Hó Márton 2011-ben mutatkozott be Jégkorszak nevű kísérőzenekarával együtt, a Dalok a fürdőszobából lemez az elmúlt évek egyik legkarakteresebb debütálása volt. Másfél éve jelent meg Marci szólólemeze, a Csodálatos utazások, az elmúlt félévben viszont elég nagy csönd volt a Jégkorszak háza táján. Hó Marcival beszélgettünk.
A Jégkorszak indulásakor már majdnem 30 éves voltál, de előtte már megfordultál néhány formációban, például a Hippikillerben is. Hogyhogy ilyen sokáig vártál a saját zenekaroddal?
Tíz évig basszusgitárosként játszottam más zenekarokban, de mindig szerettem volna egy saját zenekart és kicsit untam, hogy csak basszusgitározom. 2009-2010 környékére lett annyi dalom, amit már érdemes volt másoknak is megmutatni, utána már szinte egyik pillanatról a másikra összeállt a Jégkorszak, pontosabban egy év alatt, az első koncertünk a szomorú véget ért West-Balkánban volt a Péterfy Bori és a Love Band előtt.
Sokáig érlelted az első dalaidat. Mikor érezted a dalszerzésnél, hogy valami bekattant?
Nem volt konkrét fordulópont, elég lassan bontakozott ki. Főleg ahhoz képest, hogy mostanra már van egy rakás fiatal zenekar, akik már 20-21 évesen kész produkciót tesznek le az asztalra, például a Middlemist Red. Én nagyjából 30 éves koromra éreztem ugyanezt, eléggé későn érő típus vagyok.
Nem irigyled tőlük, hogy ők már ilyen fiatalon itt tartanak?
Nem irigylem őket, csak bánom, hogy nekem miért tartott ilyen sokáig (nevetés). A mostaniaknak talán sokkal inkább lerövidül ez az időszak: könnyebben vesznek hangszert, tele van a város próbatermekkel és most már rendes koncerthelyek is vannak, könnyen lehet producert szerezni. A hazai zeneipar sokkal fejlettebb, mint mondjuk a kilencvenes években volt és így sokkal gyorsabban el lehet jutni A pontból B pontba. Bennem még az él, hogy a tíz évet végig kell nyomni.
A zenekarozás melyik részét szereted a leginkább?
Nekem az a kedvencem, mikor otthon ülök egy gitárral és számokat csinálok. A próbálást is nagyon szeretem, a koncertezést viszont a legkevésbé: egy idő után az egy taposómalom. Ezért is koncertezünk mostanság ritkán, nem akarom, hogy felőröljön az egész.
Azért elég sokat koncerteztetek, mikor indultatok.
Volt egy 2 éves időszak, amikor egy hónapban 2-3 koncertünk biztosan volt. Nem volt rossz az sem, de egy idő után nincs sok értelme, mert a közönség is megunja a dolgot, a zenekar meg pláne. Szerintem Pesten elég háromhavonta egyszer koncertezni, az sokkal egészségesebb.
Augusztus 20-án játszottatok utoljára a Jégkorszakkal, azóta viszont nagy a csend körülöttetek.
Ritkítani akartuk a koncerteket, meg nem is jöttek most annyira az új számok, azért az meg nem annyira izgalmas, ha a 4 évvel ezelőtti számokat játsszuk újra meg újra. Úgyhogy ezzel akarom most a zenekart és magamat is motiválni, hogy majd akkor lesz koncert, ha új dalok is lesznek. Az új lemezt 2015 végére tervezzük, úgyhogy muszáj lesz belehúznunk.
Hullámokban jönnek a számok nálad?
Igen, most egy éve nem írtam számot, egy kicsit aggaszt is. Közrejátszik talán az is, hogy most nincs különösebb bajom: most van munkám meg csajom is, úgyhogy most nehezebben jönnek a dalok.
Nem áll tőled messze az alkalmazott zene: csináltatok egy lemezt az Időfutár című hangjátékhoz; a Csodálatos utazások lemezen pedig van egy dal, az Utolsó nap Budapesten, amit felkérésre írtál.
Igen, az RCKO rádióban adtam interjút és ott adták ezt a címet, hogy írjak egy dalt hozzá. Szeretem az ilyesmit és sokkal könnyebben tudok így számot írni, mintha a nulláról kezdeném.
A szöveg jön előbb, vagy a zene?
Nálam mindig a szövegből indul a dal, először megvan egy sor, amit felírok a telefonomba, a zene pedig utána jön: elkezdek dudorászni és arra építem rá a zenét. Fordítva talán csak az I’m a Singer-Songwriter c. dalnál volt, aminek az akkordjait Szőke Barna hozta (a Jégkorszak gitárosa) és arra írtam a szöveget.
A költészettel milyen viszonyban vagy?
Inkább a prózát szeretem. A dalszövegírást sem költészetnek tekintem, eléggé különválik a kettő szerintem. Egy jó dalszöveg sem működik versként és a versek sem jó dalszövegek, vannak erre próbálkozások, de a versfeldolgozások csak ritkán sikerülnek kiemelkedően jól.
Nemrég jelent meg a Nick Cave-film, amiről cikket is írtál.
Beszippantott a hangulata: olyan volt, mintha nagyon közel mennél Nick Cave életéhez. Tök jó az, hogy Nick Cave saját művészi pályáján belül is nagyjából túl van mindenen, mégis ugyanazzal a lendülettel csinálja ezt az egészet. Az új dalai már nem annyira jók, most például nem tudnék felidézni egy számot sem az új lemezről. Nem tudom, hogy még csinálja-e, de régen bérelt egy irodát, mindennap bement reggel 8-tól 5-ig és dalokat írt, mintha bejárt volna egy munkahelyre. Nagyon jó volna mindennap írni egy pár órát, de erre még nem tudtam magamat igazán rávenni.
Próbálkoztál már önkéntes alkotói szabadsággal?
Nem, pedig jó volna. Valami erdőszéli bungalóba mennék legszívesebben, ahol csak síri csend van, az nagyon jó lenne.
Mit pakolnál a táskádba?
Egy négysávos keverőt, sok könyvet meg jegyzetfüzetet. Internetet, telefont nem vinnék.
Mondtad, hogy mostanság alig internetezel.
Igen, egy kicsit meguntam. Most is fel szoktam azért menni, de már nem használom annyit, mint 5-6 éve, amikor minden lemezt letöltöttem meg minden cikket elolvastam. Most ahhoz képest is tízszer annyi tartalom van az interneten, ami befogadhatatlan. Néha egy kicsit el kell tőle szakadni.
Akkor nem érzed most úgy, hogy bármiről is lemaradnál?
Egyáltalán nem, az aktuálpolitikai eseményeket sem figyelem annyira intenzíven. Négy év múlva már nem fogsz emlékezni (vagy csak részben) ezekre az eseményekre, ezek a dolgok nagyjából egy hétig számítanak. De ez nem baj: a dolgok így működnek, meg persze én sem lettem azért remete, nem vonultam el a világ elől az elefántcsont-tornyomba, csak néha kell egy feltöltődés. Most a dalszerzésre akarom szűkíteni az érdeklődési körömet, mindent mást ki akarok zárni. Az elmúlt években csomó minden felgyülemlett, sok élményt összeszedtem és most el kell kezdenem ezeket dalba önteni. De fogalmam sincs még mi lesz, pont ez az izgalmas. A bizonytalanság mindig benne van a pakliban, de ettől alkotó az alkotó. A nagyon határozott alkotók egyébként is mindig gyanúsak.
Elég sok feldolgozást csináltál.
Mióta elkezdtem gitározni, folyamatosan próbáltam a számokat megtanulni a kazettáimról, aztán ezt lehetett játszani a tábortűznél meg az osztálykirándulásokon. Ez megmaradt, aztán mióta elkezdtem számokat felvenni, a feldolgozásaimat is felvettem mellé. Pont egy feldolgozással kezdődött az egész, egy Péterfy Bori-szám (Téged nem), ami fel is került egy válogatásra és így az volt az első szám, ami megjelent. Jó ezzel foglalkozni. Általában az a taktikám, hogy a gyors számokat lelassítom meg elég sok visszhangot teszek rá. Ez a trükk. (nevetés)
A szépirodalmi ambícióid hol tartanak most?
Igazán még ezt nem kezdtem el, novellákat szeretnék majd írni. Azon sokat gondolkodom, hogy a zenész élményeimet megírnám ironikusan, persze nem a saját zenekaromról szólna, hanem egy fiktív együttesről. De egyelőre még inkább az ötletet érlelem.
Mondják, hogy a szépirodalmat harminc után kell elkezdeni.
Akkor időben vagyok.
Nemsokára megjelenik a Balaton Method film, amiben ti is szerepeltek. Erről mit lehet tudni?
A filmben a Hello Purgatórium című dalunkat játsszuk a Honvéd Férfikórussal közösen a fonyódi strandon. A forgatás nagyon jó élmény volt és vére végre úgy hallottuk ezt a számot, ahogyan meg kellene szólalnia. A bemutató március 6-án lesz, de előtte lesz egy beszélgetés az alkotókkal a Trafóban március 1-én, ahol mi is fellépünk majd.
