
Megbénítják a Black Friday-t az Amazonnál
Emberségesebb munkakörülményeket és jobb bérfeltételeket követelve a szerintük kizsákmányolt dolgozóknak.

Emberségesebb munkakörülményeket és jobb bérfeltételeket követelve a szerintük kizsákmányolt dolgozóknak.

A hetvenes évektől nem volt látogatható a Colosseum két legfelső, vagyis 4. és 5. emelete, amelyeket biztonsági okokból zártak le.

Hét egyetemi professzort korrupció vádjával letartóztattak, huszonkét kollegájukat egy évre eltiltották a tanítástól Olaszországban.

A régészek most azt próbálják meghatározni, hogy vörös vagy fehérbort tároltak az edényben.

Habár a kínai vállalat tagadta, hogy Ves nevű modellje a legendás olasz robogó koppintása lenne, a Piaggio kitartott amellett, hogy a robogó egyedülálló formaterve kizárólag őt illeti meg.

A vulkán éjszaka tört ki. A sötétben magasba szökő, izzó rögöket Catania és Taormina városából is látni lehetett.

A provokatív rendezéseiről ismert Kusej azt állítja, hogy a török tenor, aki a nézők félrevezetésével vádolja, nem is tartozik a darab szereplőgárdájához.

Rómában vasárnap néhány órára lezártak több idegenforgalmi nevezetességet.

Egy pucér étteremnek semmi köze a szexhez. Tiszteljük a törvényeket, ügyelünk arra, hogy a vendégeink megfelelően viselkedjenek - mondta Maggiore.

2055 méteren található a csöppnyi üvegépület, ami tökéletes kilátást nyújt a Dolomitokra és a csillagos égre.

Felmerült a gyanú, hogy nem hiba történt és a színész szándékosan akart véget vetni az életének.

A freskókon ábrázolt jelenetek között látható Szapphó ógörög költőnő, amint öngyilkosságot követ el: leveti magát egy szikláról, valamint Ganümédész elrablása is.