Tíz éve jelent meg az LCD Soundsystem első nagylemeze, a kerek évforduló alkalmából pedig felidéztük a zenekar emlékezetes búcsúját.
Rock, pop, diszkó, funk, punk, dance – az amerikai LCD Soundsystem mindent mindennel tudott ötvözni egy felismerhető zenei világban. A kétezres évek egyik legfrissebb hangzású zenekara voltak, ráadásul az együttes zenei agya, James Murphy egy elég különleges figurája a kortárs popzenének.
A nem éppen címlap-kompatibilis James Murphy a kilencvenes években zenekartól zenekarig sodródott (Falling Man, Pony, Speedking), de az igazi siker messze elkerülte. Az LCD Soundsystem indulásakor és annak kiadójának, a DFA alapításakor Murphy már 31 éves volt: ebben az életkorban sokan már inkább kifelé tendálnak a zeneiparból, de neki még csak ekkor kezdődött az élet.
Az LCD Soundsystem debütáló kislemeze (Losing My Edge, 2002) elég nagyot robbantott és nemcsak azért, mert a dalban Murphy felsorolja a fél lemezgyűjteményét. A számhoz tartozó videóklip is elég emlékezetes: 4 percig közelről látjuk az énekest, aki a dalra tátog és közben valaki ritmusra pofozza. Így a klip végén levő könnyek valószínűleg igaziak.
Az LCD Soundsystem cím nélküli első nagylemeze tehát már nem a semmiből érkezett, a szerencsésebbek pedig a duplalemezes változathoz is hozzájuthattak, amin minden rajta volt, amit a zenekarról addig tudni kellett: az első lemezen az új nagylemez, a másodikon az addigi kislemezek voltak hallhatóak.
Az LCD másodszorra még nagyobbat gurított: a 2007-es Sound Of Silvert a kritikusok egymásra licitálva istenítették, néhány évvel később az akkor abszolút atyaúristen Pitchfork a lemezen szereplő All My Friends című dalt az évtized második legjobb dalának választotta; a Rolling Stone a Sound Of Silvert beválasztotta minden idők 500 legjobb albuma közé.
James Murphy viszont nem akart sokáig kapaszkodni a felívelő karrierbe: a harmadik nagylemez után 2011-ben úgy döntött, hogy feloszlatja az LCD Soundsystemet és egy nagyszabású koncerttel búcsúzik rajongóitól. Murphy a zenétől nem akar eltávolodni, de a turnézás-lemez-turnézás körforgásból már nem igazán izgatja.
A cikk címében idézett Shut Up And Play The Hits című film az LCD Soundsystem búcsúkoncertjét dokumentálja, amit 2011 áprilisában tartottak a plafonig teli Madison Square Gardenben. Nem klasszikus koncertfilmről van szó, a film készítői ugyanis dokumentálták James Murphy előző napját és másnapját is, narratívaként pedig Chuck Klosterman interjúja szolgál.
Itt derülnek ki érdekes dolgok, mint például az, hogy James Murphy úgy tekint az LCD Soundsystem élő felállására, mint egy feldolgozás-zenekarra; kiderül az is, hogy régebben nagyon szeretett volna Lou Reedhez hasonlítani és még az is, hogy utálja, mikor megkérdezik tőle, hogy tényleg játszott-e a házában a Daft Punk.
A koncert pedig hipnotikus: a zenekar hibátlanul játszik, a dalokba meg elég nehéz belekötni. Az All My Friends pedig tényleg az elmúlt évtized egyik legfantasztikusabb száma és talán ez a film csúcspontja is: a közönség olyan szívszaggató extázisban énekel a zenekarral együtt, hogy nehéz volt nem irigyelni az ott lévőket. Itt a bizonyíték, de ha elkezded nézni, abba ne hagyd a végéig:
