+ Jegyzet

Tisztára kiakadtam ezen a Virtuózok döntőn

virtuózok

Elnéztem ezt a csodagyereket, a Boros Misit, azt a végtelenül bájos örökmosolyt az arcán, és a szívem szakadt meg érte, hogy most itt nekik vetélkedik.

Keresés a weben

Soha nem nézek vetélkedőket, mert nem komálom a vetélkedést, vagyis bizonyos esetekben komálom, mondjuk a sportban, mert ott szórakoztat, de ha művészetben vetélkednek, akkor azt nagyon nem komálom. Ráadásul ez a Virtuózok című produkció nem volt egy nagy találmány, úgy vitt vissza a hetvenes évekbe, mint vadászkutya a fácánt. A körítés meg: ennél unalmasabb dramaturgiát még Fekete György se tudna kitalálni. Na, jó!

Elnéztem ezt a csodagyereket, a Boros Misit, azt a végtelenül bájos örökmosolyt az arcán, és a szívem szakadt meg érte, hogy most itt nekik vetélkedik. Balog Zoltán miniszter úr szeme láttára és igen nagy kedvére bocsátja áruba televíziós népművelés címén azt az áldott jó tehetségét.

Ittam is egy üveg bort (Egri Csillag), mert már nem bírtam ideggel, hogy három nagyszerű zenészből csinál porondbohócot a közmédia. Persze, ehhez kellettek ők is, de nem hiszem, hogy például Gyöngyösi Ivett még egyszer részt venne egy hasonlóan megalázó aktusban. A győztes kihirdetésekor pontosan látszott, hogy mindjárt letépi a drapériát és beletömi a két bájos műsorvezető pénztárcájába, hogy legyenek ezzel az élménnyel is gazdagabbak. Pontosan tudom, mit élt át Ivett, engem is belevittek párszor hasonló utcába, hogy aztán vigaszdíjjal, egy zacskó szeméthalak fogására kiválóan alkalmas etetőanyaggal, és egy NAV által bezárt panzióba szóló hétvégi kiruccanás nyereményével oldalogjak el a színpadról. Mert olyan műfajban, ahol nem lehet egyértelműen mérni a teljesítményt, hiábavaló a versengés. A népnek Lugosi Dániel Ali klarinétjátéka tetszett a legjobban, így ő vitte el a tizenkét misit – hahaha – és nem a 11 éves Boros Misi. Hát persze, a magyar szavazók mindenhez értenek, ugyanolyan magabiztossággal szavaznak politikában, komolyzenében, mint ahogy a való világban.

De hogy ízlésben adjunk további példákat: a produkcióhoz tartozik a virtuozok.hu című honlap, ahol ilyenek derülnek ki Aliról, hogy példaképe: engedelmessége és állhatatossága miatt maga Jézus, kedvenc meséje: A kiskakas gyémánt félkrajcárja, reggelije pedig a rohanásban többnyire csak egy presto müzli. Jézus, kiskakas, műzli – értékeink dióhéjban

Persze azért nem távozott senki üres kézzel, mert mindhárman nyertek egy-egy fellépést a New York-i Avery Fisher Hall rendezvényteremben, a torontói Roy Thomson Hallban, illetve a miami Kravis Centerben, valamint elkészíthetik első saját lemezüket is.

Úgy gondolnánk, helyre billen a mérleg nyelve, az esélyek serpenyőjében pedig egyforma méretű pecsenyék sülnek, mert a vetélkedő célja az volt, hogy a képernyőn megmutathassák magukat. Hát, ja, de egyúttal megmutatták azt is, hogy politikai vezényszóra hogyan lehet a tehetséget méltatlan: vesztes/nyertes helyzetbe hozni.

Maradjon a játék, hallgassunk inkább Boros Misit:

9 hozzászólás

9 Comments

  1. thomasso szerint:

    ezeknek a fideszbérenceknek SOHA nem venném meg lemezét, soha nem hallgatnám meg koncertjét! Ne legyünk naívak! a fellépők le lettek káderezve a jobboldal által, hogy számukra “kedves” közegből érkezzenek! CSak nem gondolja bárki is, hogy “simán” odatévedhetett bárki is.. ez kőkemény jobboldali mutyiverseny volt, mint ahogy borbás marcsi sem békés baloldali bányászokhoz kopogtat be hagyományt őrizni, hanem a jobboldal támogatói kapnak tőle egy kis ingyenreklámot! undorítóak voltak ezek a fideszjugendes fiatalok is…

  2. Justin József szerint:

    A cikkíró is és a Thomasso is csak nézze minél tovább a Denis dugásait,

  3. szerint:

    Sajnálom, hogy a politika volt itt is a győztes 🙁 Ez már valóban megalázó. Ez a Boros Misi rendkívül tehetséges! Szerintem még hallunk róla.

  4. brandAbrand szerint:

    Megint az irigység…
    A Virtuózok jó volt. Remény arra, hogy az érték alapú versengés még érték, és a szeméthegy mögül is felkelhet a Nap.
    De a kevésbé érzelmesekre is hatva, a komolyzenei szórakoztatásra igenis van igény, és a művészetek ilyen forma “nehéz” ágát is közel lehet vinni a kultúra fogyasztóihoz. ( Soft trendy 🙂 )
    Csak kicsit kell vigyázni, hogy a haszon is méltó módon legyen komoly…

  5. hozsuzs szerint:

    Megdöbbent a cikk…tehetséges fiatalokat mocskol. Természetesen a “cikkíró” mindenhez ért (nyilván jobban mint a szakavatott zsűri) , ugyanolyan magabiztossággal nyilatkozik a politikáról, komolyzenéről, mint ahogy a való világról…természetesen az ő beteg látásmódja szerint. Én nem szavaztam, nem is tudtam volna dönteni, mert mindegyik egyéniség, és tehetség. A többség viszont döntött…el kéne (itt is) fogadni!

    • Podmaniczky Szilárd szerint:

      Kedves Hozsuzs! Bátorkodom kérni, tessék szíves újra elolvasni a cikket! Távol álljon tőlem, térben és időben, hogy fiatal tehetségeket bántogassak, ha valamiről, épp a kiszolgáltatottságuk miatti féltésről bátorkodtam írni.

  6. Laila szerint:

    NAGYON JÓ volt az Ali!!!!! Egészen fergeteges, kiváló zenész. Nem értem, miért sajnálja tőle a 12 milliót!? Abszolút megérdemelte!
    Igen, persze, Misi és Ivett is kiválóak voltak. Ők is megérdemelték volna, ez kétségtelen.
    De hogy egy rendkívüli tehetségű, tinédzser fiú produkcióját elintézni annyival, hogy a politika győzött… Csak mert Önnek valami oknál fogva nem tetszett. Ez elég szánalmas. Hát persze, Ön mindenhez ért. Politikához, komolyzenéhez, való élethez.

  7. Zayzon Ágnes szerint:

    Számomra órjási élmény volt a Virtuózok sorozat- hétről, hétre vártam közvetítéseit.
    Szokásom ellenére írok most, mert elkeserít mivé válik-válhat- még egy ilyen remek, és nagyon sikeres kezdeményezés megítélése is az elfogultság, rosszhiszemúség és az egyáltalán nem ideillő politikai preferenciák sodrában. Amennyiben a cikk iróját a hetvenes évekbe repíti ez a műsor, ám legyen. Ne rójuk fel a hetvenes évek hibájául / minden hibája ellenére/, hogy a televízió értékeket is közvetített , sok jó ismeretterjesztő műsor, számos vetélkedő, rangos szinházi közvetítés stb szerintem jobban szolgálta a közművelődés ügyét mint némely – valamennyi- valóságshaw és a képernyőről áradó agresszió, horror, igénytelenség mely sajnos elég gyakori napjainkban. Boldog vagyok, hogy unokáimmal a Virtuózok epizódjait hallgathatjuk, nézhetjük a felvételekről , ők is jobban élvezik mint a Minimaxot..Remélem még sok hasonló jó kezdeményezésben lesz részünk!

  8. Zene Kritikus szerint:

    Betanított kis majmok mind! Művészet? Távol áll még ilyen gyerekektől hiszen csak betanított kis pojácák 🙂 Mindenki asszisztál ehhez és a szervezők jó pénzt akasztanak le a kis buta gyerekek segítségével és mindenkivel aki bedől ennek a nagy blöffnek ami manapság a televízióban is folyik. Mindenki művész mindenki óriási tehetség senki dolgozni manapság már nem akar csak tehetségesnek lenni olyanban ahol nem kell munkahelyen keményen dolgozni. El is hiszik ezt a hazugságot és ezért tart az ország ott ahol és látjuk mi az eredménye. Mindenki ‘megasztár’ akar lenni de nem tisztes hivatásban a munkában hanem a ‘művészkedésben’ ami nem baj ha szabadidőben végzi kedvtelésből valaki. Ennyi művészre ‘zene’ és ‘színészbohócra’ ilyen kis országnak mint hazánk, nincs szükség! Jó lenne ha már végre észhez térnének a szülők is és munkára szoktatnák és nevelnék a gyerekek nagy részét, hogy legyen mit ennie majd később az országnak, hiszen üres gyomorral nem lehet színpadon sem bohóckodni. Az igazi művészet nem itt kezdődik hanem csak annak a halála szerintem.

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top
rész elé elég egyszer beilleszteni oldalanként -->