Archív

Folytatódik a Könyvkóstolás

Az immár nyolc éve futó Könyvkóstoló irodalmi estek az elkövetkező hónapokra sem maradnak program nélkül. Aki a könyvet szereti, s az írójára is kíváncsi, annak a Könyvkóstolók közt a helye.

A 2005 óta havi rendszerességgel megrendezett tiszakécskei Könyvkóstoló irodalmi estek eddig is számos szófaragó vendéget fogadtak, s ez a közeljövőben sem lesz másként. Minden hó első péntekjén várja a Városi Könyvtár (Tiszakécske, Kossuth u. 40) az irodalmat kedvelő érdeklődőket. Az estek házigazdája, aki minden esetben igyekszik alaposan kifaggatni vendégeit, Böszörményi Gyula író, a Librarius munkatársa.

A 2013 októberétől 2014 áprilisáig tartó hónapokban a Könyvkóstoló estek az Álomfogó Alapítvány szervezésében és a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma támogatásával valósulnak meg.

A fenti időszakban vendégek lesznek:

2013. október 18. – Petőcz András író, költő, szerkesztő
2013. november 8. – Lovász Andrea irodalomtörténész, mesekutató, kritikus, szerkesztő
2013. december 6.Weöres Sándorról és költészetéről beszélget Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, Böszörményi Gyula József Attila-díjas író és a mosolydíjas közönség
2014. január 10. – Zalán Tibor író, költő
2014. február 7. – dr. Máriás író, festő, zenész
2014. március 7. – Szécsi Noémi író
2014. április 4. – Jenei Gyula költő, az Eső c. irodalmi lap szerkesztője

A Könyvkóstoló-estek díjmentesek és nyitottak, tehát mindenkit szeretettel várnak a világmindenség bármely koordinátájáról a Városi Könyvtárba a fenti napokon 18h-kor.

Csupán emlékeztetőül: a Szépírók Társasága által szponzorált Könyvkóstoló-estek vendégei 2013-ban az alábbi művészek voltak (a velük készült riportok a Librariuson jelentek meg – olvasásukhoz klikk a vendég nevére)

jan. 4. – Havasi Péter színművész (Thália Színház, Kassa) járt Tiszakécskén.

márc. 1. – Jónás Tamás költő

ápr. 5. – Benedek Szabolcs író, szerkesztő

máj. 3. – Bartis Attila író, fotóművész

júl. 5. – Gács Anna író, kritikus és Csuhai István kritikus, esszéista, szerkesztő

aug. 2. – Cserna-Szabó András író, gasztronómiai újságíró

szept. 6. – Kurdy Fehér János költő és Király Kinga Júlia író, dramaturg

A Könyvkóstoló-estek díjmentesek és nyitottak, tehát mindenkit szeretettel várnak a világmindenség bármely koordinátájáról a Városi Könyvtárba a fenti napokon 18h-kor.

Fotó: Könyvkóstoló

MINDEN, AMI IRODALOM, AZ ÍRÓK BOLTJÁBÓL

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top