Lakatos István: Óraverzum – Tisztítótűz, Magvető kiadó, szerkesztő: Dóka Péter, 264 oldal, ára: 2990 Ft
Először is tisztázzuk a fogalmakat. Tudja-e valaki közületek, nyájas olvasók, hogy mi az a steampunk? Általában olyan történeteket jelölünk eme összetett angol szóval, melyek egy gépi (legtöbbször gőzgépi!) alapokon működő, az 1800-as évek Angliáját idéző, misztikus világban játszódnak. Hát… Kábé. Na és a clockpunk-ról hallottatok már? Ez sem általam kitalált műfaj, hanem a steampunk egy speciális változata, ahol az adott világ lényegét a különleges óraszerkezetek és az általuk működtetett gépek, járművek, hús/fém lények, sőt, egész városok adják.
Lakatos István 1980-ban született, azaz pimaszul fiatal. Ezenkívül író, képregényrajzoló és illusztrátor. Ja, és mocskosul, szemérmetlenül, pofátlan mód tehetséges! Első meséje, a Lencsilány 2010-ben jelent meg, és egész ügyes munka volt. Aztán 2011-ben jött a Dobozváros, amitől bizony sokan dobtunk hátast, mivel merészen újszerű látásmódot, hangvételt hozott a magyar gyermekirodalomba, úgyhogy a következő évben meg is kapta az Év Gyermekkönyve díjat.
És eljövend a Gépiek 2014. esztendeje, mikoron a Világmasina rugója nagyot kattana, a fogaskerekek keservesen nyikorgának és Lakatos, az író(gép) agyavelejének furmányos szerkezetje kipörgeté magából az Óraverzum című történetet.
Témánál is vagyunk: ez kérem az első magyar clockpunk regény!
Én meg őszintén szólva nem értem, mi a ragyaverés folyik itt – mármint a magyar irodalomban. Mi az oka annak, hogy a 2014-es év ilyen remekbeszabott műveket termel ki a fantasztikus irományok terén? Mert ugyebár nyár elején ott volt Szélesi Sándor Szörnyeteg a hajtóműben című kiváló sci-fije, nemrég pedig Csurgó Csaba Kukoriczájától eshettünk olvasói kéjmámorba – erre jön ez a Lakatos, és szó szerint knockoutol minket, olvasókat (és főleg az irigy kortárs szerzőket).
Szóval mi folyik itt?! Azt mondják, komor, szorongó időkben, mikor a diktatúra diszkrét ájere lengi be a kis hazát és a „szűvet meg a lelket” egyaránt, a fantasztikus irodalom, miként a költészet is, felszárnyal. Mert, hogy állítólag teher alatt nő a pálma, no meg a diófa is, ha ütik, többet, s szebbet terem. Hát… Hacsak így nem. Fene se tudja. Annyi biztos, hogy Lakatos új regénye, az Óraverzum (alcíme: Tisztítótűz) vérprofi… Majdnem azt írtam, meseregény, pedig nem az! Jellemző a hazai sajtóra, hogy egyelőre nemigen tudnak mit kezdeni a hozzánk újként beszivárgó, ám nyugaton már rég honos és népszerű irodalmi műfajokkal, amilyen a steampunk is. Mivel kitalált, azaz fantasztikus (fantasy) történetekről van szó, a magyar sajtómunkás csípőből rávágja: „Ó, szóval mese, vagyis gyerekregény!” Nagy túróst, kérem! Ahol a szereplők rendre bazdmegolnak, és a kakiból ötven oldal leforgása alatt szar lesz, ott szó sincs gyerekregényről – még akkor sem, ha Lakatos új könyvét rendre így aposztrofálják is.
Pedig az Óraverzum nem más, mint egy iszonyú jól megírt, gyorsan pörgő, dramaturgiai fogaskerekein tökéletesen illeszkedő steampunk (egész pontosan clockpunk) regény. Igaz, hogy egy kisfiú, Mirkó királyfi a főszereplője. Az sem hamisság, hogy a történet zsúfolásig tele fantázialényekkel, varázslatos jelenségekkel, csodamasinákkal, ezernyi nyúlra szétrobbanó óriásnyúllal, boszorkánnyá bolondult vénasszonnyal, sőt, még egy igazi, eleven kecske is előfordul benne, de ez a regény akkor sem mese, csókolom!
Bár szerzője szerint „az Óraverzum csak egy kalózos, gőzűrhajós hülyeség!”, én úgy hiszem, Lakatos új regénye egy zabolátlan fantáziával megáldott elme hátborzongatóan jó (itt-ott véres, máshol röhögtető, szarkasztikus humorú, vagy épp kalózkalandosan gőzpörgettyűs) szüleménye. A széplelkű nagymamák, anyukák ne olvassanak bele, csak vegyék meg a kölöknek, s aztán nyugtázzák, milyen jó vásárt csináltak, hisz a megajándékozott csak olvas és olvas, míg egy oldal is van az Óraverzumból.
A kortárs kollégák pedig… Nos, nekünk marad a fohász: ,,A gépiek kegyelmezzenek nekünk, ha ez a Lakatos Pista írni kezd!”
Fülszöveg:
Mirkó, Seon királyának fia többnyire magányosan múlatja idejét a Fellegvár titkos folyosóin csatangolva. Egyetlen barátja a szórakozott, ám talpraesett nagynénje, Szaffi, aki szabadidejében hihetetlen masinákat bütykölget. A hétköznapok azonban izgalmasabbá válnak, amikor gőzhajók jelennek meg Seon egén. Szerte az Óraverzumból sereglenek a bolygóra, hogy megtekintsék az évszázad látványosságát, a légfelléreknek nevezett óriási lények vonulását. A betegeskedő Mirkót a felfordulás elől nagynénje egy szedett-vedett komédiás társulat rozzant hajóján a Holdra küldi, a nagyapjához – csakhogy a bolygót mozgató szerkezettel valami nincs rendjén, így könnyen lehet, hogy ami izgalmas kalandnak indult, lidércnyomássá változhat.
