Soha nem nézek vetélkedőket, mert nem komálom a vetélkedést, vagyis bizonyos esetekben komálom, mondjuk a sportban, mert ott szórakoztat, de ha művészetben vetélkednek, akkor azt nagyon nem komálom. Ráadásul ez a Virtuózok című produkció nem volt egy nagy találmány, úgy vitt vissza a hetvenes évekbe, mint vadászkutya a fácánt. A körítés meg: ennél unalmasabb dramaturgiát még Fekete György se tudna kitalálni. Na, jó!
Elnéztem ezt a csodagyereket, a Boros Misit, azt a végtelenül bájos örökmosolyt az arcán, és a szívem szakadt meg érte, hogy most itt nekik vetélkedik. Balog Zoltán miniszter úr szeme láttára és igen nagy kedvére bocsátja áruba televíziós népművelés címén azt az áldott jó tehetségét.
Ittam is egy üveg bort (Egri Csillag), mert már nem bírtam ideggel, hogy három nagyszerű zenészből csinál porondbohócot a közmédia. Persze, ehhez kellettek ők is, de nem hiszem, hogy például Gyöngyösi Ivett még egyszer részt venne egy hasonlóan megalázó aktusban. A győztes kihirdetésekor pontosan látszott, hogy mindjárt letépi a drapériát és beletömi a két bájos műsorvezető pénztárcájába, hogy legyenek ezzel az élménnyel is gazdagabbak. Pontosan tudom, mit élt át Ivett, engem is belevittek párszor hasonló utcába, hogy aztán vigaszdíjjal, egy zacskó szeméthalak fogására kiválóan alkalmas etetőanyaggal, és egy NAV által bezárt panzióba szóló hétvégi kiruccanás nyereményével oldalogjak el a színpadról. Mert olyan műfajban, ahol nem lehet egyértelműen mérni a teljesítményt, hiábavaló a versengés. A népnek Lugosi Dániel Ali klarinétjátéka tetszett a legjobban, így ő vitte el a tizenkét misit – hahaha – és nem a 11 éves Boros Misi. Hát persze, a magyar szavazók mindenhez értenek, ugyanolyan magabiztossággal szavaznak politikában, komolyzenében, mint ahogy a való világban.
De hogy ízlésben adjunk további példákat: a produkcióhoz tartozik a virtuozok.hu című honlap, ahol ilyenek derülnek ki Aliról, hogy példaképe: engedelmessége és állhatatossága miatt maga Jézus, kedvenc meséje: A kiskakas gyémánt félkrajcárja, reggelije pedig a rohanásban többnyire csak egy presto müzli. Jézus, kiskakas, műzli – értékeink dióhéjban
Persze azért nem távozott senki üres kézzel, mert mindhárman nyertek egy-egy fellépést a New York-i Avery Fisher Hall rendezvényteremben, a torontói Roy Thomson Hallban, illetve a miami Kravis Centerben, valamint elkészíthetik első saját lemezüket is.
Úgy gondolnánk, helyre billen a mérleg nyelve, az esélyek serpenyőjében pedig egyforma méretű pecsenyék sülnek, mert a vetélkedő célja az volt, hogy a képernyőn megmutathassák magukat. Hát, ja, de egyúttal megmutatták azt is, hogy politikai vezényszóra hogyan lehet a tehetséget méltatlan: vesztes/nyertes helyzetbe hozni.
Maradjon a játék, hallgassunk inkább Boros Misit:
