Budapest. Buta rest. Élhetetlen, zajos, meghitt, barátságos? Van, aki őslakos, van, aki turista, van, aki együtt lélegzik vele, van, aki unja, van, aki elmegy, van, aki visszatér. Herbert Aniko, (szigorúan rövid o-val) képzőművész megkérte költő barátait Ayhan Gökhant, Izsó Zitát, Magolcsay Nagy Gábort, Simon Mártont, Szabó Imola Juliannát, Ughy Szabinát írjanak pár sort saját, sajátos Budapestjükről, majd a szövegeket és saját pesti létezését montázsolta össze kartonpapírba keretezve. A képek csak a megnyitó estéjén voltak láthatóak a Galéria IX-ben. A képekről, a versekről, technikákról, a pop up kiállítás exkluzivitásáról, Budapestről, a csodásról beszélgettünk Herbert Anikoval.
Elmesélnéd, hogyan jött létre ez a kiállítás! Mi a története?
Eredetileg öt kép volt, de ugye az Izsó Zita és a Gökhan egy házaspár, és azt gondoltam ki, hogy ők egy képet kapnak majd és akkor a férfi- női arány kiegyenlített lesz. Terveztem korábban egy kiállítást, ami nem jött létre, mert abban a galériában nem voltak adottak a feltételek. Úgy döntöttem, megcsinálom egyedül. Az íróknak küldtem egy szoknyás, szelfis fotót, és megkértem őket, hogy írjanak rá öt mondatot. Egy hónapon belül el is készültek a munkák. Szóval korábban kész voltak ezek a képek, de valahogy nem voltam elégedett velük, feldaraboltam őket, s megkapták ezt a végleges, réteges formát, akkor tettem bele ebbe a kartondobozt imitáló keretbe is. Az is fontos volt, hogy minden kétnyelvű legyen, fordítás is készült a versekhez, a katalógus is kétnyelvű. Benkő Zsuzsi művészettörténész felkérése a megnyitóra pedig evidens volt,mert tudunk együtt gondolkodni.
Az alapanyag a fotó volt, és erre jöttek a rétegek? Már megvoltak a szövegek, mikor elkezdted rétegelni a képeket?
Nem, ezek már kész festmények, amelyeket újradaraboltam, újrarétegeltem azokkal a technikákkal, amelyekben én otthon vagyok. A fotó csak egy segítség volt a költőknek, egy kiindulási pont. Valahol rizspapír van, valahol pukifólia, de akkor már megvoltak a szövegek, és ehhez rétegeltem, igen.
A videót is te készítetted?
Igen. Ez egy viszonylag új szerelem, bár én csak rendezem, a technikai kivitelezést és annak őrületét inkább másra hagyom. Itt Sin Oliverrel dolgoztunk együtt. A videó azért is volt fontos, mert feltűnt benne Haniko figurája, aki én vagyok, vagyis az én szuperhős énem, őt szeretném például majd a Szigeten népszerűsíteni.
Mit tud ez a szuperhős?
Ez a szuperhős egy pozitív figura, büszkén áll a rántotthús formájú rózsaszín országunkon és a jelenben él. Fő küldetése az, hogy minden művésznek legyen free wi-fi-je. Ez a legfontosabb cél. És hogy legyen külön BKV bérlet a művészeknek. Ezek a jelenlegi céljai,de vannak még nagyszabású tervek…
Ez egy könnyed, mégis elég sokáig boncolható téma. Budapest. Mindenkinek jelent valamit. Az itt lakónak, az itt dolgozónak, a néha ide osztálykirándulónak. Neked mit jelent?
Nem vagyok ősbudapesti, alföldi vagyok. Amikor felálltam a Szabadság hídra például, akkor nagyon durva tériszonyom volt. Itt lakom a közelben, a Lónyay (lónyál) utcában, és minden nap átbiciklizek a Szabadság hídon. Az én létezésem Budapesten inkább a videóból derül ki. Teljesen logikus volt, hogy ez az a környezet, ami az enyém. Vannak bizonyos vízióim, és szeretem ha ezek a víziók megvalósulnak. Szerencsére olyan emberek állnak mellém, mögém, akik hisznek bennem. Szerintem jó itt lenni, szeretek itt lenni.
Van ebben a dologban valamiféle küldetés, hogy vegyük észre, hogy azért minden panasz ellenére jó itt lenni? Vegyük észre, hogy van egy városunk, vagy legalább foglalkozzunk a kérdéssel…
Dolgoztam kint külföldön, de inkább hazajöttem. Itt jobb. Bár ez egy bizonytalanabb létezés, de inkább ezt választottam. Egy-egy ilyen kiállítással is ki tudunk lépni az utált, panaszolt taposómalomból. Egyébként kritikaként azt hallottam a képekkel kapcsolatban, hogy nincs még egy ilyen munka, ami ennyire személyesen ábrázolja Budapestet. Lehet.
A pop up még talán újfajta jelenség Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy csak ma este láthatók ezek a képek, ugye?
Igen, ez ma este, míg be nem zárunk, addig lesz itt. Azt vettük észre a menedzseremmel, Géczy Katinkával, hogy sokkal több ember eljön egy ilyen egy estéskiállításra. Van egy bizonyos varázsa annak, hogy ezt csak ma este lehet megnézni. Ez már a harmadik ilyen jellegű kiállításom. Itt lehetnénk még egy hétig, de ez így sokkal izgalmasabb, illetve azért a videó is fontos része a kiállításnak, azt bonyolult lenne folyamatosan vetíteni.
Mi köt össze téged a kortárs magyar irodalommal? Ennyire hat rád?
Nagyon régóta adok olyan képcímeket – és szoktam versrészleteket írni a képeimbe – amelyek kortárs magyar íróktól, költőktől „veszek kölcsön“. Simon Marcitól már akkor idézgettem, mikor még nem volt befutott slammer, és nem volt második kötete. Három-négy évvel ezelőttről ismerem őt. Ugyanígy régebb óta az Ughy Szabinát és Magolcsay Nagy Gábort is. Szerencsére már ott tartok, hogy lassan van egy köröm, és hatással vagyok rájuk. A következő kiállításom képcímei Szabó Imola Julianna kötetéből lesznek például,vele nemrég kezdtünk el közösen dolgozni. Számomra nagyon fontos mankó az irodalom, sokat olvasok kortárs magyar irodalmat.
