+ Életmód

Műemlékek ezrei károsodtak a földengésben

Rómában vasárnap néhány órára lezártak több idegenforgalmi nevezetességet.

Több mint 5000 műemlék szenvedett károkat a vasárnap reggeli olaszországi földrengés következtében. Itáliában harminchat év óta nem volt olyan erős földrengés, mint a mostani. A 6,6-es erősségű rengésnek ugyanakkor a hétfő reggeli jelentések szerint továbbra sincsenek halálos áldozatai.

A római kulturális minisztérium hétfői közlése szerint a hatóságokhoz több mint 5000 olyan bejelentés érkezett, amelyek elsősorban közép-olaszországi műemlékeken keletkezett enyhébb, illetve súlyosabb károkra hívták fel a figyelmet.

A vasárnapi rengés 7 óra 41 perckor történt. Több tucatnyian megsérültek, de csak egyikük súlyosan. Az anyagi károk ugyanakkor jelentősek.

A földmozgás középpontja az umbriai Norcia és Preci között 10 kilométeres mélységben volt, Rómától nagyjából 120 kilométerre északkeletre. A kárt szenvedett épületek között van Norcia több történelmi temploma, köztük Szent Benedek katedrálisa, amely a 14. században épült.

Rómában vasárnap néhány órára lezártak több idegenforgalmi nevezetességet – köztük templomokat -, hogy ellenőrizzék, biztonságosak maradtak-e. Délutánra újból megnyitották őket a látogatók előtt.
Az olasz kulturális minisztérium nyilatkozatot tett közzé, amelyben a kárt szenvedett műemlékek helyrehozatala érdekében adományozásra szólított fel.

Matteo Renzi kormányfő rendkívüli sajtótájékoztatóján közölte, hogy Olaszország újjáépít minden lakóházat, templomot, amelyeket az utóbbi hónapok földrengései döntöttek romba.

Olaszországban 6,6-osnál erősebb földrengés 1980 óta nem volt, akkor 6,9-est mértek, amely Campania déli részén pusztított, mintegy 3 ezer ember halálát okozva.

Az idén augusztus 24-én 6,1-es erősségű rengés sújtotta Olaszország középső részét. Csaknem háromszáz ember halt meg a természeti csapásban, és több falu szinte teljesen rommá vált.

Olaszország legtragikusabb földrengése az újkori történelemben 1908-ban volt. A katasztrófa következtében – amely Messinát sújtotta – emberek tízezrei vesztették életüket.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top