
Vámos Miklós húsvétra: Ne féljünk a terroristáktól!
Vámos Miklós szerint az a cél, hogy minden időben emberek tudjunk maradni, ehhez pedig még egy dalszöveget is idézett.

Vámos Miklós szerint az a cél, hogy minden időben emberek tudjunk maradni, ehhez pedig még egy dalszöveget is idézett.

Ha vallási fanatizmusban, puskával a kezedben nevelkedsz, képes lehetsz valaha is másik utat választani? Zak Ebrahim kiállt az emberek elé, és elmesélte sokkoló történetét. A férfi hétéves volt, amikor apja a World Trace Center 1993-as lebombázásának kitervelésében segédkezett.

A vállalat kész az orosz biztonsági szolgálatok megrendelése esetén az Anker-R prototípust tereppróbára átengedni. A készülék elég olcsó, mintegy 100 ezer rubelbe, azaz 440 ezer forintba kerül.

Zsolti barátunk hétfőn megosztott egy pár másodperces lefejezős videót, amelyet mintha direkt a magamfajta bamba és lassú kezű júzereknek forgattak volna - Bakos András jegyzete.

A közösségei portál kidolgozta magából azt az aprócska, gyerekrajznak tűnő jelet, amely az elkövetkező idők emblémája lehet. Pontosan értjük, mit jelent a gyerekrajz.

Közleményben ítéli el a Magyar Iszlám Közösség az Iszlám köntösébe bújt, de valójában nem muszlim terroristák a párizsi mészárlását.

Akarja-e Ön, hogy a külföldön boldogulni próbáló magyar családokkal úgy bánjanak a befogadó országok, ahogy az a hivatalos magyar álláspont sugallja?

Azt várjuk, hogy reagáljon a Nemzetközi Büntetőbíróság, ez nagyon fontos, mert a nemzetközi közösség egy jelentős részét mozgósítani fogja - mondta a párizsi székhelyű szervezet vezetője újságíróknak.

Itt az osztrákoknál, a melóhelyen vannak afgán ismerőseim. Túl nagy a kulturális különbség, világos. De ezért nem lőttük agyon egymást.

Ha figyelembe vesszük a körülményeket, akkor soha nem lehet semmiről beszélni, a szatirikus sajtónak pedig vége, nyilatkozott egykor Charb, a Charlie Hebdo ma elhunyt igazgatója.
Egy magyar pornófilmből származik az a felvétel, amely az Iszlám Állam terroristáinak a Twitteren közölt, illusztrált propagandaanyaga szerint azt ábrázolja, hogy "az iraki-szíriai hadsereg mészárosai" egy szunnita nővel erőszakoskodnak - írta a közösségi oldalon az amerikai külügyminisztérium.