+ Tudomány

Vízsugaras nyomtató

A betűk 22 órán belül eltűnnek. A papír amúgy is a kukában végezte volna.

Vízsugaras nyomtatóval lepték meg a világot az északkelet-kínai Csilin Egyetem vegyészei.

A hagyományos nyomtatókhoz hasonlóan az új eszköz is üres lapokkal dolgozik, de tinta helyet vízzel festi meg azokat. A kutatócsoport vezetője, Csang Hsziao-an szerint az így kapott szövegek 22 órán belül eltűnnek, ugyanakkor rámutatott, hogy a kinyomtatott oldalak 40 százaléka amúgy is a szemeteskukában landol mindössze egyetlen elolvasást követően.

Attól függően, hogy milyen hosszú életű nyomatot szeretnének, a gép használói választhatnak, hogy vízzel vagy tintával akarnak nyomtatni. A trükk a papírban rejlik: a szakember elmondta, hogy a kísérlet során teljesen közönséges, bárhol beszerezhető papírral dolgoztak, ám azt olyan láthatatlan festékanyaggal kezelték, amely a víz hatására válik láthatóvá. A festék idővel eltűnik, és magasabb hőmérséklet hatására a folyamat gyorsabban zajlik.

Mindez azt jelenti, hogy a vízsugaras nyomtatással egyetlen papírlapot több tucatszor lehet felhasználni, ami komoly költségmegtakarítást jelenthet az irodák számára. A szakemberek szerint ugyanis a vegyi kezelés ellenére az eljárás viszonylag olcsó.

Számításainak szerint az általában nyomtatáshoz használt papírtípus festékkezelése mindössze 5 százalékkal növeli a papír árát – mondta a szakember, hozzátéve, hogy a technológia nem csupán költséghatékony, hanem környezetbarát is.

Az Ecology Global Network honlapja szerint a világszerte kivágott fák 35 százalékát – vagyis mintegy 4 milliárdot – a papíripar használja fel. Ezzel szemben “a víz megújuló energiaforrás és semmilyen kockázatot nem jelent a környezetre nézve” – mutattak rá a szakemberek a tanulmányukban.

Csang kiemelte, az állatokon végzett toxikológiai tesztek eredményei szerint a festékkel kezelt papír nem ártalmas az egészségre. Az északkelet-kínai Csilin Egyetem vegyészei tovább folytatják a kutatást, hogy a vízsugárral nyomtatott szövegek minőségét és tartósságát is javítsák. Reményeik szerint sikerül a technológiában érdekelt olyan vállalatokkal is együttműködniük, amelyek segítségével megnyílhat az út a nyomtató kereskedelmi forgalomba hozatala előtt.

A kutatócsoport a Nature Communications című tudományos folyóiratban számolt be az eredményeiről.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top