Mit üzen a víztükör? Egy bozontos fejű ősünk sok-sok ezer évvel ezelőtt, amikor a barlangból kimászott, egy tükörsima vízfelületbe pillantott, meglátta önmagát, vajon mire gondolhatott? Később aztán rendezte bozontjait, ruhát húzott, a tó mellé házat, kastélyt, templomot épített, és amikor szép időben a sima vízfelületben ismét gyönyörködött, talán kérdőn azon tűnődött: mit üzen a víztükör?…
Mit üzen a hegycsúcs? Töprengek ezen magamban mélyen miközben lefelé jövök. Igyekeztem egész halk lenni fönt...
Mit üzen az erdő? Kérdeznék erről egy hangosan kopogtató harkályt, de most épp nincs itt, így csak a fák susogását hallgatom.
A páciens meg ül, ablakon kitekint és mereng. Vajon tényleg, mit üzenhet a betegség? Üzen bármit is? Valami általánosat, vagy egyedit?
A vaskapu hívogatóan nyitva, és az évszázados kastélykertbe lépve azon tűnődöm: mit üzen a múlt?
Valahol Ausztriában, benne a délutánban, egyedül a tájban. Mit üzen az ég? Talán egyáltalán semmit. Talán valami rendkívülit.
A csendesebb és bölcsebb témáknál van itt a helye, hogy rákanyarodjunk írásom fő tárgykörére: a mandalákra. Tehát: ház a hegyen és egyéb mandalaságok.
Ősi élményben lehet részük azoknak az amerikai nőknek, akik hátrahagyva a modernitást, minden reggel kimennek a Michigan-tóhoz.
Szinte szabályos háromszögként álltak az olvasó előtt e személyek: Lin-csi apát, az ő szellemi rokona Pesten, és maga Sári László.
Azahriah hangját hallottam, de nem egyedül volt, többen voltak. Ritmikus énekük valamifajta mágikus szeánszot tükrözött.
Sári László említést tesz a 8. században élt kiváló kínai költőről, Li Taj-po-ról, akinek életében erősen jelen volt a természet szeretete.
Martijn Doolaard nem egy országot épít, csupán két kis épületet és egy nagyobb kertet fent a hegy tetején - Séra András írása.