
Latinovts Zoltán, Mensáros László, Bodnár Erika, Vencel Vera – Kaputt, ma
A Kaputt című 1974-ben készült 85 perces magyar filmet ma este, azaz június 4-én láthatod a Magyar Mozi TV csatornáján.
A Kaputt című 1974-ben készült 85 perces magyar filmet ma este, azaz június 4-én láthatod a Magyar Mozi TV csatornáján.
Június 4.-én volt negyven éve annak, hogy Latinovits Zoltán meghalt. Az utolsó beszélgetést Baló Júlia készítette vele a Magyar Televízió Színházi Album című műsorában.
Embert megalázó, szellemzsugorító időben Téri Árpád emberi és művészi tisztessége nemcsak nekünk, színészeknek, hanem a társulatnak is életmegtartó erőt jelentett – írta hajdan a száz éve született művészről Mensáros László.
Ez volt az első gázolásom. Csak négy éve voltam mozdonyvezető, nagyon megviselt az eset. Hosszú évekbe telt, mire feldolgoztam. Sokáig tévét sem néztem. Már nyugdíjas vagyok, de a mai napig kísért.
Frenreisz Károly zenész, Latinovits Zoltán öccse szerint Latinovits intim részleteket tartalmazó gondolatainak nem árverésen van a helyük.