A múlt héten már összeszedtünk 5 olyan animációs filmet, amiktől nem fog elaludni a gyereked. A cikkben ígértünk folytatást, ami most meg is érkezett.
Hogy megmaradhassunk 10 címen belül (így is sok kedvenc kimaradt), ki kellett hagynunk a japán animáció idevonatkozó darabjait (Szentjánosbogarak sírja, Akira, Perfect Blue, Tokiói keresztapák stb.), ami egy külön cikket érdemelne. Ha már Ghibli Stúdió: tavaly írtunk Miyazaki utolsó filmjéről, amit nagyon szerettünk; illetve a rendező életútjának külön cikket is szenteltünk.
Fritz, a macska (1972)
A Fritz, a macska nem hibátlan mestermű, de ebből a felsorolásból mégsem lehetett kihagyni, egyfelől a forradalmisága miatt sem, másfelől ez volt a felnőtt-animáció meghatározó alakjának, Ralph Bakshinak első nagyjátékfilmje is, aki később A Gyűrűk Ura 1978-as animációs változatát is készítette. A Fritz, a macska Robert Crumb grafikus szatírája alapján készült és ez volt az első rajzfilm, amely „csak felnőtteknek”-besorolást kapott. Hogy miért? Szex, erőszak, politika. Robert Crumb egyébként utálta a filmet, mert túlságosan soknak érezte benne a politikát, így az 1974-es folytatásban (Fritz, a macska kilenc élete) ő már nem vett részt, ahogyan Bakshi sem.
A pestises kutyák (1982)
Richard Adams első regényének filmadaptációjáról az előző részben szóltunk (Watership Down), második legismertebb regényéből pedig szintén készült film, szintén Martin Rosen rendezésében. Az iMDB A pestises kutyák néven ismeri ezt a filmet, de a regény két évvel ezelőtt magyarul is megjelent a jóval finomabb Gazdátlanok címmel. A könyvben két kutya szenvedéstörténete olvasható, akik megszöknek egy állatkísérleteket végző telepről, a vadonban viszont kevéssé találják fel magukat, az emberek viszont üldözik őket. Annyival talán nem lőjük le a poént, ha eláruljuk, hogy a könyv befejezése némileg reménykeltőbb, mint a filmé.
Amikor fúj a szél (1986)
Raymond Briggs képregénye alapján készült a Hóember című 1982-es rajzfilm, ami rendszeresen felbukkan karácsony környékén a tévében is. Az Amikor fúj a szél viszont jóval súlyosabb: a filmben egy nukleáris katasztrófa sújtja Angliát, amit egy idős házaspár a férj előrelátásának köszönhetően túlél, de az igazi gondok csak ekkor kezdődnek. Az eredetileg When The Wind Blows című rajzfilm is Briggs-képregény alapján készült, amelynek főszereplő házaspárját a szerző saját szüleiről mintázta. Briggs kedves, pufók figurái nagyon szeretetreméltóak, éppen ezért szakad ketté a szívünk ettől a filmtől. A film főcímdalát David Bowie énekli, a filmhez Roger Waters írt zenét.
Persepolis (2007)
Marjane Satrapi önéletrajzi ihletésű képregénye 2000 és 2003 között jelent meg. A perzsa származású francia írónő gyermekkorát Teheránban töltötte, majd az iráni forradalom után szülei ellehetetlenültek, ezért Bécsbe költözött át. A Persepolis főszereplője, Márdzsi Iránban sem találja a helyét, azonban Ausztriában a szokásos kamaszkori gondok mellett a beilleszkedés nehézségeivel is meg kell küzdenie. Satrapi eredetileg nem akart filmet készíteni a 4 könyvben megjelent történetből, de végül művészi szabadságát eléggé biztosítva érezte, így Vincent Paronnaud társrendezésében elkészült a Persepolis film, ami továbbvitte Satrapi jellegzetes fekete-fehér illusztrációit.
Az illuzionista (2010)
Sylvain Chomet első játékfilmje a Belleville randevú volt (erről előző cikkünkben írtunk), második egészestése pedig Az illuzionista, amelynek különlegessége az, hogy a film alapjául Jacques Tati egyik forgatókönyve szolgált, amelyet Tati már nem tudott életében filmre vinni. Bár a film beilleszthető a klasszikus Hulot uras filmek mellé, Az illuzionista mégis egy kicsit melankolikusabb hangot üt meg, ami annak is köszönhető, hogy Tati a forgatókönyvet saját elhidegült lányának címezte. Chomet animációjának főszereplőjét Tatiról mintázta és a méltó tiszteletadásban fantasztikus módon találkozik a francia rendezőóriás és Chomet messziről felismerhető világa.
