
Puskás Öcsi legendája bejárta a FIFA orosz múzeumát
És a 91 éves orosz ex-futballista kívülről felsorolta a hallgatóságnak az Aranycsapat játékosainak nevét, amiért nagy tapsot kapott.

És a 91 éves orosz ex-futballista kívülről felsorolta a hallgatóságnak az Aranycsapat játékosainak nevét, amiért nagy tapsot kapott.

A projekt keretében összesen hét regionális találkozó fog megvalósulni a projekt befejezéséig.

Az új múzeum létesítésében résztvevő, idén 70 éves varsói Zsidóságtörténeti Intézetben éppen e héten nyitották meg a gettóbeli életet és a náci bűntetteket dokumentáló úgynevezett Ringelblum-archívum eredeti anyagait bemutató állandó kiállítást.

Digitalizálják a részvétnyilvánítások könyvét is, amelyet a támadást követően az városháza épületében nyitottak és több mint 18 ezren írták alá.

A műkincstolvajok a múzeum mellett húzódó vasúti hídról másztak be az épületbe létrán, egy ablakon keresztül.

Bernard Ruiz-Picasso, a festő unokája a megnyitón elmondta, hogy a tárlat megújítása mögött kétévi munka áll.

A kiállítás egyik története egy germán kultúrájú közösség életét mutatja be két, feltehetően germán származású hölgy kölkedi sírleletei alapján.

Az ötszáz négyzetméteres bemutatótérben kiállított tárgyak között Salvador Dalí-szobrok is lesznek, amelyeket a spanyol szürrealista művész kétéves közös munkájuk idején ajándékozott Gellernek.

Az Állami Számvevőszék nemrég ellenőrizte az egykori megyei múzeumok 2011–2014 közötti gazdálkodási tevékenységét – ennek során valamennyi múzeum esetében szabálytalanságokat tárt fel.

Hol lehet fogódzót találni, amikor a köztiszteletben álló emberek igazában csak egymást védő perverz gyilkosok, akik bármire képesek?

Megkezdődött a szombathelyi Savaria Múzeum külső felújítása, az épület homlokzatát teszik rendbe, kicserélik a nyílászárókat és a múzeumkert is megújul.

Sörárium néven a sör és a sörfőzés történetét bemutató, a városháza pincerendszerének felújításával és átépítésével kialakított interaktív sörmúzeum nyílt pénteken Szolnokon.