A magyarországi független színházi élet vidéki központja, a Thealtert is jegyző szegedi MASZK Egyesület partnereivel egy cigány gyerekeket és fiatalokat célzó, az esélyegyenlőséget a kultúra felől közelítő projekt zárását egy különleges színházi elődással ünnepli.
A szegedi cigány közösség, elsősorban a gyermekek élethelyzetének javítását, kulturális javakhoz való hozzáférését célozta a Thealter fesztiválokat szervező MASZK Egyesület november 11-én záruló programsorozata. A „Játszani is engedd” című projekt a nyári Thealteren indult a szegedi Roma Tanodában, akkor a Karaván Művészeti Alapítvány előadását többnapos közös munka követte: a karavános szakmaberek és a gyerekek közösen választottak ki, dolgoztak fel egy mesét, melyből egy előadás is született. A kulturális esélyegyenlőséget célzó munkát ősszel folytatták, kreatív drámapedagógiai foglalkozásokat tartottak a gyerekeknek. November elején pedig újra ingyenes meseszínházi előadás volt a romatanodában.
A projekt zárásaként november 11-én, hétfőn este 18.00 órakor egy különleges, élőzenével kísért interaktív színházi előadás vendégszerepel a Régi Zsinagógában. A Karaván Művészeti Alapítvány: A show folytatódik című előadását Kardos Péter és Nyári Gábor Cigánylabirintus című könyve inspirálta. A történetben a 18 éves roma fiú a nevelőotthonból kilépve némi pénzzel és nagy reményekkel próbál érvényesülni a nagyvárosban. Az események kerete a mindennapi élethelyzetek show-műsora, ám a tét az ő élete. Ha elbukik, megy a süllyesztőbe. Az interaktív előadást a játékmester irányítja, amikor a főszereplő nehéz döntési helyzetbe kerül, a közönség szavazással befolyásolhatja a történetet. Nyilván nem újdonság, hogy romaként nem egyszerűen sokkal nehezebb érvényesülni, hanem szinte a lehetetlennel határos, ám a MASZK egyesület és a karavánosok szakmai igényessége garancia arra, hogy a „társadalmi mondanivalót” az oktatással vegyítő előadás túllépjen a didaktitkus szembesítési kísérleteken.
Az előadást 14 éven felüli roma és nem roma fiataloknak, szülőknek, tanároknak ajánlják.
A belépés az előadásra ingyenes, de a szervezők azt kérik az érdeklődőktől, hogy a maszk@maszk.hu emailcímen regisztráljanak.
(A projekt együttműködő partnerei a Karaván Művészeti Alapítvány és a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, fő támogatója a Norvég Civil Támogatási Alap)
Kardos Péter és Nyári Gábor Cigánylabirintus című könyve ötletének felhasználásával írta és rendezte: Nyári Oszkár
zene: Karaván Família
hangeffektek: Fekete János Jammal
fény, videó- és látvány: Kalóz István, Kehi Richárd, Nagy Zoltán
színészek: Horváth Gyula, Horváth Kristóf, Dobos Judit, Feuer Yvette, Serf Egyed, Jászberényi Gábor, Rácz Panni, Szegedi Tamás, Takács Géza, Márton Eszter