
Cserhalmi György, Ráckevei Anna – Tüske a köröm alatt – Karlovy Vary fődíj
A Tüske a köröm alatt című filmet ma este, azaz szeptember 15-én láthatod a Duna Televízió csatornáján 21 órai kezdettel.

A Tüske a köröm alatt című filmet ma este, azaz szeptember 15-én láthatod a Duna Televízió csatornáján 21 órai kezdettel.

Az Anna filmje című filmet ma este, azaz június 12-én láthatod a Duna World csatornáján 22 óra 25 perces kezdettel.

Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész, 2013 és 2018 között a Csokonai Színházat vezette.

Nehéz időszak jön, nem lesz állandó játszóhelye a színháznak.

Sosem akartam rendőr lenni. Sem tűzoltó, sem egyéb más oviban menő mesterség birtokosa. Rajzfilmfigura szerettem volna lenni. Nagyon! De csak öt éves koromig, akkor tudatosult bennem, hogy annak születni kell - mondja díjazott.

Orbán János Dénes A magyar Faust című darabjának ősbemutatójával készülnek a debreceni Csokonai Nemzeti Színház megnyitásának 150. évfordulójára.

Kerestem azt a helyet, ahol a színház a szeretetről szól. Nem tudok olyan közegben dolgozni, ahol vicsorognak körülöttem.