
Válik a két világhírű francia színész
Marion Cotillard és Guillaume Canet 18 év után közös megegyezéssel elválnak, ugyanakkor a döntés mögött nem botrány áll.

Marion Cotillard és Guillaume Canet 18 év után közös megegyezéssel elválnak, ugyanakkor a döntés mögött nem botrány áll.

Érvénytelenítette Gina Lollobrigida olasz színésznő Javier Rigau y Rafols katalán vállalkozóval kötött házasságát a vatikáni Sacra Rota Romana, az Apostoli Szentszék legfelsőbb bírósága. „Végre ismét független nő vagyok” – nyilatkozta a 91 éves díva a Corriere della Sera milánói napilapnak. A házasságot érvénytelenítő dokumentumot maga Ferenc pápa írta alá. A Sacra Rota Romana döntése ellen…

Húsz évi házasság után Robert De Niro elválik feleségétől, Grace Hightowertől – osztotta meg értesülését a The Hollywood Reporter. A Dühöngő bika, a Taxisofőr és a hamarosan a mozikba kerülő Joker sztárja 1997-ben házasodott össze Grace Hightowerrel, akit egyebek mellett Az újságosfiú és a Precious – A boldogság ára című filmekből ismerhet a közönség. A…

…ócskavasat akart adni, nem tehetett róla, hogy ezüst, sőt időnként sárga, csillogó, lágy fémes elem gurult ki a kezéből, maga sem tudta, hogy az bizony arany – írta Kellér Andor a tragikus sorsú, bohém és tehetségben dúskáló Rejtő Jenőről.

Eljött az ideje annak, hogy nászajándék gyanánt olyan könyvet vegyünk, mely felkészíti az ifjú párt a válásra. Elsősorban lelki szempontból!

Sokan a válás megkönnyítéséről beszélnek, de nem erről van szó. Annyi történt, hogy Ferenc pápa egyszerűbbé tette a házasság semmissé nyilvánítását.

A tizedik házassági évfordulójukon jelentette be Ben Affleck és Jennifer Garner, hogy három közös gyerek után elválnak.

1970. és 2011. között megduplázódott az egyszülős családok száma: több mint 20 000 olyan nő és férfi van évente, aki úgy dönt, hogy el szeretne válni, és az esetek több mint harmadában legalább két gyerek is él a felbomló kapcsolatban. Egy szakértő könyve a válásról.

A pszichológusok a házasságok felbomlását egyebek mellett azzal magyarázzák, hogy az urbanizáció és a felgyorsult világ miatt az értékrend is megváltozott.