Pár éve Illyés Mária, Illyés Gyula lánya addig ismeretlen kéziratokra bukkant. A költő születésének 110. évfordulójára megjelent egy kötet, mely tartalmazta a kiadatlan verseket. Előkerült azonban egy regény is, mely a Holmiban részletekben jelent meg, idén könyv formájában is megjelent a Magyar Napló Kiadó gondozásában.
Illyés Gyulára elsősorban költőként emlékezünk. Nemzeti költőként, aki elsősorban a magyarság sorsproblémáit igyekezett feldolgozni, aki elhatárolódott kora divatjától, a dadaizmustól, a nihilizmustól és Ady nyomában inkább közös ügynek, felelősségvállalásnak érezte a költészetet.
Ha Illyés prózájára gondolunk, minden bizonnyal a Puszták népe című szociográfia jut először eszünkbe, mely éppen az esszé és a szépirodalom határmezsgyéjén mozog. Illyés írt még útirajzot Oroszország címmel, illetve egy monográfiát is Petőfi életművéről. Három regénye jelent meg ezidáig. A Kora Tavasz 1941-ben, a Hunok Párisban 1946-ban és a Beatrice apródjai 1979-ben. Ezek a regények azonban mind önéletrajzi ihletésűek, az Ítélet előtt pedig egy fikciós nagyregénynek ígérkezik.
A több mint hatvan évig lappangó regényt a Holminak küldte el közlésre az író lánya. A művet Illyés száztizedik születésnapján kezdte folytatásokban közölni a folyóirat. A könyv a Magyar Napló Kiadó gondozásában jelent meg.
Margócsy István az ÉS-ben írt hosszabban a regényről. Margócsy torzóként olvassa Illyés titokzatos szövegét, értelmezése közben végig szem előtt tartja, hogy ez a szöveg valamiért félbemaradt, és Illyés a szöveget el is rejtette. Ez azt is jelentheti, hogy maga Illyés nem tartotta elég jónak a regényt, mégsem érezte igazán jól magát ebben a műfajban, hiszen addig sem sikerült igazi regényt írnia.
A regény egy öregasszonyról szól, aki megszállottan ajándékozza el mindenét a falu szegény sorban élő lakóinak, akik ezzel értelemszerűen vissza is élnek: tervszerűen fosztják ki az asszonyt. A cselekmény bonyolódni kezd, a falu birtokosai már megelégelik a javak elkótyavetyélését, hivatalos eljárás indul, a szegények fellázzadnak, tovább lopnak. A regény végül egy tragikus öngyilkossággal szakad meg.
Margócsy szerint a regény témája „a kilátástalan szegénység, amely a magántulajdon minden formájával szemben csak a minden normát nélkülöző törvényszegésben tudná kiélni magát.”
A szöveg kidolgozottsága azonban hagy némi kivánnivalót maga után. Margócsy olvasatában az asszony megszállott adakozási mániájának oka egyáltalán nem derül ki, és sok más a cselekményt előremozdító esemény marad homályos, miközben több jelentéktelen részlet jóval nyomatékosabban jelenik meg, például a tyúkkopasztás.
Margócsy szerint az Ítélet előtt cím valami olyasmit lett volna hivatott jelezni, hogy a magántulajdon bűvöletében élő társadalom ítéletre vár, vagyis, hogy ez a fajta berendezkedés nem tartható.
E könyvnek mélyén, úgy vélem, az a forradalmi (?) meggyőződés rejlik, hogy a magántulajdon – minden formájában, minden mértékében – emberellenes valami, s ezért működésének minden mozzanatában, a legabszurdabb ajándékozásban is csupán újabb abszurdumokat teremthet – ám a magántulajdon nélküli világnak az utópiája már nem nyerhetett megfogalmazást.
Illyés egyszerre próbált szociográfiát és szépirodalmi regényt írni, ahogyan a Puszták népében, de Margócsy szerint ez meghaladta az erejét, ezért maradhatott torzó a mű.
Érdekes, hogy az esztétikailag kifogásolható regény mégis kiadásra került, olvashatóvá vált, noha a szerző valószínűleg ezt nem akarta volna. Irodalomtörténeti szempontból kétségtelenül fontos és érdekes a regény beillesztése Illyés életművébe, ugyanakkor kifogásolható is, hiszen az is előfordulhat, hogy a szöveg el nem készült (vagy meg nem talált) része teljesen más irányba mozdította volna a kritikát.
