Majd’ negyven éve, a megjelenése évében recenziót írtam Kertész Imre Sorstalanság című könyvéről. Bár akkor már publikáltam kritikákat a Magyar Nemzetben és hetilapokban, folyóiratokban, ezt az írás nem közölték.
Az alkotók, a művészek belőlünk, emberekből, a mi emlékeinkből, érzéseinkből, gondolatainkból rajzolják, festik, írják, éneklik, ‒ homokozzák ki az alkotásaikat.
A Dózsa György féle parasztháborúval foglalkoztam vagy fél évig regényírás ürügyén, és meghökkentett Erdélyi Gabriella tudós dolgozata – Nógrádi Gábor jegyzete.
Ahol lőnek, ott háború van. Bár ez nem mindenki számára nyilvánvaló. Nógrádi Gábor írása ezt teszi egyértelművé.
Nógrádi Gábor hat sorban, vadítóan szellemesen írta meg, milyen a magyar apa. Csak nehogy magadra ismerj!
Nem szépíti, csak értelmezi a történéseket, legyen szó lefejezésről, karóba húzásról, a középkori magyar hiedelemvilágáról vagy személyes higiéniájáról.
Nógrádi Gábor írónak ítélték oda idén a Janikovszky Éva-díjat, a felnövekvő nemzedék irodalmi műveltségének alakításáért végzett kiemelkedő munkásságáért.
Uram, megkérhetném, hogy verje be ezt a szöget a falba? – válaszok St. Petersburg – Mississippiből, Kubaból, Budapest, Chicago-ból – [Nógrádi Gábor írásai]