szeged

Ennyi művet még soha nem adtak be a szegedi Nyári Tárlatra

Ennyi művet még soha nem adtak be a szegedi Nyári Tárlatra

Százötven alkotást mutatnak be a 41. Nyári Tárlaton, melyet idén a járványhelyzet miatt online rendeznek meg május közepétől – mondta a szervező szegedi Regionális Összművészeti Központ (REÖK) sajtóreferense. Izsák Bernadett közölte, a rekordszámú, csaknem ezer nevezett alkotás közül Nátyi Róbert, a REÖK vezető kurátora, az Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar dékánja, Aknay János Kossuth-díjas…

Díszdoktori címet adományoztak Karikó Katalin vakcinafejlesztő biokémikusnak Szegeden

Díszdoktori címet adományoztak Karikó Katalin vakcinafejlesztő biokémikusnak Szegeden

Doctor honoris causa kitüntető címet adományoz a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Karikó Katalinnak, a Covid-19 pandémia elleni küzdelemben kulcsszerepet játszó vakcina egyik kifejlesztőjének. A közlemény szerint Karikó Katalin fél évszázada kötődik a szegedi egyetemhez. Kisújszállási diákként részt vett a szegedi József Attila Tudományegyetem (JATE) tehetséggondozó programjában, majd 1973-ban kezdhette meg egyetemi tanulmányait. A JATE Természettudományi Karának…

Megújult az emberipreparátum-gyűjtemény Szegeden

Megújult az emberipreparátum-gyűjtemény Szegeden

Megújult a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Általános Orvostudományi Kar európai szinten is egyedülálló emberipreparátum-gyűjteménye, a medikusképzés szolgálatába állított kiállítás anyagáról az év végére háromdimenziós atlasz is készül. Megjelenésében és technikailag is megújult az SZTE Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének anatómiai gyűjteménye. A Gellért Albert Anatómiai Múzeum biztonságosabb, három oldalról üvegezett tárlókat kapott, amelyekben a korszerű LED-es…

Karikó Katalin vakcinafejlesztő biokémikus elfogadta Szeged díszpolgári címét

Karikó Katalin vakcinafejlesztő biokémikus elfogadta Szeged díszpolgári címét

Karikó Katalint jelölte Szeged város idei díszpolgárának Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester, a kutatónő elfogadta a felkérést és személyesen veszi át az elismerést a város napján, május 21-én – tájékoztatott Szabó C. Szilárd, az önkormányzat sajtófőnöke kedden. Karikó Katalin a Szegeden szerzett ismeretekkel alapozta meg tudományos pályáját. Az egyetem elvégzése után a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban…

Kiástak a földből egy török kori tímárműhelyt Szegeden

Kiástak a földből egy török kori tímárműhelyt Szegeden

Egy török kori tímárműhely maradványaira bukkantak a Móra Ferenc Múzeum munkatársai a szegedi belvárosban – közölte Molnár Csilla régész csütörtökön a helyszínen. A szakember elmondta, hogy a szegedi vár területén 1999 óta folynak feltárások, de a környező park megújítása miatt végzett ásatás az első, amikor olyan építmény került elő, amelyről korábbról nem rendelkeztek adatokkal. A…

Elkapták a tarajos sült a szegedi rendező-pályaudvar fűtőházában

Elkapták a tarajos sült a szegedi rendező-pályaudvar fűtőházában

Egy tarajos sült (Hystrix cristata) fogtak be Szegeden a rendező-pályaudvaron, az állat biztonságban van a Szegedi Vadasparkban. Veprik Róbert igazgató pénteken újságíróknak elmondta: korábban többször is megkeresték már az intézményt azzal, hogy egzotikus állatokat véltek felfedezni Szegeden vagy a város környékén. Előfordult, hogy a vadaspark munkatársai kígyót fogtak be egy játszótéren vagy illegálisan tartott szervált…

Gregor Józsefre emlékeznek a 80. születésnapján

Gregor Józsefre emlékeznek a 80. születésnapján

Gregor József operaénekesre emlékeznek Szegeden születésének 80. évfordulóján, augusztus 8-án. A jubileum alkalmából a városháza udvarán rendeznek gálakoncertet, amelyen olyan művészek lépnek föl, akik egykor együtt dolgoztak az operaénekessel, illetve sokat tanultak a művésztől. Az önkormányzat és a Szegedért Alapítvány által közösen szervezett est kiemelt fellépője Rost Andrea lesz, mellette Gál Erikát, Vajda Júliát, Cseh…

2020. július 15. /
, , ,
Itt megnézheted a szegedi XVIII. Táblaképfestészeti Biennálé 109 festményét

Itt megnézheted a szegedi XVIII. Táblaképfestészeti Biennálé 109 festményét

A biennale.reok.hu oldalon már láthatók a XVIII. Táblaképfestészeti Biennálé alkotásai, a virtuális tárlat 12 termében kortárs magyar művészek 109 festményével ismerkedhet meg a közönség. Herczeg Tamás, a Reök-palotát is működtető Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója a kiállítás hétfői online megnyitóján azt mondta, nem volt még példa arra, hogy egy tárlat anyagát ne a szecessziós épület falai…

Trianoni szabadulószobát terveztek szegedi tanárok

Trianoni szabadulószobát terveztek szegedi tanárok

A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium két tanára a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján a járványhelyzethez és a távoktatáshoz igazodva egy olyan szabadulószobát tervezett, amely a diákokon kívül elérhető a nagyközönség számára is. A szabadulószoba lényege, hogy különböző választható karakterek (például gróf Apponyi Albert vagy Herczeg Ferenc) segítségével egy-egy történelmi, irodalmi vagy zenei szobába látogathatunk,…

Boszorkánypert akaszthatsz a nyakadba Szegeden

Boszorkánypert akaszthatsz a nyakadba Szegeden

A Móra Ferenc Múzeum főépületének rekonstrukciója mellett folyik a szegedi Vár és Kőtár kiállítóhely felújítása is. Az épületen kívül és belül is folynak a munkálatok: új állandó kiállítást hoznak létre, kibővül a Kőtár és megszépül az épület bejárata, udvara is. Az új állandó tárlaton Szeged múltjának ikonikus eseményeit mutatják be interaktív módon. Bárki kipróbálhatja például,…

430 alkotást neveztek a szegedi képzőművészeti biennáléra

430 alkotást neveztek a szegedi képzőművészeti biennáléra

Négyszázharminc alkotást neveztek a XVIII. Táblaképfestészeti Biennáléra, a kortárs magyar festészetet reprezentáló tárlatot immár hetedik alkalommal a szegedi Reök-palotában rendezik meg. A nyári tárlattal éves váltásban megrendezett biennálé Szeged kulturális életének egyik legjelentősebb eseménye. Az országos képzőművészeti seregszemlék közül egyik elsőként 2018-ban a Táblaképfestészeti Biennálén vezeték be, hogy a beadott művek közül a zsűri digitális…