A halál nem létezik kvantumfizikai érvek szerint

robert-lanza

A halál nem létezik – állítja Robert Lanza, az Advanced Cell Technology kutatója, aki kijelentését a kvantumfizika útján igyekezett bebizonyítani – írja a filantropikum.com-on Jerome Flynn.

(Mielőtt tovább olvasnád, szeretné a Szerk. megjegyezni, hogy a hasonló témájú cikkek valóságtartalmával kapcsolatban olykor enyhe kétségeink szoktak támadni, ezért utánajártunk, hogy egyrészt a fenti cég létezik, 1994-ben alapították, a professzor létező személy, Bostonban született és 58 éves, másrészt a cikkben leírt kísérletek és tudományos hivatkozások valósak. Az, hogy ezekből milyen következtetéseket vonunk le, már elmélet. Az elmélet próbája többnyire az, hogy igaznak fogadjuk el mindaddig, amíg ellentmondásra nem vezet. Bár az ellentmondás olykor nem a hamis állítás miatt következik be, hanem azért, mert paradigmaváltáshoz érkeztünk.)

A kutató szerint, amikor a test „elemei” lemerülnek, még 20 watt „információs energia” marad. A kvantumfizika eredményein alapuló elmélet az egyetlen univerzum helyett „multiverzumról”, párhuzamos világokról beszél, alapja a biocentrizmus, amelyről itt már írtunk. E szerint végtelen számú univerzum létezik, és minden, ami megtörténhet meg is történik ezekben. Ami viszont nem történhet meg, az csak a halál. Mivel ezek az univerzumok egymással párhuzamosan léteznek, lényegtelen, hogy mi történik egyikben, a történet a másikban folytatódik.

Ha egy test elpusztul az egyik univerzumban, akkor a 20 wattos energetikai magja, ami az agyat számítógépként működtette, nem semmisül meg a testtel. A fizika jó ideje bebizonyította, hogy az energia nem vész el, csak átalakul, ez alapján pedig az információs energiakútja egy másik univerzumban landol.

A kvantummechanika egyik fontos kísérlete a kétrés-kísérlet, amely a fény kvantumjaival, a fotonokkal foglalkozik. A kísérlethez szükség van egy átlátszatlan lemezre, amelyen két keskeny, párhuzamos rés húzódik, egy ernyőre és egy monokromatikus (egyféle hullámhosszú fényt sugárzó) fényforrásra. A lemez egyik oldalára elhelyezzük a fényforrást, a túlsó oldalára pedig az ernyőt. A kibocsátott fény nagy része a lemeznek ütközik, kisebb része azonban áthalad a réseken és szétszóródva az ernyőnek csapódik, jellegzetes képet alkotva azon: sötét és világos sávokat látunk megjelenni. Azonban ha csak az egyik rést hagyjuk nyitva, az ernyőn a fotonok szétszóródva össze-vissza képet alakítanak ki. Az ernyő mindegyik pontja mindkét résből kap hullámokat, azonban a hullámok útja a fényforrástól a réseken át az ernyőig nem lesz azonos hosszúságú, így a hullámok nem lesznek azonos fázisban. A hullámok természetéből fakadó interferencia hatására egyes helyeken erősítik, máshol kioltják egymást.

A kísérlet másik figyelemre méltó eredményét akkor láthatjuk, ha elérjük, hogy a fényforrás egyszerre csak egy fotont bocsásson ki. Ha csak egy rést nyitunk ki, nem kapunk sávokat, csupán összefüggő képet az ernyő mentén. Amikor két résen át egyenként indítjuk a fotonokat, arra számíthatnánk, hogy vagy az egyik, vagy a másik résen haladnak át és nincs társuk, ami kiolthatná őket, tehát úgy kellene viselkedniük, mintha csak egy rés lenne: egyenletes eloszlást várnánk az ernyőn. A valóságban azonban akkor is megjelennek a sávok az ernyőn, ha egyenként küldjük át a résen a fényrészecskéket. A kvantummechanika szerint tehát egy-egy foton ki tudja oltani magát. Valahogy úgy halad át az egyik résen, hogy “tudja” közben, mi a helyzet a másik oldalon. A fizikusok már kimondják: a fényrészecske, bármennyire hihetetlen, egyszerre mindkét résen keresztülmegy. Ahogy átért a két résen, két külön hullámként viselkedik.

Továbbá a kvantumfizika úgynevezett koppenhágai modellje azt állítja, hogy egy részecske viselkedését befolyásolja a megfigyelő és a kísérlet. Azaz a részecske reakciója a megfigyelő személyétől és a kísérlet milyenségétől függ. Senki sem tudhatja hogy a részecske miként viselkedik, amikor épp nem egy kísérlet alanya, de valószínűsítik, hogy ilyenkor egy hullámfüggvényt képez, amely tartalmazza lehetséges összes reakcióinak összes variációját. Abban a pillanatban ahogy megfigyelés tárgyává teszik, a függvény részecskévé válik, mely rendelkezik egy hozzá hasonló összetett párral is és ezzel kapcsolódva hozza létre a mi valóságunkban mérhető megjelenését és viselkedését. A jelenség a ”hagyományos fizikában’ egyszerűen nem is létezik illetve annak teljesen ellentmond.

A biocentrizmus szerint így a tér és az idő az emberi elme számára nem egyebek, mint eszköz, a „20 wattos akkumulátor” pedig ezeket úgy rendezi, hogy az érkező információk elérhetők legyenek. Az elmének szüksége van térre és időre, de a „20 wattos akkumulátor” működése ezektől független. Bármi is történik az emberi testtel, az „akkumulátor” az, ami megtapasztalja az átmenetet egy másik univerzumba. Így fordulhat elő, hogy az egyik univerzumban a test meghal, de párhuzamosan egy másik univerzumban tovább élhet. Egyes vélekedések szerint a jövőben az is előfordulhat, hogy párhuzamos énjeink találkoznak. Az is elképzelhető az egyes ének alig különböznek egymástól, míg mások története teljesen más fordulatot vett, így fel sem ismernék egymást.

Robert Lanza szerint, amit most felfedeztek a tudósok az nem egyéb, mint az antik népek mindegyikénél megtalálható Élet, amely összeköti az eget és a földet. Ezt a fizika az Einstein-Rosen-hídnak, vagy ismertebb nevén féregjáratnak nevezi. A „20 wattos akkumulátor” ezt használja az univerzumok közötti energiainformáció cserére. A féregjárat (vagy féreglyuk) vékony, csőszerű képződmény, ami az Univerzum (vagy más univerzumok) két távoli, görbületmentes területét köti össze.

A féreglyukról szóló elmélet a Világegyetem kialakulásának elméleteiből született, közvetlen következménye annak a feltevésnek, hogy a tér pontjai kaotikusan összekötött állapotban vannak vagy lehetnek. Albert Einstein és Nathan Rosen már 1935-ben bebizonyították az egyirányú féreglyukak, a téridő hídjainak lehetőségét. A jelenség neve azóta is Einstein-Rosen híd. Ezeknek kialakulása a fekete lyukakhoz kapcsolódik. A fekete lyuk szingularitása úgy viselkedik, mint egy féreglyuk egyik oldala, ezenkívül instabil, és gyorsan pontszerű szingularitássá válik.

Az 1960-as években John Archibald Wheeler és Robert Fuller számításai szerint a féreglyuk olyan gyorsan omlik össze, hogy azon még a fénysugár sem hatolhatna át. Az elmélet szerint a világegyetemünk egy fekete lyuk közepén található, amelyik egy másik fekete lyuk közepén található, és így tovább. Feltevődik a kérdés, ki az a megfigyelő, aki eldönti, hogy melyik időpillanatban vált univerzumot a „20 wattos akkumulátor”, hogy más tapasztalatokban is része legyen? Sokak szerint a megfigyelő nem más, mint maga az Isten. Ahogy az imádság is mondja: „Mi atyánk, ki vagy a mennyekben (…) legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”



18 hozzászólás

Írd le a véleményed!
  1. Zoltan J Kiss

    Észrevétel „A halál nem létezik kvantumfizikai érvek szerint” c. 2015-01-21-i R. Lanza cikkhez.

    Az ötödik könyvemet írom relativitás elméleti és kvantum fizikai kutatásaimról és egyik könyvemben sem foglalkozom spirituális témákkal. Ezen kutatás „hozadékául” azonban arra a megállapításra jutottam, hogy halálunk után valóban marad kvantum impulzusunk, ami tovább él. Ez nem azt jelenti hogy a halál nem létezik, vagy nem halunk meg, hanem azt hogy kvantum hatásunk örökre megmarad. Kevésbé feltűnően én úgy mondanám, hogy marad egy véglegesen kis értékű kvantum impulzusunk amikor meghalunk. Ez a kvantum impulzus azonban nemcsak halálunkkor, hanem életünk során folyamatosan képződik, így tulajdonképpen létrehoz egy csakis hozzánk kapcsolódó, illetve a hozzánk hasonló „lelkekhez” tartozó téridőt.
    Megállapításom rövid magyarázata az alábbiakban olvasható.

    Az elemi folyamatok ciklusban működnek. Ezeknek az elemi ciklusoknak az a természetes jellegzetessége, hogy az elemi folyamat kvantum hajtóereje nem fejeződhet be nullára való kifutással, mert a ’semmi’ mint olyan nem létezik. Ez egyrészt azt okozza amit entrópia néven már ismerünk: a folyamat ciklus egyre kisebb és kisebb energia értékű. A másik, ami azonban most ennél fontosabb, az az, hogy a kvantum hajtóerőben ott marad egy feldolgozatlan kvantum impulzus, mert hiszen ez az a hajtóerő, ami nem fogyhat le nullára.

    Azt senki nem kérdőjelezi meg, hogy bennünk elemi folyamatok zajlanak. Durvábban fogalmazva úgy is mondhatom, hogy elemi folyamatokból állunk. Így az elemi folyamatainknak nyilvánvalóan kvantum hatása is van a kvantum térre.
    Az egyik hatás a kimérhető auránk. Elemi folyamataink intenzitásának hatása mindenki körül kialakítja a maga saját személyes auráját, kvantum terét. (Ezzel semmi újat alapvetően nem mondtam.) Az aura egy kvantum konfliktus. Ennek a konfliktusnak a nagysága attól függ, mennyire is vagyunk mi magunk elemi szinten „kvantum-jók”, mennyire vagyunk egyensúlyi vagy egyensúly közeli állapotban.
    A másik hatásunk, az az a kvantum impulzus, amelyet minden elemi folyamatunk minden ciklusa végén gerjeszt és amivel mi valamennyien folyamatosan tápláljuk a kvantum teret. Ez a kvantum impulzus mindig végtelenül kis értékű (amit most 20 W körüli értéken ki is mértek), akár jól vagyunk akár rosszul. Kvantum impulzusaink meg nem szűnhetnek, mert semmivé nem válhatnak ezért megmaradnak halálunk után is.
    Mindig bólogattam nagymamámnak amikor azt mondta hogy „kisfiam a lelkünk az örök”, sosem gondoltam volna, hogy ennek kvantum fizikai bizonyítékát majd le lehet vezetni. És íme…

    A folyamatosan gerjesztett végtelen kis intenzitású kvantum impulzusunkon keresztül, akár akarjuk akár nem kapcsolatban vagyunk a kvantum térrel. Ez szigorúan kvantum impulzus kapcsolat. De…
    A kvantum tér végtelen mennyiségű kvantum impulzust tartalmaz. A ránk vonatkozó intenzitás minden bizonnyal tartalmaz genetikai és más indíttatásúakat is. Ha ez így van, akkor személyes impulzusunk – még életünk során – hasonló intenzitásúak csoportjához fog kapcsolódni. Ezt a kapcsolatot nem is kell keresnünk, mert mi vagyunk az a „rádió” ami ezt a kvantum teret a megfelelő frekvencián befogja.

    A kvantum tér nem hosszúsággal mérendő, hanem intenzitással. Pontosabban, kvantum kommunikációs sebességünk jellemzi a kvantum teret, a téridőnket.
    A végtelen kvantum térben végtelen mennyiségű kvantum impulzus van, amit mi magunk is folyamatosan táplálunk saját kvantum impulzusunkkal. Így kapcsolódunk a hozzánk tartozó téridőhöz.

    Zoltán J Kiss vagyok, Független Kvantum Energia Kutató. (www.quantumzk.com)
    Azért független, mert az elemi és a kvantum fizika folyamat bázisú vizsgálatával foglalkozom, ami alapvetően tér el a hagyományos hivatalos fizika részecske szemléletétől.

  2. pd

    Megpróbálom összefoglalni az egyik lényeges pontját egyszerűbben az előttem szólónak, és arra kérem, hogy igazolja vagy cáfolja, hogy erre gondolt-e:
    A cikk címe szerint nem létezik halál a kvantumfizikában. Erre az ön válasza az, hogy az életet nem azzal definiáljuk, ami a kutató szerint nem szűnik meg a halál pillanatában, ezért a halállal ezt összemosni fogalmi tévedés.

  3. Zoltan J Kiss

    Kedves Hozzászóló,
    Személyes kvantum kapcsolatunk a kvantum térrel végigkísér bennünket egész életünk során. Ezt életünk elemi folyamati alakítják ki. Amikor meghalunk, akkor maga a gerjesztő elemi fizikai folyamat megszűnik. Vagyis a halál mint fizikai aktus bekövetkezik, az sem fizikailag sem kvantum fizikailag nem akadályozható meg. De kvantum „lenyomatunk” a téridőben szó szerint örökre megmarad. Ez nem kevés még akkor sem, ha minden, az életünk során adott és halálunk pillanatában (az eredeti Lanza cikkben kimért) ható utolsónak mondható impulzusunk végtelen kis értékű is és nem adódik össze.
    Mert az embert jó érzés tölti el, ha arra gondol, hogy kvantum hatása (mondhatjuk: lelke) tovább él, vagy élete során arra gondol hogy rokon lelkekkel lehet kvantum kapcsolatban.
    Köszönöm kérdését és azt remélem hogy válaszom nem okoz csalódást.
    Üdvözlettel Zoltán J Kiss

  4. materialista

    Az internet tele van önjelölt Nobel díjasokkal.Magyarul nem található Kiss egyetlen cikke sem.
    Hol találhatók a könyvei?

  5. Zoltán J Kiss

    Kedves Materialista,
    Köszönöm a kérdését.
    Nincsenek magyar cikkeim és nincsenek angol cikkeim sem. A négy könyvemet a Trafford kiadó adta ki és az ötödiket is az fogja. A könyvek összefoglalóit a http://www..quantumzk.com oldalon meg is találja és megtisztel ha rákattint a Books ablakra.
    Az általam kutatott folyamat bázisú elemi fizika tapasztalatom szerint elfogadhatatlan a jelenlegi hivatalos fizika számára, pedig sok olyan egyszerű kérdés van, amelyre a részecske szemlélet nem ad illetve nem tud választ adni. Ebből csak egyet, de talán a legfontosabbat emelem ki: Az idő definíciója nem adható meg részecskére. Az idő, mint objektív valóság csak akkor értelmezhető, ha esemény van. Minden ami bennünket körbevesz, az esemény, akár képesek vagyunk azt megmérni, akár nem. Bármilyen furcsának is tűnhet, az Ön előtt lévő asztal egy esemény. Csak olyan kicsi a folyamat intenzitása, hogy azt a mindennapi gyakorlatban nincs értelme és nem is lehet kímérni. De nézze meg 20 év múlva. Még akkor is megváltozik, ha elzárta, becsomagolta, és egyáltalán nem használta. A népi bölcsesség helyesen mondja: megette az idő vasfoga.
    Max Planck azt mondta, hogy egy új szemléletet, azok akik a régiben hisznek soha nem fognak elfogadni, mert ahhoz egy új generáció kell. Ezért írom könyveimet.
    A világ tanácstalan, a tudomány nem tud elszakadni az idejét múlt szemléletétől és formuláitól. Tulajdonképpen a hírközlés és a telekommunikáció a gyakorlatban már le is hagyta. Pedig amit a ma kommunikációs eszközei tudnak -igazából a piaci hajtóerő eredményeként – az valódi elméleti megalapozást is kívánna. Nem azért mert, mert feltétlenül meg kellene alapozni mindazt, amit a számítógépek és más eszközök technikai alapon már tudnak, hanem azért, mert olyan területeken mint például az energiatermelés csak így lehet célhoz érni és valódi új formákat alkalmazni.
    Maradok üdvözlettel és nyitott minden további észrevételére
    Zoltán J Kiss

  6. Nari

    Tisztelt Zoltán J Kiss! Ez a tema engem nagyon erdekelne, de sok mindent nem ertek. Hogyan tudnam felvenni Onnel a kapcsolatot? Elore is koszonom!

  7. memora

    “Ha egy test elpusztul az egyik univerzumban, akkor a 20 wattos energetikai magja, ami az agyat számítógépként működtette, nem semmisül meg a testtel.”
    Csak reset-elődik, így akik hisznek a lélek hallhatatlanságában, igencsak csalódottak lesznek/lennének 😉

  8. Rako

    Idén őszel féregjáratok nélkül is tapasztalni véltem a párhuzamos multi-universumokat:
    a ház előtt álló diófa alattról szedtem fel egyenként a diókat. Megnéztem hol vannak, mejd egy felszedőkarral felemeltem. Mikor megfordultam, akkor olyan helyen, ahol előbb nem volt dió, most volt. Biztos nem akkor esett le, mert azt hallottam volna! Ez olyan sokszor történt meg, hogy nem lehet véletlen ideiglenes vakság. Sokszor ahogy a diótalan földön lábamat alig emelve apró lépésekkel mentem, hitrelen egy diót éreztem a lábam alatt. A diókon kívül minden ugyanúgy nézett ki és én sem tapasztaltam semmi különös érzést, változást.

    • Salamon Bálint

      A dolog akkor lenne értelmezhető multiverzum bizonyítékaként, ha a diófa alatt nem dió, hanem pl. alma, dinnye, vagy reptér jelenik meg.

  9. Salamon Bálint

    Filozófiai elmélet keverése a fizikával, amit egy mikrobiológus fogalmaz meg. Innen szép nyerni 😀

  10. Gábor Farkas

    Csak annyit mondanék, hogy az energia mértékegysége a Joule. A Watt a teljesítmény mértékegysége. Általános iskola.

  11. alphanumericus

    Egyáltalán nem új vonal ez, komoly emberek is foglalkoztak a kérdéssel, több szempontból is, nem tudom, a Szer. miért volt annyira meglepve. Pl. Roger Penrose hasonló elmélete a halálról és ami azután következik szerintem jóval meggyőzőbb volt, az pl. nem hívta segítségül a multiverzumot, nem kellett gyanús matematikai hipotéziseket behívnia a végtelenről.


Új hozzászólás