
A hollandok meghódítanák az óceáni szeméthegyeket
5 nagyobb szeméthegyet ismerünk, az összesen 21 millió euróba kerülő System 001 csak ezek egyikét veszi célba.

5 nagyobb szeméthegyet ismerünk, az összesen 21 millió euróba kerülő System 001 csak ezek egyikét veszi célba.

A templomok villanyszámlája átlagosan évi ezer font, az átállással azonban több mint 5 millió font értékű fosszilis energiát spóroltak meg becslések szerint.

Szidón partjaitól három kilométerre nyugatra egy hajóra felszerelt hatalmas daru engedte a mélybe szombaton a katonai járműveket.

Kulcsfontosságú természetes élőhelyek darabolódnak fel, invazív fajok árasztanak el területeket, vegyszerek kínozzák a növényeket és az állatokat.

Cégek, önkormányzatok és civilszervezetek hulladékhajói indulnak, hogy a 71 kilométeres távon megtisztítsák a folyót.

A római kori bányászatról szóló verespataki bizonyítékok egy nagy kiterjedésű földalatti komplexumsorozatban lelhetőek fel, és nagyon fontos részét képezik a Római Birodalomból maradt örökségnek.

Kategóriájában a világranglista 14. helyére pontozták a vidéki magyar egyetemet.

Franciaországban már július 1-je óta tilos a műanyagzacskók használata.

Szakértők szerint a felrobbant reaktorban még mindig körülbelül 200 tonna urán van.

Az emberiség kíméletlenül tönkreteszi saját környezetét, és ezzel elpusztítja saját magát is. De mi köze van ennek a Szegedi Kortárs Baletthez? Juronics Tamás koreográfust kérdeztük.

A part mentén 30-40 centi vastagra hízik.

Leonardo DiCaprio a szívén viseli a világ sorsát, a világ pedig azt, hogy mit gondol a színész.