önmagáról és az őt körülvevő világról ír, saját ismeretei alapján alkot véleményt. Miért is foglalkozik akkor ezzel egy történész? A válasz egyszerű. Egy fiatal naplója az egyik leghitelesebb korabeli forrás lehet. Egy naplóból sok minden kirajzolódhat, ami addig ismeretlen volt, elsősorban az, hogy miként látták a különféle társadalmi helyzetű naplószerzők a korukat, s annak eseményeiről miként gondolkoztak. Mivel ezek a dokumentumok általában nem azért születtek, hogy nyilvánosságra hozzák őket, többnyire mentesek az utólagos módosításoktól, ferdítésektől.
„Az csupán egy toposz, hogy a naplót csak önmaguknak írják a szerzők. A kamaszkori naplóírás többnyire az erre az életkorra jellemző szerepkísérletekkel áll összefüggésben. Elsősorban azzal, hogy szerzője írónak, költőnek készül, s a naplóira első alkotásaként tekint, így többször utal a képzelt jövendőbeli olvasóra is.”
Elég csak Anne Frankra utalni, aki ugyancsak írónak készült!
A naplóíró kamaszok közül többen a szüleiktől kapták a naplójukat karácsonyi ajándékként, hogy gyakorolják a betűvetés művészetét. Érdekes például egy Császár Gyula nevű fiú története, aki 1942-ben kezdte naplóját. Az akkor tizennégy esztendős fiú írói ambíciókat dédelgetett, naplója sem igazi napló. Végül azonban, nagyrészt a háború okozta változásoknak köszönhetően, orvosi pályára lépett. Gyula álma részben mégis megvalósult: írása ma már hozzáférhető.
Változni és változtatni
A XX. század legmozgalmasabb évtizedeit több szempontból is érdekes vizsgálni. A naplókból sok kérdésre választ kaphatunk: milyen hatással volt a változások sora a civil lakosságra? Hogyan tekintettek magukra és egymásra a keresztény és zsidó kamaszok? Hogyan képzelték el a társadalmat, amelyben éltek? Miként vélekedtek Horthy Miklósról, mit gondoltak Teleki Pál haláláról? Kunt Gergely az azonos korszakból származó naplók összehasonlító elemzésével igyekszik válaszokat találni.
Mi ennek a jelentősége? A történész szerint a politikatörténeti korszakok által jelzett változás az emberek gondolkozásmódját nem befolyásolta. Azaz egy-egy új korszakban többnyire az emberek nem gondolkoztak másként, mint az azt megelőzőben. A változások a fejekben csak nagyon lassan mentek végbe.
Kunt Gergely disszertációja remekül összegzi tapasztalatait:
„1945 után nem beszélhetünk új korszakról: egyértelműen a kontinuitás a meghatározó. Hiszen az ország lakói – vagy legalábbis e kamasz naplóírók – az intézményesült oktatás pillanatnyi módosulásaitól függetlenül továbbra is úgy képzelték el a társadalmat, mint annak előtte. Ezeket a képzeteket érintetlenül hagyták a politikai változások. Miközben a háború alatt nyíltan vállalható kijelentések és nézetek a privát szférába szorultak vissza, ezek az egyének fejében változatlanul éltek tovább – így hagyományozódva át a családi szocializáció részeként nemzedékről nemzedékre a mai napig.”
Gyermeklélektan
A történész tanulmányaiban egyéb érdekességet is találunk, gyakran épít a pszichológiára. Olyan részletességgel elemzi a kamaszok életét az ún. ostromnaplókban, hogy a pszichés folyamatok a történeti szempontoknál már-már hangsúlyosabbá válnak. Kérdésemre azt felelte, érdeklődik a tudományág iránt. A doktori tanulmányaihoz szükségesnek érezte, hogy fejlessze magát, ugyanakkor társadalomtörténészként sokszor előfordul, hogy más tudományágak képviselőivel közösen töprengenek egy problémán. Hiszen a társadalomtörténet a kezdetektől az interdiszciplináris kutatást tűzte zászlajára. Ahogy fogalmazott: „a múlt kutatása túlságosan nehéz feladat ahhoz, hogy egyetlen tudományra támaszkodva kísérelje meg az ember”.
A történelmi tényeket már ismerjük, így azt állítani, hogy egy tizenhárom éves fiatal fiú naplójában új titkokat fedezünk fel, felelőtlenség volna. Azonban ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy Budapest ostroma alatt milyen játékokat játszottak délutánonként a fiatalok, akkor a napló az egyik legjobb forrás.
Kunt Gergely egyik tanulmányában arról is ír, hogy bizonyos játékokban a gyerekek hogyan próbáltak reflektálni az őket körülvevő háborús eseményekre. Remek lehetőség továbbá a szavak jelentésváltozásainak vizsgálata. A gyerekek a játékaikat így nevezik a naplóikban: hócsata, kártyacsata. Ezenkívül újdonságként megjelennek a bátorságot, vakmerőséget próbára tevő „játékok”. „Egy kisfiú így írja az általa óhajtott játékot, amelyet a felnőttektől hallott: A grófék játsszák, hogy este egy lámpát kidugnak az ablakon, számolnak 3-ig, és behúzzák. Az 5-nél már robban a közelben. Én is szeretnék ilyet játszani, de szólni sem lehet róla az óvóhelyen.”
Naplóban az igazság?
Kényes témához értünk. Eddig főleg arról volt szó, hogy a kamasznaplók érintetlen kútfők, remek kutatási anyagok. Mi történik azonban akkor, ha kiderül, hogy mégsem?
Számos ismert irodalmi személyiség és államférfi „naplójáról” derült ki már, hogy aktuális szerepvállalásához alakított történetekről van szó csupán, részben vagy egészében fikció, és kifejezetten az utókornak íródott. Így az irományaik olvasásakor, elemzésekor fontos ennek megfelelően kezelni azok szövegét.
De kétség támadhat bennünk más helyzetben is. A világirodalom legismertebb naplója sem volt kivétel. Anne Frank rendkívüli hatású történetéről van szó. Sokáig kételkedtek benne, hogy tőle származik a szöveg. Édesapja 1947-ben adta ki a lánya naplóját, de bizonyos részeket átszerkesztett, s cenzúrázta a szexualitásra vonatkozó bejegyzéseket, valamint azokat, ahol Anne a családtagjait kritizálta. Azonban a napló eredetisége mára bebizonyosodott.
Kunt Gergely is találkozott kutatásai során ezzel a kérdéssel. 1947-ben megjelent Budapesten Zsolt Ágnes Éva lányom című könyve. A könyv főszereplőjét, Heyman Évát azóta úgy emlegetik, „a magyar Anne Frank”. Ez azonban kicsit félrevezető. A kutató egyik dolgozatában alaposan körüljárta a témát, végül összegzésként megállapította, hogy a mű nem lehetett a tizenhárom éves Éva egyedüli alkotása. Édesanyja bizonyíthatóan több helyen kiegészítette, saját emlékeinek megfelelően átdolgozta. Azt azonban, hogy a napló (amely egyébként a mai napig nem került elő, és valószínűleg nem is fog) teljes egészében az édesanya, Zsolt Ágnes műve, nemsokára megjelenő cikkében tisztázza. Az alkotás értékéből ez természetesen mit sem von le, csak máshogyan kell értelmezni.
„A mű napló formájában íródott visszaemlékezés. Gyászmunka, amely segíthetett feldolgozni Zsolt Ágnesnek a lánya elvesztése okozta traumát. Ha létezett is Éva naplója, valószínűleg csak kiindulási alap volt Zsolt Ágnes számára, aki így állított emléket tragikus sorsú kislányának, aki »harcolt a Harmadik Birodalom hóhéraival«”.
A szó veszélyes fegyver
Egy kiadott napló veszélyes is lehet. Ismerünk hírhedt naplókat, amelyeket a tulajdonosuk nem szívesen látott volna nyomtatásban. A téma egyik dobogósa valószínűleg Bronisław Malinowski antropológus lenne, aki az első világháború alatt a Csendes-óceáni térségben végzett kutatásokat. A mai napig a funkcionalizmus (egyik) atyjaként ismerjük. Hónapokat töltött a Trobriand-szigeteken, megtanulta az őslakosok nyelvét, és kutatásainak köszönhetően a nyugati világ közelebb került a térség megismeréséhez. (A nyugati Pacifikum argonautái című könyve 1922-ben jelent meg. Bevezetőjében részletesen tárgyalja terepmunkájának módszertanát, amely a mai napig az antropológia egyik alapműve.) Naplóját 1968-ban adták ki, amely nagyrészt a Trobriand-szigeteken töltött terepmunkája idején íródott. Személyes feljegyzései nagy megdöbbenést váltottak ki a tudósok körében.
A legnagyobb vihart a bennszülöttekről olvasható mondatai kavartak. Rasszista kiszólásai, és az, hogy valójában lenézte az általa tanulmányozott bennszülötteket, általános megbotránkozást keltettek. A közösség reakciója érthető volt. Adott egy tudós, aki arra tette fel az életét, hogy szülőföldjétől, Európától távoli kultúrákat tanulmányozzon, és világszerte hírt adjon róluk. Erre kiderül, hogy bár nagyon igyekezett, nem tudta levetkőzni előítéleteit egy más kultúrával szemben. A viktoriánus Anglia most is megtette hatását, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy a kutatások és a napló első kiadása között rengeteg idő telt el. Ahogyan maga Malinowski írta naplójában: „Végül is én is csak egy ember vagyok.”
Kutatásra fel!
Az eddig ismeretlen naplók felfedezése tehát hozzájárulhat akár a saját magunkról kialakított kép formálódásához is. Kunt Gergely az Egy ismeretlen állampolgár nyomában című ismeretterjesztő előadással a 2013-as Kutatók Éjszakáján is igyekezett megmutatni a szakmai fogásokat az érdeklődőknek. Az előadás a már korábban is említett háromkötetes naplóról szólt, amely egy budapesti lomtalanítás során került elő. Kunt Gergely azt illusztrálta, hogy a történész milyen forrásokkal tárhatja fel egy ismeretlen napló szerzőjének kilétét.
A történésznek igaza lehet. Igyekeznünk kell, vagy egy korszak tényleg eltűnik. De mi lesz ezután? Manapság már nem írunk naplókat, legfeljebb blogokat, Facebook bejegyzéseket. Milyen lenyomatot fog hagyni a Z-generáció, ha lassan már az életünkben történt legnagyobb változásainkat is csak egy Twitter állapotfrissítés jelzi?
Az interjút Menyhárt Dóra készítette a Csillagszálló folyóirat Napló című számához
FELHÍVÁS!
Ha kéziratos naplóról tudomásuk van, vagy saját tulajdonukban van a napló, kérem, segítsék Kunt Gergely történész kutatását, és értesítsék a 30/824-52-14-es telefonszámon vagy a kunt.gergely@gmail.com e-mail címen.
