x

6 fotó, melyek a gyermekek védelmében körbejárták a világot

gyermekek védelme

Nincs szívszorítóbb a gyermeki kiszolgáltatottságnál, pedig mindez a hétköznapi élet része, és naponta újratermeljük mind a 6 esetet.

NEM a klérus büntetlen pedofíliájára

NEM a gyerekkel való szexturizmusra

NEM a szíriai gyerekgyilkosságokra

NEM a szervkereskedelemre

NEM az U. S. A. szabad fegyverhasználatára

NEM a multinacionális cégek termékeire, melyek a gyerekek kóros elhízásához vezetnek

És hogy mindeközben mit élhet át egy kisgyerek, arról olvasd el a Tenger című novellát a Kisgyerekek emlékiratai című könyvből.

A tenger

Nem is értem, hogy történhetett ez velem, pedig mindig jó tanuló voltam, és a kutyának is adtam enni.

Aznap egyedül voltam otthon délután, mikor csöngettek. Azt hittem, hogy apunak hozták meg A világ összes vallása című könyvet, mert most jött rá, hogy neki mennyire hiányzik az életéből a hit, és szeretné bepótolni, csak még nem tudja, mire térjen meg. Anyu szerint ez már késő, az igazi lelki életet gyerekkorban kell elkezdeni, különben nincs idő kifejleszteni. Apu azért nem lett vallásos, mert egyáltalán nem fogékony rá.

Amikor a Bibliát olvasta, azt mondta, hogy annyira mesebeli, hogy ő ezzel nem tud mit kezdeni. Az Újszövetségben folyton sztoriznak, meg bölcselkednek, el nem tudja képzelni, hogy ez lenne a vallás. Ő hinni akar valamiben, mint például, ahogy az anyukájában hitt, hogy mindig kapott vacsorát gyerekkorában, és amióta meghalt, már nem kap, el is ment a hite. Tehát a hitnek a halálhoz van a legtöbb köze meg a rosszkedvhez.

Egyszer mesélte, hogy annyira rosszul érezte magát, hogy legszívesebben sírt volna, és akkor bement a templomba megnyugvást keresni. És meg is nyugodott, de nagyon hideg volt bent, és ki kellett jönnie, amúgy is olyan hurutos reggelente a vécén.

Anyukám soha nem foglalkozott a vallással, és már én sem fogok. Amikor csöngettek, kinyitottam az ajtót, és egy bácsi állt ott, azt mondta, az anyukám küldte, és menjek vele, mert van egy kis probléma. Vettem a kabátomat, és elindultunk, beszálltunk a kocsijába, és kimentünk a városból. Fogalmam sem volt, hogy hova megyünk, de azt mondta, hogy a probléma igazából nagyon nagy probléma, mert anyukámékat üldözi az adóhatóság.

Nekem fogalmam sem volt róla, hogy csaltak vagy loptak volna, és el se tudom róluk képzelni, bár, ahogy apuba beleállt ez a vallásos izé, könnyen meg tudott bolondulni, és lehagyhatott egy-két nullát vagy hozzáírt a számlához.

Öt éve csinálta ezt a vállalkozást, amiben pénzügyi tanácsadó lett, és mond mindenkinek mindent. Két éve irodát is nyitott, addig otthon, vagy a Zsuzsi néni kávézójában fogadta az embereket. Volt nála mindig egy csomó számlatömb, lehet, hogy végül abból lett a baj, hogy összekeverte a készpénzt az átutalással.

Anyu könyvelt neki minden hónapban, emlékszem rá, úgy várták az áfát, mint a messiást. Aztán jött is, elmentünk az Alabárdosba megünnepelni, akkor ettem először és utoljára nyers húst fűszerezve. Nekem nem ízlett, de apu azt mondta, fogjak csak szépen hozzá, ünnep van és fejedelmi kosztot eszünk. Szerencse, hogy csak egy hét múlva tudtam meg az Ágotától, hogy nyers volt a hús.

Az Ágota volt az én legkedvencebb barátnőm. Úgyis mondhatnám, hogy kisfeleségem. Annyira szerettük egymást, hogy már ötéves korunkban összeházasodtunk volna. Sajnos már abból sem lesz semmi. Azóta biztos gyerekei is vannak, és ha megőrzött rólam egyáltalán egy fényképet, már annak örülök. De hát így járnak azok a gyerekek, akik túl korán halnak meg.

A lényeg, hogy azt mondta az az ember, hogy hívjam Balázsnak, és anyukáméknak külföldre kellett szökniük, mert különben börtönbe kerültek volna. Sok nehézségen fognak most átmenni, de azt szeretnék, hogy nekem jó legyen, ezért fogadjak szót a Balázsnak, és ideadott anyuról is meg apuról is egy fényképet, hogy azért érezzem, mennyire velem vannak. Apu még nevetett is, biztos kettese lett a lottón.

Ez az egy szenvedélye volt a dohányzás és pia mellett, hogy játszott. Minden éjjel megálmodott öt számot, és azt megrakta a telefonján. Anyu úgy volt vele, hogy még mindig jobb, mintha nőket töltene le a telefonra, és azokat élvezné. Úgy volt, hogy majd én is kapok egy telefont, ilyen nyakba akasztósat, de anyu szerint a fejlődő szervezetet különösen károsíthatja a telefon sugárzása. Például, egyszer berakta a telefonját a mikróba, és azt is úgy tönkre vágta a sugárzás, hogy még a kódja is megolvadt. Anyu iszonyúan mérges volt, mert előtte hívta a nőgyógyászát, hogy mi az istennek rendelték be a kórházba a mellvizsgálat után. Attól félt, hogy mellrákja van, pedig ő különösen kényes volt a cicijére, néha este félórát masszírozta a tükörben, és ha jól értettem, zúzmarával kenegette.

Balázzsal egész éjjel úton voltunk, de mindig megállhattunk, ha mondtam, és kaptam két sajtburgert meg egy gyömbért, és elaludtam hátul a zakója alatt.

Arra ébredtem, hogy egy nagy kikötőben vagyunk, minden csupa sirály, és egyáltalán nem magyarul beszélnek. Akkor fölszálltunk egy hajóra, és azt kérte a Balázs, hogy ne mondjak senkinek semmit a szüleim érdekében, szigorúan titkos az egész akció.

Teljesen úgy éreztem magam, mint amikor apuval vidéken voltunk a nagypapa szőlejében, és elbújt, nekem meg meg kellett keresni. Apu úgy el tudott bújni, hogy néha egyáltalán nem találtam meg. Az volt a legnagyobb csele, amikor mögém állt, és bármerre mentem, mindig jött mögöttem.

Itt is kipróbáltam, és hirtelen megfordultam, de nem volt ott, akármilyen gyorsan is fordultam. Viszont volt ott egy csomó kisgyerek.

A hajó aljába kellett egy lépcsőn lemenni, nem volt ablak, csak egy ilyen kis világítás, pokrócok. Ha némelyik gyerek elkezdett sírni, akkor a többiek is. De aztán kaptunk enni, meg hoztak játékokat, akkor már mindjárt jobb lett a hangulat.

Anyuval sokat dominóztunk régen, szerettem azokat a fehér pöttyöket, ahogy kanyarognak és egymás mellett egyforma pöttyök állnak. Apu soha nem akart beszállni, azt mondta, utálja a dominót, a Ki nevet a végén?, az sokkal jobban bejött neki. Csak azt nem bírta megjegyezni, hogy ne a pálya felé gurítson a dobókockával, így folyton letarolta az össze bábut, és lehetett újra kezdeni. Egyik karácsonyra ajándékoztam neki egy üres dobozt, innentől kezdve ő csak ebben guríthatott. Anyu meg is dicsért, hogy ez neki nem jutott eszébe.

Amikor elindult velünk a hajó, teljesen olyan érzésem volt, hogy nem előre megyünk, hanem süllyedünk lefelé a tenger fenekére.

Nem tudom, meddig utaztunk, de a második nap kiderült, hogy van ott rajtam kívül még egy magyar fiú, és neki is adócsalás miatt szöktek külföldre a szülei.

Jókat beszélgettünk a Marcival, és megegyeztünk, hogy mindenben segítünk majd egymásnak, mert ilyenek a jó magyarok külföldön.

Eltelt vagy egy hét is, mikor először megálltunk valahol, akkor sajnos a Marcit elhívták, neki máshova kellett tovább utaznia. Rossz volt, mert hiányzott, az anyuék fényképein kívül nem volt más ismerős.

Aztán egyszer engem is szólítottak, fölmentünk a lépcsőn, és át kellett szállni egy sokkal kisebb hajóra, ahol már nagyon durván bántak velem, és sírtam is, mert becsaptak. Fölkötöztek egy asztalra, beadtak egy injekciót, és kivették a vesémet, a májamat, a szívemet és mindent. Aztán ami maradt, elégették egy kemencében. Akkor az egyszer láttam életemben a tengert.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!