+ Irodalom

Karóba húzás gyerekeknek – Dózsa másképp

dózsa

Nem szépíti, csak értelmezi a történéseket, legyen szó lefejezésről, karóba húzásról, a középkori magyar hiedelemvilágáról vagy személyes higiéniájáról.

Nógrádi Gábor: A mi Dózsánk. Móra Kiadó, 2014

Szerettem volna, ha Nógrádi Gábor a kötelező általánosban. Akár történelem órán, Dózsa idejénél.  Akkor valószínűleg egyikünk sem hisztizett volna szeptember elején, hogy “hé, te, figyi, akkor most ha hozok neked cserébe két tábla csokit a büféből, akkor lemásolhatom az olvasmánynaplódat?” (Szándékosan nem írom le, melyik művet akartuk így elbagatellizálni, ez sok klasszikust megilletett, nagyságra és élvezhetőségre való tekintet nélkül.)

A mi Dózsánk című regény

a Dózsa -féle parasztháború 500 éves évfordulójára jelent meg. Folytatása A mi Kinizsinknek. A regény egyik szívetmelengető tulajdonsága, hogy nem kell más népek történelme, Artúr király udvara/angolszász/japán folklór,  hogy izgalmas lehessen egy történet magyarul. Azzal sem volna nyilván semmi gond, nem ettől lesz valami élvezetes. De Nógrádi úgy nyúl a magyar történelem zivataros évszázadaihoz, olyan kedves, enyhítő humorral és egyszerűen bölcsen tálal véres középkori jeleneteket, hogy még így is odaadnám egy tizenkét évesnek, nyugodt szívvel.

Megvan benne ugyanis

a szülői felügyelet. Az író beszélget velünk, kiszól a történetből, visszautal az előzőre, és szinte elnézést kér, amikor egy idő után elhagyja a régies magyar írásmódot, mert nemes egyszerűséggel közli, hogy túl sok időt venne igénybe mindent ellenőrizni. Könnyebb így megszólítani a képeken és netes interakción nevelkedő korosztályt. Nem szépíti, csak értelmezi a történéseket, legyen szó lefejezésről, karóba húzásról, párbajról, a középkori magyar hiedelemvilágáról vagy személyes higiéniájáról.

A közvetlenség arra is jó,

hogy ezáltal mindig fogja az gyerekek kezét, akár olvasókról, akár  szereplőkről van szó. Karakterei között vannak bátrabbak és bátorítandók, de mindegyikük szerethető. Jellemük lendít a történeten egy adott ponton,  ki-ki nagy szájával, félénkségével, vagy éppen vakmerőségével keveri a csapatot újabb zűrbe. Ugyanígy vigyáz ránk Sipeki, a történet tanára, aki a maga kedves, nagytudású irányításával Dózsa György parasztháborújának utolsó hetébe viszi vissza a gyerekeket. Mintegy osztálykirándulni.

Nem szeretnék poénokat lelőni,

nem kirándulni indulnak, és nem is Dózsát keresik, kezdetben. Találkoznak keresztesnek beálló parasztokkal, a még gyerek Dobó Istvánnal, Jumurdzsákkal, aki még nincs híján szeme világának, egy kötözködő udvari bolonddal, egy fiatal püspökkel és még egy rakás korabeli neves és névtelen alakkal. Hol angyalnak, ördögnek, kémnek nézik őket, egyszer elfognák őket, máskor meg a lábuk elé vetik magukat. És végül megtalálják Dózsát is. A regény végére átfogó képet kapunk a kor eseményeiről, akár először, akár sokadszor találkozunk vele, ezúttal meg fog ragadni. Szájbarágás nélkül, akcióelemként van jelen 1514. Ha a gyerek unatkozik, tessék a kezébe adni, mert nem csak jól érzi majd magát, de okosodik is tőle.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top