Idén negyven éves az Utánam, srácok! című ifjúsági sorozat, amelyben a korszak olyan emblematikus gyerekszínészei játszottak, mint Szergej Elisztratov, Kovács Krisztián, Berkes Gábor, vagy Kiss (később Berkes) Gabriella. A kerek évforduló alkalmából újranéztük a sorozatot és olyan dumákat hallottunk, amitől azonnal lementünk hídba.
Az Utánam, srácok sorozatban egy általános iskolai osztály két rivális fiúbandájának vetélkedését követhetjük végig, amely természetesen totális happy enddel végződik, ha valakinek nem rémlene. Sokan emlékezhetnek a Generál együttes klasszikus főcímdalára; a felismerhető, de mégis összekuszált helyszínekre (nemrég az Index bogozta ki a helyszín-rejtélyt); vagy a felsorolt gyerekszínészek alakításaira.
Most egy levegővételre újranéztem mind a hat részt, és már a harmadik percben előkaptam a jegyzetfüzetemet, annyi aranyköpést hallottam. Ahogyan a nemrég újra előbukkant Közhelyszótár, úgy az Utánam, srácok is pompás lelőhelye az egykoron divatos, de mára többnyire eltűnt, vagy módosulva továbbélő népnyelvi leleményeknek. Elvégre ma már hol hallunk olyan kassa dumát, hogy:
- Hol lehet ez a fókaborjú?
- Ezt nevezem én kiegyenlítő dugónak!
- Megeszem a katedrát!
- Feltaláltad az aduászt, öregem!
Gondolnád, csak ennyi firkantottam le? Ez csak kóstoló volt, kisfiam! A legjobb persze az, hogy a két banda rivalizálásának következtében a játékidő nagy részét az teszi ki, hogy 13 éves srácok egymást oltják a lehető legmenőbb módon, de persze úgy, hogy még pont ne legyen obszcén. Ma már azért az öcsém se ijedne meg tőlem, ha nekirontanék azzal, hogy őskori leletet csinálok belőle. Sőt, talán akkor sem riadna meg, ha rárivallnék: Mit állsz itt, mint egy pléhkrisztus? Valószínűleg csak azt válaszolná: Ugyan bátyus, ettől röhögnöm kell.
A sok laza iskolás mellett Manó bácsi (Szerencsi Hugó) személyében pedig egy igazán laza öreg is megjelenik a képernyőn. Ő állandóan Mesteremnek hívja Szergej Elisztratovot, akinek mindig Manó bácsi szakmai tanácsaira van okvetlenül szüksége. A neveknél is érdemes elidőzni egy pillanatra: olyan beceneveket hallunk az Utánam, srácokban, hogy Fazon meg Bagoly, a kedvencem pedig természetesen a Falrahányt Borsó. Naná, hogy a focibolond srácot Kapufának hívják, ezek után meglepő csak igazán, hogy Lada nem az autóról kapta a nevét, hanem valóban az a vezetékneve. Éppen ez benne a fifika.
Néhány duma átment némi változáson, például azt már nem mondanám, hogy mit stírelsz, ellenben simán megkérdezem bárkitől, hogy mégis mit stíröli a csajomat. Azt se mondanám, hogy ide a rozsdát, de a rozsdás bökőt simán kérem. Van egy-két határeset is, azt például elvétve még ma is hallom, hogy: nincs más hátra, mint előre; meg világos, mint a vakablak; vagy például azt, hogy nekem fütyültek.
Azon viszont egyenesen meghökkentem, hogy az egyik jelenetben egy kissrác azt mondja, hogy valaki lebeg az űrben, mint Mohamed koporsója. (Hogy ez mit jelent? Egy forintért megmondom.) A fentebb említett kiegyenlítő dugós példa is zavarba ejtett, vagy amikor valaki úgy fenyített, hogy a „fogaidat is kölcsönvegyem”? Te sem hallottad még ezeket? Ne aggódj, nincs hiba a masinádban. Leteszem a nagyesküt, hogy ezekre a szövegekre én is most kaptam fel a fejem, de meg is próbálom majd őket beépíteni a beszélgetéseimbe. Hacsak nem vagyok fakír!
