
Zenélő Budapest – 160 ingyenes koncert 15 helyszínen
Tizenöt szabadtéri helyszínen 160 ingyenes koncerttel várja az érdeklődőket július 1. és augusztus 14. között a Zenélő Budapest.

Tizenöt szabadtéri helyszínen 160 ingyenes koncerttel várja az érdeklődőket július 1. és augusztus 14. között a Zenélő Budapest.

Eros Ramazzotti: ...ügyeltem az arányokra és a nüanszokra. Alig várom, hogy újra találkozhassak rajongóimmal.

Ismét ingyenes, szabadtéri hangversenyt szervez a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a Hősök terén; június 18-án este.

U2: Zelenszkij elnök hívott meg bennünket, hogy játsszunk Kijevben az ukrán néppel való szolidaritásunk kifejezéseként.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar a tavalyi Kaposfeszten már adott közös koncertet Eldbjørg Hemsing, norvég hegedűművésszel.

A közlemény szerint március 27-én rendezik meg a #StopWar elnevezéssel a koncertet - több mint 50 nemzetközi hírességgel.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar egyik fontos küldetése a határon túli magyarsággal való kapcsolat ápolása.

A PFZ koncertjeit még ebben az évadban, június 1-én és június 2-án pótolják. Az előadásokra a már megvásárolt belépőjegyek érvényesek!

Kusturica filmjeiben a zene mindig is fontos szerepet töltött be, ám a zenéléssel való viszonya igazán később fordult komolyra.

A nyitó- és zárószám, miközben arra emlékeztet, hogy Kocsis Zoltán nagy Liszt- és Bartók-előadó volt, hangszerelői termésének gyöngyszeme.

Adele öt év után először koncertet ad a londoni Hyde Parkban. A brit énekesnő kedden jelentette be, hogy jövő nyáron kétszer is fellép a BST Hyde Park fesztivál keretében. A fesztiválon koncertet ad mások mellett Elton John, a Duran Duran és a Pearl Jam is. A bejelentés hatására az énekesnő honlapja összeomlott, miután a rajongók…

Világkörüli stadionturnéra indul jövő nyáron a Red Hot Chili Peppers. Az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb amerikai rockzenekara a koncertsorozat keretében 2022. június 15-én lép fel a Puskás Arénában. A harminckét városból álló turné 2022. június 4-én kezdődik a sevillai Estadio La Cartujában. A koncertkörút többek között Londonban, Párizsban, Dublinban, Los Angelesben, Chicagóban, New Yorkban is…