
Az elhagyatott és lepusztult pszichiátria – képek a Lipótról
Hogy pontosan miért zárták be 2007. december 31-én az intézményt, a mai napig nem tudni. A négyszintes épülethez és a hozzá tartozó hatalmas parkhoz ugyanis azóta nem nyúltak.

Hogy pontosan miért zárták be 2007. december 31-én az intézményt, a mai napig nem tudni. A négyszintes épülethez és a hozzá tartozó hatalmas parkhoz ugyanis azóta nem nyúltak.

Az év utolsó napjaiban, szilveszterkor és az új év elején is gazdag könnyűzenei koncertkínálatból lehet választani, koncertezik Budapesten mások mellett a Zagar, a Csík Zenekar, a Hot Jazz Band és a Quimby is.

A mindenkori kormány dolgozzon ki olyan új gyermekétkeztetési hálózatot, amellyel minimalizálni lehet az éhező gyerekek számát Magyarországon, és garantálja erre a fedezetet a költségvetésben.

A korábbi években tapasztalt parkolási nehézségeket enyhítendő – az okostelefonra letölthető Simple App alkalmazással – az elővételes jegyvásárlók július 17. és 23. között előre lefoglalhatják kedvezményes parkolóhelyüket is.

Kedden a Dürer Kertmoziban mutatták be Lévai Balázs Engedem, hadd menjen című dokumentumfilmjét, amelyben a Most múlik pontosan című dalon keresztül találkozik három történet.

Az ambrotípia elkészítése előkészülettől a végeredményig körülbelül harminc percet vesz igénybe. Az 1860-as évekből ismert fényképészeti eljárást most bárki elsajátíthatja Zalka Imrétől, aki részt vesz a FotóFalu nyári táborában július 23. és augusztus 2. között.

A Kultkikötő tíz év alatt a Balaton kulturális életének és turisztikai kínálatának a meghatározó tényezője lett. A tavalyi szezont 40 ezer nézővel zárták. Idén Fenyves és Boglár is feliratkozik a játszóhelyek közé.

Ha az ember pár évig játszik az utcán, egy idő után eszébe jut, hogy olyan zenekart kellene összehozni, amivel koncerten játszhat, belépőért.

A 4 társulat színészei egy közös produkció létrehozásán is fáradoznak. Az idei workshop munkacíme: Tetszettek volna forradalmat csinálni!