
Ilyen lenne a Munkácsy-festmény ma
Az első Barok Gabriella lett, akinek „Kiránduló nő” című fotója Munkácsy Mihály „Rőzsehordó nő” című festményének modern újraértelmezése.

Az első Barok Gabriella lett, akinek „Kiránduló nő” című fotója Munkácsy Mihály „Rőzsehordó nő” című festményének modern újraértelmezése.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezetői február 21-én aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében Munkácsy Mihály Golgota című festménye jogilag is a Déri Múzeum kezelésébe került – közölte múzeum pénteken. A Golgotát a magyar állam 2018. december 20-án nettó 3 milliárd forintért megvásárolta. A műalkotás birtokátruházására másnap, december 21-én került sor a Déri Múzeumban.…

Pákh Imre műgyűjtő (b) és Szalay Ferenc polgármester leleplezi Munkácsy Mihály Az énekes című festményét a Szolnoki Galériában 2019. február 19-én. Az alkotással gazdagodott a helyi Munkácsy-kiállítás Pákh Imrének köszönhetően. Az Alaktanulmány a Mozart halála című festményhez 1885-86 alcímet viselő képet Munkácsy Mihály születésének 175. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen mutatják be a nagyközönségnek. MTI/Mészáros János

A kormány megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón Kósa Lajos, Debrecen fideszes országgyűlési képviselője és Papp László, Debrecen polgármestere társaságában. A festményt 3 milliárd forintért vette meg a kormány Pákh Imrétől. Több szakértői vélemény is készült, a becslések pedig igazolják a vételárat. Így most…

A nemzetközi turné első állomásaként, Párizs, Luxembourg és Madrid előtt Szentpétervárra megy a nagyszabású Munkácsy-kiállítás.

Már csak pár napig látható együtt Munkácsy Krisztus-trilógiája a Déri Múzeumban, hétfőn ugyanis a tulajdonos Pákh Imre elviteti a Golgotát Debrecenből.

A vádlott a hamisítványok elkészítésével - az adott korra jellemző anyagokat is biztosítva - művészeket bízott meg, akiknek nem volt tudomásuk arról, hogy a megrendelt képeket, szobrokat eredetiként akarja értékesíteni.

Pákh Imre eredetileg úgy tervezte, hogy megállapodás hiányában már csütörtökön elszállíttatja a Golgotát külföldre, ahol a képre már vár egy vevő, egy orosz üzletember.

Pákh Imre magyar származású amerikai műgyűjtő elviszi a debreceni Déri Múzeumból a Krisztus-trilógia tagját, a Golgota című festményt. Munkácsy Mihály alkotásáért a Magyar Nemzeti Bank korábban 6 millió dollárt ajánlott, de a tulajdonos 9 millió dollárt kért.

A Munkácsy-trilógia egyben tartásához törvénymódosításra lesz szükség, hogy az állam is vásárolhasson műkincseket. Az anyagi fedezet már megvan.