+ Képzőművészet

Ennyi művet még soha nem adtak be a szegedi Nyári Tárlatra

Százötven alkotást mutatnak be a 41. Nyári Tárlaton, melyet idén a járványhelyzet miatt online rendeznek meg május közepétől – mondta a szervező szegedi Regionális Összművészeti Központ (REÖK) sajtóreferense.

Izsák Bernadett közölte, a rekordszámú, csaknem ezer nevezett alkotás közül Nátyi Róbert, a REÖK vezető kurátora, az Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar dékánja, Aknay János Kossuth-díjas festő és szobrász, Sárkány Győző grafikus, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének alelnöke, valamint Kotormán Norbert Munkácsy-díjas szobrász válogatta ki azokat a műveket, melyek szerepelnek majd a virtuális tárlaton.

A végleges, mintegy 150 művet tartalmazó listát április utolsó hetében teszik közzé a szervezők a központ honlapján (www.reok.hu).

A kiállításon – mely a hazai kortárs képzőművészetről igyekszik átfogó és hiteles képet nyújtani – a szabad beadásos rendszerben érkezett festmények, grafikák, kisplasztikák mellett meghívott művészek alkotásai is szerepelnek majd. Így mások mellett Szüts Miklós, Nagy Gábor, Váli Dezső és Vojnich Erzsébet, Sejben Lajos és Henn László András munkáját is megcsodálhatja a közönség.

Az első Nyári Tárlatot Szegeden 1962-ben rendezték meg, majd a nyolcvanas évektől – a Táblaképfestészeti Biennáléval váltakozva – kétévente szervezik meg.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top