turizmus

Holtan találták az Erdélyben eltűnt magyar túrázót

Holtan találták az Erdélyben eltűnt magyar túrázót

Holtan találták kedden az erdélyi Bihar-hegységben azt a magyarországi túrázót, akit immár ötödik napja kerestek a romániai hatóságok. Camelia Rosca, a keresést irányító megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője elmondta: kedden csak a hegyimentő szolgálat csapata ment a helyszínre, és leereszkedett a Fekete-zsombolyba, amelynek mélyén megtalálták a túrázó holttestét. Pintér István a Bihar megyei hegyimentő szolgálat vezetője…

Kitiltották Velence központjából a nagy tengerjáró hajókat

Kitiltották Velence központjából a nagy tengerjáró hajókat

Szeptembertől kitiltják a nagy tengerjáró hajókat Velence történelmi központjából – közölte az olasz kormány. A rendelkezés az ezer tonnánál nagyobb vízkiszorítású hajókra vonatkozik – adta hírül a BBC News. A döntés az után született, hogy júniusban egy lehorgonyzott turistahajónak ütközött egy irányíthatatlanná vált 275 méteres tengerjáró hajó a Giudecca-csatornában, a balesetben legalább négyen könnyebben megsérültek.…

2019. augusztus 10. /
, , ,
Egy magyar turista miatt megszigorítják a Colosseum őrzését

Egy magyar turista miatt megszigorítják a Colosseum őrzését

Megszigorítják a Colosseum őrzését, miután csütörtökön egy újabb – ezúttal magyar – turistát kaptak azon, hogy megpróbálja belevésni nevének kezdőbetűit az ókori amfiteátrum falába. Az Il Messaggero című lap beszámolója szerint egy 29 éves magyar férfit értek tetten, amint szállodai szobájának kemény kulcskártyájával egy 10 centiméteres T-betűt vésett a falba, az újság honlapján fotót is…

Egy különleges hely Párizsban, ahol mindenki szelfizni akar

Egy különleges hely Párizsban, ahol mindenki szelfizni akar

Elegük lett egy párizsi utca lakóinak abból, hogy naponta idegenek tucatjai özönlik el a környéket, hogy színesre festett házaikról fotókat készítsenek és töltsenek fel a közösségi oldalakra. A francia főváros XII. kerületében található a rue Crémieux, amely színesre festett házaival teljesen elüt a környék többi utcájáról. A Gare de Lyon közelében levő macskaköves utca 1993…

Két új látványosság épül a horvát tengerparton

Két új látványosság épül a horvát tengerparton

Újabb turisztikai látványosságokkal bővül a horvát tengerpart: függőhíd épül a Krka kanyon felett, valamint egy panoráma üvegalagutat is kialakítanak a Sibeniktől nem messze lévő Primosten üdülővárosban – írta a helyi sajtó. A 462,5 méter hosszú függő gyalogoshíd projektéről, amely a harmadik leghosszabb lesz a világon és a második leghosszabb Európában, és amely Necven, valamint Trosenj…