Hány személyesek lesznek a szobák? Lesz-e internet és meleg víz? Milyen kocsmákat találunk a környéken? Fontos kérdések ezek még a régi JAK-tagok, a rutinos táborozók számára is, mivel a hagyományos helyszín, Szigliget helyett idén Balatonszemesen ver tanyát a JAK-tábor. Pontosabban: idén Szemesen lesz Szigliget. Szóval az is kérdés, hányszor fogjuk összekeverni a két település nevét.
A festői Esterházy-kastély helyett egy igazi szocreál gyermek és ifjúsági üdülő lesz a helyszín, minden retro a menzától a rendezvényteremig, és ez tökéletesen illeszkedik a rendszerváltás-tematikához, amire a tábor programjai épülnek. Ami mindenképpen előny Szigligethez képest, hogy Budapestről könnyebb megközelíteni a déli partot. A félnapos, sok átszállásos buszozás helyett röpke két óra vonatozás, persze csak azoknak, akik az autó helyett a kalandot választják.
Későn kelő JAK-tagok töltik meg a délután fél kettőkor induló vonat egyik kocsiját, önmagában már ez megalapozza a hangulatot, meg az otthonról hozott italok is persze. Aztán a szállás elfoglalása – jómagam egy ötágyas szobába kerülök sajtós kollégákkal. Van saját fürdőszoba, ami mindenképpen pozitív, viszont emeletes ágyakon hajthatjuk álomra fejeinket, aminek már kevésbé örülünk.
A leköszönő, illetve a választáson egyetlen jelöltként induló JAK-elnök, Gaborják Ádám tart rövid eligazítást a lepakolás után, megemlítve, hogy szemben három kocsma is üzemel, illetve bemutatva a szemináriumok vezetőit. Idén Cserna-Szabó András foglalkozik a fiatal prózaírókkal, Kabai Lóránt vezeti a líraműhelyt, a slamináriumot pedig Csider István Zoltán és Pion István közösen, és amint megérkezik, dráma-workshop is lesz Gáspár Ildikóval.
Mivel az első napon műhelymunka még nem zajlik, a szemközti kocsmák tesztelése az első közös program. Ahogy Szigligeten is megvolt a táboron kívüli bázis, itt is gyorsan kialakulnak a törzshelynek. Kora este pedig indulnak a felolvasások, kerekasztal-beszélgetések. Megmutatják magukat a fiatal költőket tömörítő csoport, a Gömbhalmaz tagjai, aztán megismerhetjük az osztrák prózaírót, Hanno Millesit is, közben pedig megérkezik Balogh Endre a Prae magazin új számával, benne Szőcs Petrának a tavalyi táborról készül fotóival.
Éjszakába nyúlnak a műsorok, közben szép forgalmat bonyolítanak az említett vendéglátóhelyek is, a szegényes menzavacsorát pedig remekül egészíti ki a bográcsban sült gulyás. Bár a tábortüzet sem könnyű otthagyni, a tópart vonzóbb, még ha csak egy hajszálnyival is. De lehet, hogy az éjszakai fürdőzéshez a magyar tenger feltétlen rajongójának kell lenni. Mert hiába van augusztus, a napsütéses órák száma, a csapadékmennyiség, a levegő és a víz hőmérséklete alapján akár október is lehetne.
Mindez azonban nem zavar bennünket, bár a partra lesétálók közül csak hárman vagyunk annyira bátrak (vagy inkább őrültek), hogy megmártózzunk a Balatonban. Közben, mint később kiderül, a kultúrházban még zajlik a buli, bár csak a végére érünk oda, Szegő Jánost, a Magvető szerkesztőjét még éppen láthatjuk táncolni. Na meg Balogh Endrét és André Ferit a slam poetry mibenlétéről beszélgetni – utóbbitól önkényesen elrabolok egy doboz sört, gondolván, hogy itt minden közös.
A sors azonban megbüntet, mert Komor Zoltán kolléga ugyanilyen önkényesen foglalja el az ágyamat (amiről azt gondoltam, hogy én korábban már lefoglaltam magamnak), és bár amúgy sem vagyok az az imádkozós fajta, az emeletes ágy kitalálójának nevét biztosan nem fogom imába foglalni.
