
Dolhai Attila átvette Szikora János örökségét a Vörösmarty Színházban
Dolhai Attila bemutatkozása egyértelműen azt sugallja: nem egy zárójel nyílik, hanem egy folyamat folytatódik Székesfehérváron.

Dolhai Attila bemutatkozása egyértelműen azt sugallja: nem egy zárójel nyílik, hanem egy folyamat folytatódik Székesfehérváron.

Új igazgatói pályázatot ír ki Székesfehérvár, miután a Vörösmarty Színház élére egyik jelölt sem kapta meg a többséget.

Szikora János beszélt a színház közösségformáló erejéről, és emlékeztetett arra, hogy olyan nagysikerű projekteket vitt véghez a színház...

Tóth Ildikó hosszas gondolkodás után döntött úgy, hogy a Radnóti színházban folytatja pályafutását, ahol korábban már négy évig dolgozott

Szikora János úgy fogalmazott, hogy "igazán jó színházat csinálni hosszú időn keresztül csakis egy színházát szerető városvezetéssel lehet.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára még decembernek kiírt pályázatra egyedül Szikora János pályázott.

Az elmaradó előadásokat későbbi időpontban pótolják majd.

Éves szinten 485 millió forinttal támogatja az állam 2024-ig a székesfehérvári Vörösmarty Színházat – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az intézményben tartott sajtótájékoztatón. Fülöp Péter hangsúlyozta: az önkormányzat és a kormány olyan megállapodást kötött, amely 2024-ig biztosítja a stabil és kiegyensúlyozott működés feltételeit a Vörösmarty…

Szikora nagy álma még létrehozni egy nemzetközi Molnár Ferenc Fesztivált is - szintén Fehérváron.

A munkakör betöltéséről a közgyűlés még a héten dönteni fog.

A rendező feltört autójából ellopott dokumentumért a Vörösmarty Színház a nyomravezetőnek 100 ezer forint jutalmat ajánlott fel.