+ Színház

150 éves a debreceni Csokonai Nemzeti Színház

Orbán János Dénes A magyar Faust című darabjának ősbemutatójával készülnek a debreceni Csokonai Nemzeti Színház megnyitásának 150. évfordulójára.

A reneszánsz jegyében telik a debreceni Csokonai Nemzeti Színház következő évada, emellett októberben megünneplik a teátrum megnyitásának 150. évfordulóját.

A tavalyi év a középkor, a kereszténység szellemében telt, míg az idei a reneszánszról szól, ám ez nem jelenti azt, hogy minden e körül forog. Bemutatják a Rómeó és Júliát, lesz reneszánsz előadói est és egy különleges stúdióelőadás is, ami szintén a megújulásról és újjászületésről szól.

Mindezek mellett a debreceni közönség által nagyon szeretett és tisztelt Szabó Magdától Az ajtó, Csokonaitól az Özvegy Karnyóné szerepel még műsoron, valamint láthatja a közönség Hobótól A magyar gavallér című Csokonai-összeállítást is. Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje a kaposvári színinövendékek előadásában kerül a színpadra

– mondta el Ráckevei Anna, a színház igazgatója.

Folytatni kívánom a színház hagyományait, miközben azon kell gondolkodni, hogy megújítsuk a színházat, nemcsak szellemében, hanem fizikai valóságában is. A Gemza Péterrel közös nyertes igazgatói pályázatunkban felvázoltuk, hogyan képzeljük a megújítást. Ennek megfelelően újfajta párbeszédet kívánunk megvalósítani a közönséggel, egymásra hangoltan, valamilyen reneszánszot behozni a színházba. Arra törekszünk, hogy az új színházi formát, nyelvet megszerettessük a közönséggel.

A színház megnyitásának 150. évfordulóján, október 7-én Orbán János Dénes A magyar Faust című darabjának ősbemutatójával készülnek.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top