Őszintén és minden szempontból utálnám, ha visszatérnének azok az idők, amikor Bécs Magyarországról nézve a progresszió városa volt. Nem csak a Kunst Haus Wien legújabb fotókiállítása késztet arra, hogy vigyázó szemünket az egykori császárvárosra vessük!
Úgy tűnik, hogy a bécsiek tudomásul vették, hogy a múlt elmúlt, s onnan csak az értékeket kell/szabad magunkkal hozni, az ásatag, béklyózó, prűd, álszemérmes képmutatást pedig el kell hagyni. Ki kellene vetkőzni a görcsökből és figyelni, gyönyörködni, rácsodálkozni arra, ami megérdemli. Most például Michel Comte svájci fotóművész képeire, amelyek a Hundertwasser Múzeumként ismert intézmény falai közé csalogatják a nézőt. (Ezzel el is mondtam, miként jön össze a megőrzendő közeli múlt és a legjelenebb jelen.) Nem mintha azt állítanám, hogy a svájci fotósnak nálunk nem lehetne kiállítása! Persze, hogy lehetne!
Csak éppen nincs!
Az 1954-ben született Michel Comte elsősorban a sztárokat becserkésző és pózokba kényszerítő fotósként ismert, de érdemes tudni, hogy kivette a részét a világ válsággócainak megörökítéséből is (bár az gyanítható, hogy nem pénztelen, hátizsákos kalandor módjára vágott neki az afganisztáni vagy a boszniai hegyeknek). A három évtizedes pályafutást bemutató retrospektív tárlat – túl azon, hogy a kielégületlenek és perverzek számára élmény lehet, ha szép nőket láthatnak meztelenül – arra is választ keres, hogy miként hat vissza a világról alkotott képünkre az, amit egy sztárfotós elkövet a fényképezőgép segítségével. Ehhez a „visszahatáshoz” – és erről hajlamos megfeledkezni a kiállítás-látogató! – szükség van egy olyan háttériparra (régebben a „nyugati” magazinok, ma az internet) ami a szemünkbe masszírozza a látványt, s akarva-akaratlanul hétköznapivá teszi azt, ami – maradjunk az esztétikai vonatkozásnál! – eleinte még sokkoló volt. Az ilyen kiállítások mögött burkoltan ott van a kérdés: mit lehet mutatni annak, akinek már mindent megmutattak?
A kiállításon kialakított témakörök megmutatják, mit gondol Comte a reklámfotózásról, vagy éppen a magazinokban megjelenő sztárokról, nem véletlen, hogy sokan az ő képein keresztül vélik ismerni Miles Davis-t , Catherine Deneuve-t, Sophia Loren-t és Geraldine Chaplin-t, vagy éppen George Clooney-t. Külön csoportot képeznek azok a portrék, amelyek a személyesség és a személyiség felvillantását tűzték ki célul.
Összességében elmondható, hogy Michel Comte legfontosabb témája A NŐ, a maga megfejthetetlen komplexitásában: legyen szó távoli, hideg, csillogó jelenségről, vagy erotikus metaforává alakuló boldog vagy kiégett asszonyokról!
Persze, ahogy a nő több annál, mint amit egy fotós akárhány képe megmutathat, úgy a fotós is több annál, mint amit a róla kialakított kép sugall. Az ezredforduló óta nagyon komolyan foglalkoztatják a világban zajló folyamatok, humanitárius szervezetekkel együttműködve a fentebb említetteken kívül fotózott a földrengés sújtotta Haitin ugyanúgy, mint Tibetben. Sőt, túllépve a sztárfotográfusi szerepen létrehozta a Michel Comte Water Foundation elnevezésű környezetvédelmi alapítvány…
…mert az mégsem lehet elég, ha az ember gennyesre keresi magát azzal, hogy szép képeket csinál!
