Egy kínai író Belgrádban, avagy a holokauszt-relativizálás új módija
Újabb őrült, egy kínai író nyitotta meg a belgrádi könyvvásárt, tragédiákat hasonlítgatva össze – vajon melyik a nagyobb? Persze az övék.
A kínaiak már rég a spájzban vannak, értsd, mindenütt. De eddig úgy tudtuk, az európai/nyugati kultúra kevésbé érdekli őket, pláne nem a politika, a történelem. Ám egyik, II. világháborús témákat is feldolgozó írójuk most a holokauszt relativizálásába kezdett, ami e sorok írójának újdonságnak számít, már amennyiben kínaiakról van szó.
Viszont ha már, kezdjük saját nációnk kritizálásával, mert ahogy a jelenlegi kultúrpolitika, pontosabban kultúraellenes politika relativizálja a kultúrát, semmibe véve azt (mert a foci és a kétkezi munka a fontos), az épp olyan érthetetlen balfékség, mint amit a kínai író tett. Mert lehet azt mondani, hogy Magyarország mégsem lehet jelen minden egyes könyvvásáron a világon, válogatni kell, ezzel akár egyezhetünk is – ha mongolul egy magyar író műve sem jelenik meg, nem sok értelme van elutazni Ulánbátorba. Bár sokszor épp amiatt kell elmenni, hogy lefordítsanak majd egy magyar könyvet.
A magyarok már ott sem voltak
Szóval, vasárnap zárult a belgrádi nemzetközi könyvvásár, és sajnos nem csodálkozunk, hogy Magyarország ezen már ott se volt, sőt, magyar könyveket sem lehetett venni (legfeljebb néhányat szerb kiadóktól szerbül). Pedig két éve épp mi voltunk a díszvendégek – igaz, akkor is sikerült a szervezők megdöbbenésére a béka segge alá vinni a színvonalat, nem épp a legjelesebbeket híva meg. Mert ugye a kultúrpolitikába a nagyok (Esterházy, Nádas, Konrád, Krasznahorkai, Spiró stb.) nem férnek bele, még majd kritikával illetnék ragyogó állampolitikánkat, és kit érdekel, hogy éppen az ő műveiket ismerik a műértőbb szerb olvasók . Elég lesz oda szakácskönyv, a sakk (Polgár Judit könyvével), Hamvas meg a bor néptánccal, oszt jónapot. Úgy is lett – siralmas az egész. (Lásd erről például a Narancs cikkét.)
Idén a nagy európaiak (franciák, németek, spanyolok oroszok, hollandok) mellett ott voltak a szomszédok (bosnyákok, macedónok, montenegróiak, horvátok), de a japánok, beloruszok, görögök, osztrákok, sőt, az angolaiak és az indiaiak is. Pedig nemrég nyílt meg Belgrádban a Magyar Kulturális Intézet – no de ők ilyesmivel nem érnek rá foglalkozni, most 56-ot kellett ünnepelni, aztán jöhet a bor, és a világvége felé talány a könyv is.
De egy dolog, hogy leszarjuk a kultúrát
meg a szomszédokat is. Mert per pillanat Belgrádban mégsem ez volt a legbotrányosabb a tudósítások szerint, bár alig valakinek is az ingerküszöbét érte el a megnyitóbeszéd zavarossága – csak az antropológus Ivan Čolović reagált erőteljesen, a show meg mehetett tovább.
Történt ugyanis, hogy bizonyos Liu Dzsenjun (szerb átiratban így hangzik a neve, angolul Liu Zhenyun néven fut) nyitotta meg a könyvvásárt, lévén Kína az idei díszvendég. Szerbiában egyébként nagyon szeretik Kínát, hátha lök majd nekik valami lóvét, akárcsak az EU, az amcsik, az oroszok vagy az arabok, bárki, akinek van… Az 56 éves kínai írónak egy regénye is megjelent szerbül, a Vissza 1942-be, amit megfilmesítettek, állítólag ez az eddigi legdrágább kínai film. Liu a megnyitón a háborús filmekről beszélt – minthogy az egykori jugoszláv partizánfilmek a mái napig népszerűek Kínában –, azokat összekötötte a kung fu-val, azt állapítván meg, hogy ha a népek nem ismerik egymást, az konfliktusokhoz és háborúkhoz vezet (szerintem viszont pont fordítva, azok háborúznak, akik ismerik egymást…)
Tehát hogy logikailag miképp következik a jugó partizánokból és a keleti harcművészetekből a konfliktuskerüllés, azt nem tudom, de hogy Liu nem a logikájáról lesz híres, az egy sokkal botrányosabb állításábólderült ki. Liu könyve, illetve a film arról szól, hogy Henan tartományban – ahonnét származik – a kínai-japán háború alatt, 1942-ben a szárazság miatti éhínségben hárommilliónyian haltak meg. Ez kétségtelenül szörnyű nagy tragédia. Liu azonban tovább ment, és elkezdett számolgatni, mondván, hogy Auschwitzban 1,1 millió zsidó halt meg, vagyis akkor Henan, az kb. 3 Auschwitznak felel meg, csak nácik és Hitler nélkül. Ráadásul abban a KZ-ben az egész háborúban öltek meg 3 milliót, míg itt egy év alatt haltak meg háromszor többen. Szerinte a kínai tragédia nagyobb, mint Auschwitz (igen, ezt a szót használta, hogy: nagyobb). (Szerbül lásd.)
Ízléstelen összehasonlítás Auschwitz-cal
Amire Ivan Čolović természetesen könyvvásári jegyzeteiben úgy reagált, hogy na, álljunk meg, ilyen számolgatásnak értelme nincs, főképpen az összevetésnek nem. Egy dolog a szárazság okozta éhhalál, s megint más, amikor másokat gázkamrába küldenek, mert alacsonyabb rendű faj tagjainak nyilvánítják őket. Ehhez már csak természetesen annyit fűzhetünk hozzá, hogy Auschwitz mint kifejezés a holokauszt jelképe, ám nem csak az a KZ létezett, nem csak ott öldösték le a zsidókat (és cigányokat és másokat is), és más módszerekkel is irtották őket, ám a számítgatásnak értelme nem lehet, ez nem verseny. Ráadásul Liu maga mondta el, hogy anno „a kínai kormány elhatározta, mert nem tudta megoldani a problémát, hogy kihasználja a háborút és a tartományt átengedi Japánnak. A provincia senkiföldje lett a kínai kormány és a japán hódítók közt, és ebben az ürességben három millió kínai halt meg éhínségben (…), és a tragédiától elfordította a fejét a kínai kormány és az ellenségei is”. Szóval, az analógia már emiatt is merő baromság, és csak annyi megfontolandó van a kínai író mondandójában, hogy igen, e tragédiára is emlékeznünk kell, s megismerni, hisz erről sem hallottunk eddig. Ahogyan a Sztálin által kiváltott ukrajnai éhínségről is csak szőr mentén tudunk, ami vagy húszmillió áldozatot követelt – de azt sem hasonlítgatjuk össze ízléstelen módon Auschwitz-cal vagy bármely más tragédiával, mert ez nem így megy. A történelmi emlékezet nem számháború, amiben az nyer, aki számszakilag nagyobb pozitív számot mutat fel.
Egy biztos, Liunak vagy elgurult a gyógyszere, vagy túl sok partizánfilmet nézett, vagy egyszerűen nem érti ezt a problémát, sem a gyökerét, sem azt, mit jelenet az, amit mondott. A végeredmény viszont tuti: szégyenletes dolog történt. De a tudósítások java szemérmesen nem szólt az „ünnepi” megnyitó ezen részéről: ha ünnep van, ünneplünk.
