
Ferenc pápa újra nem tudta felolvasni a beszédét
Ferenc pápa fájdalmát fejezte ki, és súlyosnak nevezte, hogy az izraeliek és palesztinok között megszakadt a tűzszünet.

Ferenc pápa fájdalmát fejezte ki, és súlyosnak nevezte, hogy az izraeliek és palesztinok között megszakadt a tűzszünet.

Ferenc pápa még szombaton szűrővizsgálaton esett át a Vatikántól nem messzi Gemelli-klinikán, ahol kizárták a tüdőgyulladás lehetőségét.

Ferenc pápa szombaton lemondta összes programját, a Vatikánhoz közeli Gemelli klinikán szűrővizsgálatot végeztek rajta.

Ferenc pápa 2015-ben vezette be a szegények napját, amelyet minden évben a Szent Márton napját követő vasárnap tartanak meg.

A Vatikán régészeti szempontból is értékes: a Szent Péter bazilika területén állt egykor Nero császár cirkusza, mellette az a római temető.

A Vatikán szerdán hozta nyilvánosságra Ferenc pápa új apostoli buzdítását, amelyet a klímaválságról írt és a jó akaratú emberekhez intézett.

Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta ez a kilencedik konzisztórium. Az új bíborosokkal 136-ra emelkedik a pápaválasztó bíborosok száma

Ferenc pápa a Tunézia partjainál történt hajószerencsétlenségre utalt, melynek négy túlélője szerdán érte el Olaszország partjait.

A 86 éves Ferenc pápa kerekesszékben távozott a Gemelli kórházból. Az egyházfő üdvözölte a kórháznál összegyűlt újságírókat és hívőket.

Ferenc pápán bélfali sérv miatt műtétet hajtanak végre, ami több napos kórházi tartózkodást igényel a római Gemelli klinikán.

Ferenc pápa arra kérte Istent, hogy „nyújtson vigaszt a sebesülteknek és mindazoknak, akik a háború miatt elvesztették szeretteiket.

Ferenc pápa pápamobillal érkezett a Szent Péter térre, a hagyományosan hosszú virágvasárnapi szertartást ülve követte