
Ki volt az ismeretlen Klimt-modell, akit hét évvel később Klimt átfestett?
Camille de Peretti francia írónő legújabb regénye, Az ismeretlen Klimt-modell könnyed szórakozást és egy-két új, érdekes információt is hoz.

Camille de Peretti francia írónő legújabb regénye, Az ismeretlen Klimt-modell könnyed szórakozást és egy-két új, érdekes információt is hoz.

Hogy érdemes a Szohó mester utolsó teája c. könyvet olvasni és másoknak is ajánlani, az köszönhető a dzsiszei lírai műfaj beemelésének a cselekménybe.

Nem tudom, miért kerülte el eddig a magyar piacot a Szent lányok, hiszen eredetileg 2004-ben jelent meg, és zajos sikert aratott.

Három rég elfeledett bűncselekmény szövődik össze Kate Atkinson krimijében, a Szent lányokban. Nézzük, miről szól a történet!

A Makra című Kertész Ákos-regény régóta kísért(ett) már engem - írja szerzőnk, aki 53 év után új kiadásban vehette kezébe a könyvet.

Az írónő első pszichothrillere, Az átutazó pár éve jelent meg, most pedig az Öröklét című új könyvével borzolja az olvasók kedélyeit.

Cyril Gely történetét nemrég a Rózsavölgyi Szalonban is bemutatták A Díj címmel, az előadás maga a szerző is megtekintette.

Azt kell mondjam, Mártonffy András nagyszerű munkát végzett. Szerény javaslat: a bemutatkozásában talán ideje előrébb venni azt az írót.

Mártonffy András második kötete. A regény május 7-én jelent meg 11 éjszaka címmel a Trend Kiadó gondozásában.

A Trend kiadó Piros delfinek című kötetében az 53 évesen elhunyt alkotó, Kormos István 53 verse kapott helyet.

Réz András új regénye kicsit bizarr, kicsit földöntúli, de mégsem a felbukkanó paranormális jelenségek benne a legparábbak.

1931-ben, amikor Erich Kästner leadta a kéziratot a kiadójának, az nem merte egy az egyben közölni a regényt.