+ Történelem

Négy, mélyen eltemetett ember maradványai és aranypénzek kerültek elő a berzencei ásatáson

berzencei vármaradvány

Nagyon értékes leletanyagot találtak a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum munkatársai a Somogy megyei Berzence váránál egy hónapja tartó ásatáson – mondta a munkálatokat vezető régész csütörtökön.

Molnár István ismertetése szerint a “szokatlanul gazdag” lelőhelyen különböző kerámiák, három szakállas puska, egy kard és egy Árpád-kori növényi mintás oszlopfő mellett ezüst- és aranypénzek is előkerültek.

A pénzek vélhetően valamilyen hadi cselekményhez köthetően meghalt, a várfal tövében mélyen a földben eltemetett négy ember egyikének erszényében voltak. Az öt arany közül három I. Mátyás (1458-1490), egy Albert (1437-1439) és egy II. Ulászló (1490-1516) király uralkodásának idejében készült.

A régész érdekesnek nevezte, hogy a pénzek a halottnál maradhattak, ez azt feltételezi, hogy az erszényt az elhunyt ruhája elrejtette az őt eltemetők szemei elől. Egyúttal reményét fejezte ki: a tárgyak restaurálásával fény derül arra, hogy a négy ember mikor és milyen eseményekhez kapcsolódóan halhatott meg.

Berzence várának első biztos említése a 15. század közepéről való. Kastélynak épült, de később megerősítették, Szigetvár 1566-os eleste után török kézre került. A várat a magyarok többször el-, a törökök pedig visszafoglalták, téli hadjáratán rövid időre Zrínyi Miklós is bevette.

Ahogy a legtöbb vár, úgy a berzencei is rommá lett a 18-19. században – jegyezte meg a régész. A feltárást a várfal megóvása, dokumentálása tette szükségessé, mert a Várdomb évtizedekkel korábbi megbontása miatt a löszfal omlani kezdett.

A múzeum alkalmanként három-öt régésze öt munkás segítségével a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázatán nyert kétmillió és a helyi önkormányzat egymillió forintos támogatásának köszönhetően másfél hónapon át dolgozik a vár déli falainál és bástyájánál.

Nagy mennyiségű földet mozgattunk meg, látható, hogy a falakból sok megmaradt, magasak is, a várban többször tűz pusztított – mondta a régész. Úgy vélte, a vár látványos lenne, ha sikerülne egyszer helyreállítani és bemutathatóvá tenni.

Molnár István jelezte, hogy az ásatást a jövő héten befejezik, de később szeretnék folytatni. A szükséges forrásért újra pályáznak a NKA-nál és élvezik az önkormányzat támogatását.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top