Fosztogatók nyomában keresik az újabb holt-tengeri tekercseket

tekercsek

A kutatócsoport a következő három évben a Júdeai-sivatagban lévő több száz barlangot fogja átvizsgálni, ebben a térségben bukkantak rá az elmúlt évtizedekben a páratlan értékű kéziratokra. A Jordán folyó nyugati partján is folytathatnak kutatásokat a szakemberek – közölte Amir Ganor, az izraeli régészeti hatóság munkatársa.

A Kr. e. 3. és a Kr. u. 1. század között íródott tekercsek a legrégebbi ismert bibliai tárgyú kéziratok, amelyeket Kr. u. 68-ban rejtettek el a római hadsereg elől tizenegy barlangban a Júdeai-sivatagban, a Jerikótól 15 kilométerre délre fekvő ősi település, Khirbet Kumrán közelében.

1947 és 1956 között összesen 981 szöveget tártak fel, a felbecsülhetetlen értékű dokumentumok bepillantást engednek a Jézus korabeli zsidó közösség és a korai keresztények életébe. A tekercsek jelentős része nem egybefüggő darabban, hanem apró töredékekben maradt fenn, azóta tudósok nemzedékei dolgoznak a szövegrészletek összeállításán.

Az expedíció decemberben indul, és közvetlenül az izraeli miniszterelnöki hivatal fogja finanszírozni. Ez lesz az első széles körű régészeti kutatás azóta, hogy 1993-ban izraeli régészek a Jordán nyugati partján kutattak eddig felfedezetlen holt-tengeri tekercsek után. Akkor a kutatás sikertelen volt – tette hozzá Ganor.

Az expedíciótól azt is remélik, hogy több ezer éves műkincsekre bukkanhatnak, köztük az első századi zsidó-római háború és a 2. századi Bar Kochba-felkelés korából származó műtárgyakra.

Az elmúlt években a helyi műtárgypiacon felbukkantak ősi kéziratok, amelyekről feltételezik, hogy fosztogatók találtak rájuk a holt-tengeri barlangokban. Ez vezetett ahhoz, hogy az izraeli kormány kezdeményezte a régészeti expedíciót.

“Tudjuk, hogy még több tekercs létezik. Lelőhelyeik többségét még soha nem tárták fel” – magyarázta Ganor.


A holt-tengeri tekercsek első darabjait 1947-ben egy beduin kecskepásztor (Muhammad Ahmed el-Hamed – becenevén ed-Dib, vagyis farkas) találta meg (állítása szerint viszont 1945-ben találta, azóta sátrában rejtegette) a Kumráni-hegység egyik barlangjában. A későbbiekben – beduin sírrablók és hivatásos régészek egyaránt – további barlangokat fedeztek fel, összesen tizenegyet. A legelső tekercsek az 1-es barlangból kerültek elő. Legnagyobb jelentősége a 4-es barlangban talált Ézsaiás tekercsnek van, amely 7,34 méter hosszú és szerencsére egészen jó állapotban maradt ránk. A leghosszabb tekercset (amely szintén jó állapotú) templomtekercsnek hívják. Az alapjául szolgáló borjúbőr kikészítéséhez a Holt-tenger vízét használták, tehát helyi eredetű. A többi tekercs kevésbé volt ilyen szerencsés. Összesen kb. 900 tekercs került elő. A tekercseket hosszúkás (60 cm magas) agyagkorsók őrizték, melyeket viasszal légmentesen lezártak, ez garantálta azt, hogy ilyen hosszú időn át fennmaradhattak.
Mivel a beduinok nem tudták a tekercseket hasznosítani, azok meglehetősen kalandos körülmények között jutottak el a Palesztinai Régészeti Múzeumba, majd az izraeli Könyv Szentélyébe, amelyet a tekercsek őrzésére emeltek. Mivel az akkori politikai helyzet nagyon instabil volt, a tekercseken végzett kutatás nagyon lassan haladt előre. 
A tekercsek anyaga többségében pergamen illetve papirusz, ám az emberiség történelmében egyedülálló módon az egyik barlangban vörösréz tekercspárost is találtak. Sehol a világon nem volt erre példa még. Az írások nyelve nagyrészt héber, de néhány görög, illetve arámi nyelvűt is tartalmaz, korban pedig az i. e. 2. század és az i. sz. 1. század között készültek.
Az idővel egymás után előkerülő több száz tekercs egy része tönkrement (egyes darabokat még a felfedezés idején a beduinok égettek el), illetve darabkái összekeveredtek, így egy gigantikus kirakósjáték összeillesztéséhez hasonlított a mai napig folyó összeillesztési munka.