Schlecht Aliz avatar
2014. szeptember 18. /
, ,

Vivian Maier nyomában a bíróságon

Az idén bemutatott Vivian Maier nyomában című dokumentumfilm után most ismét felkavarták a port a pár évvel ezelőtt a semmiből előbukkant fotóművészeti gyűjtemény körül. Júniusban ugyanis az ex-fotográfusból ügyvéddé lett David C. Deal, aki maga is a munkásság nagy rajongója, nekifutott, hogy (ismét) felgöngyölítse „Maier dadus” örökségének jogi ügyét-baját. Deal, amint fogalmazott, mint fotós és mint jogász egyaránt felháborítónak tartja, hogy olyan kezek rendelkeznek ma a több száz millió dolláros gyűjtemény fölött, akiknek ehhez véleménye szerint semmiféle – vér szerinti – örökösi joguk nincs.

vivianmaier1OK

A maieri képek tulajdonosainak sorában jelen pillanatban a fejes John Maloof, a ritka esztétikai és üzleti ráérzéssel megáldott ex-ingatlanügynök. Maloof ugyanis 2007-ben valamiféle áldott belső sugallatra hallgatva felvásárolta a mindaddig ismeretlen fotográfusnő 10000 negatívját, mindössze 400, azaz négyszáz, azaz négyszer száz dollárért. Azóta az elmúlt évek során rendületlenül – és elég nagy sikerrel – azon ügyködött, hogy befuttassa a maieri fotóművészetet: galériától galériáig hajtva a gyűjteményt, könyves publikációk, végül a nemrég bemutatott dokumentumfilm elkészítésében tett segédlet. Mára Vivian Maier a huszadik századi fotográfia közismert és elismert művésze, Amerikában és Európában egyaránt. Akárcsak most Deal, a negatívok felvásárlása után hajdan Maloof is először nekilátott, hogy felkutassa a dadus leszármazottait. Az általa felbérelt geneológusok meg is találták Sylvain Jaussaud-t, aki a szakértői vélemény szerint a fotográfusnő legközelebbi élő rokona lehet, egy unokatestvér. Ekkor Maloof, jól végezve dolgát, egy nevén sem nevezhető nagyságrendű összeget fizetett az úrnak a jogi nüanszok elsimítása érdekében, hogy aztán zökkenőmentesen indulhasson a Maier-láz.

vivianmaier2OK

Most azonban bonyolódik a helyzet, mert egyszer csak jött Deal a maga csapatával felvértezve, és azt mondta, hogy bizony ők találták meg a legközelebbi élő rokont, a dél-franciaországi kisvárosban élő Baille-úr személyében – na és a pláne: Baille úr egy másik unokatestvér. Jelen pillanatban a helyzet úgy áll, hogy Baille még egyelőre azt se tudja, hová legyen hamupipőke szerepében, miszerint feltehetően az ő tulajdonát képezi a brutálisan értékes gyűjtemény – nem hogy eldöntötte volna, mi legyen a képek sorsa.

Vivian Maier nyomában 2.0

Mindenesetre az örökösödési háború mostanra a bíróságig jutott, hiszen a helyzetet Baille döntésétől függetlenül is tisztázni kell. A per alapvetően azon a szerzői jogi törvényen alapul, miszerint a képek tulajdonjoga és a negatívok tulajdonjoga két teljesen különböző dolog. „Mindig megpróbáltam jogi és etikai tekintetben is a maximális korrektségre törekedni„- állítja Maloof, aki azzal kapcsolatban, hogy lehet most a képek így eltűnnek a nyilvánosság szemei elől, elárulta, hogy elkeserítőnek találja a dolgot. „Nagyon közel áll hozzám ez a gyűjtemény, mindig megpróbáltam inkább a védelmezője lenni, hogy megfelelő kezekbe kerüljön. Igaz, hogy az elmúlt egy évben az eladásokból már pénzt is kerestem vele, de csak az után, hogy több éven át a saját öltem bele a múlt felkutatásába.

Mr. Deal ellenben a másik oldalt képviselve pont hogy mélységesen igazságtalannak és etikátlannak találja a helyzetet. Szerinte a mostani értékesítőknek (élén Malooffal) valójában semmi jogi alapjuk nincs ahhoz, hogy bármit is kezdjenek a különleges munkássággal. Egyébként úgy tűnik, mindkét oldalnak vesszőparipája a gyűjtemény megóvására fordított anyagi elhivatottság és áldozatkészség lobogtatása: „Rendesen megritkítottam a saját ügyeim számát és drámaian sok pénzt öltem a maieri történet felderítésére. Azt hiszem ez messze a legizgalmasabb ügy, amivel valaha foglalkozni fogok a jogi pályámon.” Akárhogyan is alakuljon a jogi végkifejlet, nagyon úgy tűnik, hogy hamarosan jó időre búcsút vehetünk a Vivian Maier-féle képgyűjteménytől. Joanne Zlotek, a chicagoi iroda jogtanácsosa elárulta, hogy ez esetben a helyzet kifejezetten komplikált, hiszen Maier leszármazottai nem is amerikai állampolgárok, az ügy így több éven át elhúzódhat. Amíg pedig nincsenek tisztázva a dolgok, nem csupán le kell álljon az árusítás, de feltehetően még a galériákból és a múzeumokból is visszarendelik Maier képeit. Szóval még most gyorsan nézd meg őket, ha teheted.

Vivian Maier nyomában 2.0

 

Megosztás: