Három rég elfeledett bűncselekmény szövődik össze Kate Atkinson krimijében, a Szent lányokban
Vajon mit talál évtizedekkel a bűncselekmények elkövetése után Jackson Brodie magánnyomozó? Kate Atkinson több szálon futó krimijének főhősét a háromszoros BAFTA-díjas tévésorozatból (Jackson Brodie esetei) is ismerhetik a detektívtörténetek rajongói. A Szent lányok hőseinek tragédiái különös módon fonódnak össze, és végül a nyomozás során maga Jackson is kénytelen szembenézni a saját múltjával. Az angol írónő sikersorozatának első kötete 2025 január 23-án jelent meg a Trend Kiadó gondozásában.
„Az ember csak akkor van biztonságban, ha már meghalt.” De mi lesz azokkal, akik túlélték a szeretteik halálát? Megterhelő súlyos tragédiák árnyékában élni. Még nyomasztóbb, ha mindezeket olyan titkok övezik, amelyek akár évtizedekig mérgezik egy ember vagy akár egy egész család életét. „A Kerry-Anne-ek, az Oliviák és a Laurák, mind pótolhatatlanok, mind örökre elvesztek. Mind szent lányok. Valamiféle ismeretlen, gonosz istenségnek szánt áldozatok.”
Jackson Brodie-t, a Cambridge-ben élő magánnyomozót három különböző rejtély megoldásával bízzák meg. Egy 1970-ben eltűnt kislányt keresnek a nővérei; egy 1979-es esetnél egy újdonsült anya kerül a saját kelepcéjébe, mígnem egy véres dühroham elhozta számára a menekülést a pokolból; valamint egy gyászoló édesapa is felkeresi a detektívet, mivel szeretné megérteni, ki és miért gyilkolta meg a lányát 1994-ben.
Az időben és térben is egymástól függetlennek látszó, rég elfeledett esetek felgöngyölítése közben azonban kiderül, hogy láthatatlan szálakon fonódnak össze a múltbéli tragédiák. De vajon megkönnyebbülést hoz-e az élőknek, ha a titkok felszínre kerülnek?
Atkinson tényleg remekül ír, és elviselhetetlenül emberivé teszi a tragédiáit… Tartalmasabb, mint a detektívregények többsége – nemcsak a remek stílusnak köszönhetően, hanem mert dacosan ellenáll a sötét oldal győzelmének… Aki a kezébe veszi, le sem tudja tenni – és nem pusztán azért, mert kíváncsi a végkifejletre.
A rendőrfelügyelőből lett fanyar humorú, önironikus magánnyomozó alakjának megteremtésével Kate Atkinson angol írónő a krimiirodalom emlékezetes figuráinak sorát gazdagítja. A Szent lányok a Jackson Brodie-ról szóló regények bevezető kötete.
Atkinson eddigi legjobb könyve… sokkal zordabb és földhözragadtabb, sőt, politikával átitatottabb, mint az eddigi művei… Atkinson nem vesztette el ördögi humorérzékét, és az élvezet, amellyel különc szereplőit ábrázolja, megindító módon a szülői szeretetre emlékeztet. Az erőteljes érzelmeket és hiteles alakokat felvonultató Szent lányok korunk tragikomédiáinak csúcsát jelenti.
Sunday Telegraph
Kate Atkinson (1951–) angol bestsellerszerző, dráma- és novellaíró. Számos díjat nyert történelmi és családregényeivel, melyek közül az Élet az élet után, az Isten romokban és A léhaság szentélyei magyarul is megjelent. A Királyi Irodalmi Társaság tagja, jelenleg Edinburghban él.