régészet

Megtalálták a legősibb európai térképet

Megtalálták a legősibb európai térképet

Európa legősibb, ismert területet ábrázoló térképét találhatták meg egy kőlapba vésve kutatók Franciaországban – írja a Bournemouth-i Egyetem honlapja. A két méterszer másfél méteres kőlap véseteit tanulmányozó tudósok – a francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ, az Inrap régészeti intézet, a Nyugat-Bretagne-i Egyetem és a Bournemouth-i Egyetem munkatársai – szerint a lap nem más, mint egy…

Elhunyt Fodor István

Elhunyt Fodor István

Életének 78. esztendejében, április 3-án elhunyt Fodor István régész, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) címzetes főigazgatója – közölte a múzeum. Fodor István 1967-ben helyezkedett el a Nemzeti Múzeumban, ahol előbb segédmuzeológus, muzeológus, tudományos titkár volt, majd 1978-ban a középkori osztály vezetője lett. 1986-ban a múzeum főigazgatójává nevezték ki, a pozíciót 1993-ig töltötte be. Ezután is…

2021. április 7. /
, ,
Az ember sokkal korábban készített szerszámokat, mint azt eddig gondolták

Az ember sokkal korábban készített szerszámokat, mint azt eddig gondolták

Több tízezer évvel korábban ismerhették már azokat a kőkorszaki szerszámkészítési technikákat, amelyeket korábban az olduvai és acheuleani emberek eddig megismert kultúrájától eredeztettek – állapította meg a Kenti Egyetem antropológiai tanszékén készült új kutatás. A régészek jelenleg az olduvai és az acheuleani kőmegmunkálási technológiát tartják a legősibbnek, ezeket számos tanulmányban dokumentálták és vizsgálták. A Kenti Egyetem…

2021. március 28. /
, ,
Fára mászó kengurut azonosítottak ott, ahol ma már nincsenek fák

Fára mászó kengurut azonosítottak ott, ahol ma már nincsenek fák

Egy már kihalt, a fára mászáshoz alkalmazkodott kengurufajt azonosítottak ausztrál kutatók, akik a Royal Society Open Science című folyóiratban ismertették az eredményeiket. Az ausztrál Murdoch Egyetemen dolgozó Natalie Warburton és a Flinders Egyetem munkatársa, Gavin Prideaux csaknem két teljes csontvázat és számos koponyacsontot elemezve arra jutott, hogy ezek a már kihalt kenguruk azért alkalmazkodtak a…

A Horror-barlangban találták meg Zakariás próféta könyvének részleteit

A Horror-barlangban találták meg Zakariás próféta könyvének részleteit

Hatvan év után ismét bibliai szöveget tartalmazó tekercsek maradványaira és más jelentős régészeti leletekre bukkantak a Júdeai-sivatag barlangjaiban, a Holt-tenger közelében – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden. Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) kutatói által feltárt egyik, több tucat apró darabkára szakadozott, csaknem kétezer éves pergamentekercs Zakariás próféta könyvének egyik részletét…

Hátborzongató tömeggyilkosság nyomait találták meg egy 6 ezer éves horvát sírban

Hátborzongató tömeggyilkosság nyomait találták meg egy 6 ezer éves horvát sírban

Válogatás nélkül gyilkolták le mintegy hatezer évvel ezelőtt azt a 41 embert, akiknek maradványait egy tömegsír őrzi a mai Horvátország területén – állapította meg egy horvát, osztrák és amerikai szakemberekből álló kutatócsoport, amely genetikai elemzésnek vetette alá a csontokat. A több ezer éves tömeggyilkosság helyszínén végzett eddigi antropológiai és genetikai elemzések olyan eseteket tártak fel,…

Ölelkező párokat ábrázoló aranylemezeket találtak

Ölelkező párokat ábrázoló aranylemezeket találtak

Mintegy két tucatnyi aranylemezre bukkantak régészek a dél-svédországi Vadstena közelében fekvő Aska dombon. A hajszálvékony aranylemezekre ölelkező párokat metszettek mintegy 1300 évvel ezelőtt – adta hírül a Live Science tudományos hírportál. A leletet az Aska domb régészeti lelőhelyen fedezték fel. A dombról egykoron úgy vélték a régészek, hogy halomsír lehetett, ám korábbi feltárások igazolták, hogy…

2021. március 11. /
, ,
Fedetlen keblű termékenységi amulettet talált egy kisfiú

Fedetlen keblű termékenységi amulettet talált egy kisfiú

Mintegy 2500 éves termékenységi amulettet talált egy 11 éves fiú Izraelben – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál kedden. Családjával Izrael déli részén kirándult a Cví Ben-David nevű, Beér-Seván élő fiú, amikor felfigyelt a kendőt viselő, fedetlen keblű női felsőtestet formázó figurára. A szobrocskát a régészek szerint termékenységet növelőnek, gyógyító…

Rátaláltak Bethlen Gábor követének kriptájára

Rátaláltak Bethlen Gábor követének kriptájára

Bethlen Gábor konstantinápolyi követének, Szövérdi Gáspár Jánosnak és családjának az 1600-as évek elején épített kriptáját találták meg a székelyföldi Gyulakután, a református templom szentélyében végzett ásatások során – írta pénteken az Erdélyi Református Egyházkerület portálja, a Református.ro. A 4,3 méter hosszú, 2,7 méter széles, 2,3 méter belmagasságú, 70 centiméter vastag téglafalakkal körbevett boltozatos kriptát –…

7 millió éves ősfák mellett 6 ezer éves kincseket találtak egy borsodi bányában

7 millió éves ősfák mellett 6 ezer éves kincseket találtak egy borsodi bányában

A miskolci Herman Ottó Múzeum régészei a közelmúltban nem mindennapi tárgyakra bukkantak, egy 6000 éves rézkori temető feltárása során. A bükkábrányi lignitbánya területén, ahonnan 2007-ben a 7 millió éves ősfák is előkerültek, már több mint egy évtizede dolgoznak a fáradhatatlan szakemberek, hogy feltárják a régészeti emlékeket, mielőtt azok a bányaművelés áldozatává válnának. A régió kiváló…

Megtalálták a fáraók balzsamozási kézikönyvét

Megtalálták a fáraók balzsamozási kézikönyvét

Az ókori egyiptomi mumifikálás eddig ismeretlen részleteit tárta fel egy 3500 éves orvosi papirusztekercsen azonosított útmutató, amely az eddig felfedezett legrégebbi „balzsamozási kézikönyv”. Az ókori Egyiptomban szent művészetnek tartották a balzsamozást és csupán kevesen ismerték az eljárás pontos menetét. Az egyiptológusok szerint a mumifikálás legtöbb titkát feltehetőleg szóban adták tovább egymásnak a balzsamozók, így alig…

Megtalálták a hajdani jáki apát 500 éves miseruháját

Megtalálták a hajdani jáki apát 500 éves miseruháját

A főszentély előtt eltemetett rangos egyházi méltóság, feltehetően egy hajdani jáki apát papi ornátusát, arany és ezüst színű fémszálakkal gazdagon átszőtt miseruháját találták meg a jáki Szent György-templomban végzett ásatáson – közölte szerdán a feltárás helyszínén tartott sajtótájékoztatón Székely János szombathelyi megyéspüspök. A miseruha feltételezések szerint körülbelül ötszáz éves és valószínűleg Itáliában készülhetett – mondta.…